Levél az Örökkévalóságba

Drága Nikita Üknagyapa!

 

Rendben megérkezett a legutóbbi leveled. Jó érzéssel töltött el újabb történeteidet olvasni. Csoda érdekes dolgok történnek veled. A lányoknak is elmesélek szinte mindent, amit írsz. Most is elmondtam például, hogy rádesteledett a Kaukázuson, mert eltévedtél és éjszakára befogadott egy csapat leopárd. Lujza persze nem hitte el, azt mondta, szerinte egyből leharapták a fejedet, mert nagyon éhesek voltak, csak nem merem neki megmondani. Hát, hiába….már lassan 8 éves lesz. Tudod, ő nagyon reálisan látja a dolgokat. Nehezen tudja elképzelni, hogy a te időd már csak telik, de nem múlik. Luckó valószínűleg elhiszi. Legalábbis nagyon akarja hinni. Az időt is meg a leopárdokat is. Ő a hátukra ülve cipeltetné magát egész nap. Mert hát ő is olyan, mint egy kölyök vadmacska.

Őszintén szólva, egyre többet gondolok arra, mennyire jó lenne veled eltölteni egy napot. Persze, tudom én, hogy az Örök Vadászmezőkre nem lehet csak úgy, jegyet váltani, szétnézni, tetszik-e, majd a nap végén hazajönni, mint egy kirándulásról. Mégis jó lenne téged látni, a közeledben lenni. Még képen sem láttalak soha. Annyi sem maradt… Vajon hasonlítok rád?

Igen, szívesen megismerném a te világodat. Mesélhetnél, milyen volt régen az élet, s mi van azóta, mióta megállt az idő…. Bár illene felajánlani, hogy te is jöhetnél hozzánk vendégségbe, mégsem kérnék ilyet tőled. Nehéz ezt jól elmagyarázni…. Nagyon megváltozott itt minden, nem éreznéd jól magad. Hiányoznának a régi értékek. A megbecsülés, a tisztelet, a szeretet. Igen, az élet tisztelete, s annak szeretete. A sajátunké, és másoké.

Te katona voltál és vadász. A küzdelem, a harc, a folyamatos éberség és védekezés az életed részévé vált. De hivatásként tekintettél rá. Ismerted a határokat, megadtad a tiszteletet, embernek és állatnak egyaránt. Számodra mindez a tudásvágyról, a világ megismeréséről szólt. A kíváncsiság, a bátorság és a szorgalom téged arra sarkallt, hogy új lehetőségeket és utakat tárj fel. Hogy a Föld távoli tájait közelebb hozd azokhoz, akiknek mindez nem adatott meg. Te a munkád által értéket teremtettél. Önzetlenül, a nehézségek, a háború, a betegségek és az éhínség közepette is törekedtél, hogy átadj valamit. Magadból a világnak, a világból másoknak.

Szomorú lennél, ha látnád, e két hivatás mennyire öncélúvá nőtte ki magát. Az emberek kapzsik. Kizsigerelik azt, ami körülveszi őket, hogy maguk alá birodalmat építsenek. Kedvtelésből és legtöbbször amatőr módon. Mégsem boldogok, mindig többre és többre vágynak. Sosem elég, semmi sem elég. Pénzért és saját egoizmusuk táplálásáért, egymásnak gratulálva oltják ki mások életét. Van, aki fegyverrel, közvetlenül. S van, aki alattomosan. Elveszi mások hazáját, felégeti otthonaikat, szennyezi vizeiket. Mindezt telhetetlen birtoklási vágyból. Keresem a szavakat, hogyan tudnám jól leírni, az érzéseimet tollamon keresztül a papírra önteni.

Csak reménykedem, hogy vannak még szerte e világon hozzád hasonlók is, akik úgy harcolnak, mint te tennéd. Nem önzőségből a saját igazukért, vagy hazájuk ideológiájért, hanem a Földért, minden emberért, egy jobb jövőért. Te nem ismerhetted a fiadat, a dédnagyapát. Nem tudhattad, milyen emberré válik, mi lesz belőle. De látod, én itt vagyok. S talán ér valamit, amit teszek. De ha mégsem, hát itt ez a két kislány, akikre méltán büszke lehetsz. Szabadok, erősek, nyílt szívűek. S egy kicsi belőled is ott él bennük.

Hogy ezt honnan tudom? Néhány hete elvittem őket az állatkertbe. Bár tudom, mi erről a véleményed, de ma már a legtöbb faj csak így képes fennmaradni. A természetes élőhelyeiken nem lenne esélyük a túlélésre. Gondoltad volna valaha, hogy ilyen megtörténhet?

