Közönyöd forró szivarját
Oltottad el a mellkasomon,
Így most gennyet könnyező sebekből vagyok.
Nem hiszel összeomolva is
Bársonyos szavaimnak,
Így vezetem kezed a testemen.
Az ujjak pihepuha bőr alá nyúlnak,
A tüdő romba dőlt lebernyegeit is félre hajtják.
Alatta ott rejlik, mit megsebeztél.
A liánokkal benőtt, ezüst-szelence szívem.
"Mindegyik történet egy láng a szívemben, és az a szív fekete lángban ég."
CSENDESÜL Amikor a vihar elcsendesül, s felhők mögül a kandi napsugár, szivárvány-híddal fogja át a felhők sötét gomolyát… szinte hallod, ahogy lélegzik a zöld,
A tenger felől áttetsző sós pára száll. Kopott mandolin szól, vagy egy spanyol gitár… Horizont alá bukott a nappali fény, csillagok ringatóznak a víz tetején.
Álmodtam egy világot, minden lila volt ott! Nem hinnéd, ha nem látod a sok lila dolgot. Lila égen lila nap kelt fel minden reggel, lila
„NÉHA FURCSA HANGULATBAN…” Szeretném megosztani veletek a szombat esti élményemet, aminek még most is hatása alatt állok. 2025.01.11 Szombat este, helyszín Budapest , Papp László
Ezt a verset ugyan tavaly írtam, azonban ma este is aktuális volt, hisz Maya kutyával ma is sétáltunk a telihold fényében.
Helyzetjelentés körülnézés után Sötét felhők váltják egymást az emberiség bús egén. S mindhiába nézek körül, gonoszat látok csak, szegény. Ha megindulna néha egyik irányba egy,
