Tavaszi reggel.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
A hajnal napsugarai simogatóan kelesztenek ki az ágyból. Végre kellemes idő van és süt a
nap. Aztán hallom, hogy csöngetnek. Egy futár tulipánnal a kezében. Meglepve veszem át
tőle a virágot. Majd megyek a pénztárcámhoz mire közli ki van fizetve.
A tulipán gyönyörű mellett egy kis kártya van.
Kibontom és a következő sorok vannak benne:
„Csodálatos volt a tegnap éjszaka.
Szeretlek.
Miki”
Elmosolyodok eme kedves gesztuson. Valóban csodálatos volt a tegnap este.
Ahogy megcsókolt majd szeretkeztünk. Azt hiszem ez volt a mi örökségünk.
Olyan sokáig vártam rá, hogy így legyen. Annyi át sírt éjszakám volt. Aztán magam se
értettem hogyan és miképp, de összejöttünk.
Ő meg én.
A tulipánt vízbe rakom, majd felhívom. Megköszönöm neki.
Látni szeretne. Én is őt. Így megbeszéljük, hogy este a Vörös Oroszlánba találkozunk.
Lefürdők, a nap még erősebben süt. Szinte már nyári meleg van.
Kisétálok a parkba, leülök a moha lepte fás részre és nézem a Dunát.
Ha most megállítanánk az időt és épp valaki megkérdezné mit érzek azt, hogy boldog vagyok
és tudom Miki is az.
Majd a parkban elolvasok egy könyvet aztán átmegyek a szomszédos kifőzdébe ebédelni.
Utána hazamegyek átöltözni, Egy szép hosszú szoknyát veszek fel hozzá illő tűsarokkal.
Hatkor ott vagyok a Vörös Oroszlánba.
Miki pedig ismét tulipánnal áll a bejárat előtt és magához húz és a fülembe súgja:
„Szeretlek!
Én is szeretlek”.
Boldog voltam és ő is az volt. Megdicsérté milyen csinos vagyok és, hogy szép a tűsarkú
cipőm.
Éreztem a mohás fa illatát és olyan jó volt a karjaiba borulni.
Átnevettük az egész estét. A tulipán kinyílott.
Majd ismét az ágyban kötöttünk ki és tudtam, hogy ez az igazi szerelem, ami végre elérkezett
hozzánk egy tavaszi reggelen. Ez volt a mi örökségünk.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