Szóval az állatkertben különös dolog esett meg velünk. Lujzit minden állat érdekelte. Tágra nyílt, csillogó szemmel hallgatta, melyikről, mit lehet tudni. Szinte láttam, ahogy szorgos kis agyacskája szivacsként nyeli el az információkat. És ami bekerül, arra ő már, mint az elefánt, mindig emlékezni fog. Luckót viszont, azon kívül, hogy a pingvinekre és a vízilóra ránézett – gyanítom, csak a vizes pihenőhelyük miatt – semmi más nem érdekelte, csak a tigris. Persze a tigris a séta vége felé került sorra, addig elég látványosan szenvedett. Már messzebbről láttam, hogy sokan lábujjhegyre emelkedve nézelődtek, kopogtatták az üveget, várták, hátha jön a tigris. De nem jött. Elkerített helyének legtávolabbi pontján hűsölt egy fa árnyékában. Én láttam, hogy ott fekszik, de féltem, a gyerekek nem fogják, olyan sokan álldogálnak ott. Aztán megunták az emberek a várakozást, miközben mi közeledtünk, ők továbbhaladtak. Néhány méterre voltunk az üvegfaltól, mikor Luckó megelőzött és szemét a tigrisre tapasztva sietett előre. Ekkor a tigris szép lassan felkelt és a kislányomat nézve átsétált a területén, egészen az üvegfalig. Ők ketten csak nézték egymást, aztán oda-vissza lépegettek az üveg két oldalán. Majd a tigris hátat fordított és újra leheveredett a fa alá. Mi is eljöttünk, de ez a rövid jelenet meghatott engem. Te jutottál eszembe. Ha láttad volna…

Talán, ha csak egy pár óra erejéig, mégis jól éreznéd magad itt velünk. Itthon, közöttünk. Legalább miattuk. Tetszenének neked. És sokat tanulnának tőled. Én is. Mindannyiunknak szüksége lenne rá, hogy útmutatásra leljünk. Mesélhetnél nekünk. Közben főznék neked borscsot. Amolyan 21. századit.

Nem tudom, mit írhatnék még. Lassan zárom soraimat. Kérlek, vigyázz magadra és válaszolj mihamarabb. Írd meg hol vagy most, milyen ott a tavasz. Szeretem olvasni a leveleidet.

Apropó tavasz…tudom, neked már nem fontos, de én gondolok rá. Gondolok rád. Születésnapod van. Vagyis újjászületésnapod. 1915. március 11-én történt….. aznap lettél örökre szabad.

Köszönöm, hogy vagy nekünk!

 

Szeretettel ölel: Ükunokád, Anett!

Gyenge-Rusz Anett
Author: Gyenge-Rusz Anett

Gyenge-Rusz Anett vagyok, 1991-ben születtem Törökszentmiklóson. Jelenleg Debrecenben élek a férjemmel és két kislányommal. Gyermekkorom óta nagyon spirituális beállítottságú vagyok. Akkor még nem tudtam, de később rájöttem, hogy ez a szenzitivitás igazi áldás. Megértettem, hogy a megérzéseimre hallgatva, folyamatosan új gondolatok, felismerések fogalmazódnak meg bennem, amelyek érdemesek arra, hogy ne csak én birtokoljam, hanem papírra is vessem őket. Benyomásaimból, tapasztalásaimból, meghatározó emlékeimből inspirálódom. Nagyon közel áll hozzám a természet, ott érzem magam igazán teljesnek, felszabadultnak. Érzéseimet leginkább rövid próza, novella és festmény formájában jelenítem meg. Szeretnék velük másoknak is örömet okozni, élményt nyújtani.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 − 9 =

Versek
Halászné Magyar Márta

Pünkösdi Rózsa

Pünkösdi rózsa szára hajolva,  görbe a háta,  lába már sánta.    Életre hívták,  szülője nincs már.  Sima volt arca,  gond ránccal varrta.   Sápadt az

Teljes bejegyzés »
Názáreti templom kupolája, fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Ne feledd

Ne feledd, hogy nem vagy egyedül, Jóistennel minden kiderül. Kint a rétnek sok virága, nyílik néked vidámságra, míg vidámságod nem hagy egyedül. Ne feledd, hogy

Teljes bejegyzés »
Fényszívek, Fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Gazdag szegények

Gazdagok a szegények, kik az Úrban serények. Az életed drága kincs, e világon párja nincs. Gazdagok a szegények, kik az Úrban remélnek. Szeretetből megélnek, csak

Teljes bejegyzés »

Bántó szavaid

Szavaid marnak, mint tüdőt dohánypor, fájnak az igazságtalan jelek, a jókedv elillan, mint a kámfor, kár, ha szád bántó szavakat fecseg. Ne gondold azt, hogy

Teljes bejegyzés »
Közösségi kenyér, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Éva

Az élet kenyere

Nagyon éget a kemence, igen erős annak füstje. Nem szeretem dolgokban, nehézségben, poklokban. Az élet mégis varázslat, kenyeret süt parázsban. Van ereje, melege, benne sül

Teljes bejegyzés »
Egy csepp eső, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Ildikó

Egy csepp eső

Csak egy csepp volt, parány, jelentéktelen, mégis belefért a végtelen. Egy kis bogár véle szomjat olt, majd a fákon röptében gyümölcsöt olt. A te szíved

Teljes bejegyzés »