hideg

Hideg van. Ez az egyetlen amit felfogok. Az egyetlen amire emlékszem. Hideg. Őrjítő, csont repesztő, vad széllel üvöltő rettenet. Hideg. Tiszta, éles, pengévé csiszolt gondolat. Hideg. Élettel teli, bizsergető, bőr alá fészkelő ébredés. Hideg. Fuldoklóként kapaszkodom a szóba. Hideg. Álmodom róla. Hideg. Éberen elborít. Hideg. Vágyom rá. Hideg. Félek tőle. Hideg. Menekülök előle. Hideg. Futok felé. Hideg. Álmomban jár. Hideg. Álmomban várok rá. Hideg. Éberen keresem. Hideg. Éberséget keresek. Hideg. Éberséget keresve kutatom. Hideg. Az ajtó alatt kúszik. Hideg. A falak repedésében lópódzik felém. Hideg. Az ablakot veri törött csontokkal. Hideg. Az üveg előtt ülve rajzol. Hideg. A fák ágait cibálja fáradt sóhajával. Hideg. Vörös csókot lehel a dermedt orcákra. Hideg. Nevetve siklik a tó jegén. Hideg. Csillagokat hint a fakó égből. Hideg. Magányosan vándorol az éjben. Hideg. Fagyottan lángoló fájdalommá ég a sebzett bőrön. Hideg. Néma táncot jár a fehér hó mezők fölött. Hideg. Szélben és jégben élve bujdokol a végtelen pusztában. Hideg. Eleven vihart üvölt a dermedt légbe. Hideg. Sikoltva tépi az unalom kocsányos burkát. Hideg. Hátamba vájja jeges ujjait. Hideg. Kitépi szárnyam, előre ránt, az életbe. Hideg van. Érzem. A hideg létezik. Én létezem?

Budavári Zoé
Author: Budavári Zoé

Budavári Zoénak hívnak. Az írás, a történetalkotás mindig is az életem része volt. A gondolataim történet-logika szerint áramolnak, ez szinte magától történik, a részemmé vált, e nélkül el sem tudnám képzelni magam. Mielőtt elkezdenék leírni egy történetet vagy egy verset, általában igyekszem megismerni. Milyen a hangulata? A ritmikája? Milyen kifejezések illenek hozzá? Lesznek benne kőbe vésett szabályok, szabadon fog csapongani, vagy valahol a kettő között lebeg majd? Úgy vélem, a történeteknek számtalan fajtájuk van, s minddel másképp kell bánni. Van, amit az ötlet megszületésének pillanatában azonnal papírra kell vetni, másokat évekig érlelni kell, hagyni, hogy gyűjtsék magukba a világ apró töredékeit, míg végül elég élmény gyűlik fel, hogy egyszer csak kiáradjon és minden gondolatomat félresöpörve követelje: jegyezzem le. Másokat az erdők néma csendjébe kell suttogni, papírra vetni, aztán elhajítani, megálmodni, majd elfeledni, az üvöltő szélbe kiáltani, némán ismételni, amíg az ismerőssé váló sorok a semmibe kopnak. Másokat csak meg kell élni. Valójában azok a történetek, amiket ténylegesen el lehet olvasni, meglehetősen ritkák. És ha egy ötletről kiderül, hogy lejegyezhető, még mindig ott az örök kérdés: milyen formában? Vers lesz, novella, esetleg a távoli jövőben megírandó regény? Egy olyan könyv, ami tartalmazza a másik kettő részleteit? Nem is elég egyszer megválaszolni,...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kant emlékére

Bár mire képes az emberi faj ezt bizonyítja a múlt öröke Visszatekintve, távoli évek még felidéznek rémes képeket Kant tanítása: „az ész kritikája” Új filozófia,

Teljes bejegyzés »

Aquincum

Tűzött a déli nap, fénye rátelepült a lombra Fáradtan érkező csapat tikkadtan ért fel a dombra Vén Duna ballagott csendben, nézte a vízparti fákat Táborba

Teljes bejegyzés »

Stavros

Apollónnal utazhattunk, Stavroszon nem unatkoztunk minden jónak vége szakad búcsúzni csak szépen szabad   Megterítve már az abrosz elbúcsúzunk tőled Stavrosz. Jönnénk ide télen, nyáron

Teljes bejegyzés »

Lehullott virágfejek

Lehullott virágfejek Még maradjatok velem Azáleák, kicsi rózsafejek Erdőszélről ibolyák Színes apró bóbiták.   Csodakék, narancs, fehér Pici virágok fején Sok emlékem visszatér. Ringatóznak, lebegnek

Teljes bejegyzés »

Curves (Körvsz)

Alig hagyjuk el az ágyunk Úgy érezzük „Körvszre” vágyunk Várnak ránk a kondi gépek Ettől leszünk, fittek szépek   Nem is kell, hogy sokat tegyünk

Teljes bejegyzés »

A téli szél

Fehér a táj, ma is fagyott az ősz, amit még itt hagyott maradt a fákon pár levél letépi azt is majd a szél   Bokor

Teljes bejegyzés »