A modern rabszolga

Kinyílt a világ, üde a levegő,
csodás élettér, cici és heverő,
ficánkolt, játszott az édes jövevény,
vígan aludt el jóanyja kebelén.

Nőtt, növekedett, megküzdött a jóért,
hálás volt lelke, minden kedves szóért.
Egyre vadabb lett körötte az élet,
kihasználták sokan, s teltek az évek.

Éjjel tanult, az édes álmok helyett,
más uralkodott nappalai felett.
Hamis szabályok bilincse ölelte,
nem volt segítség távol, sem közelbe’.

Remélte, majd egyszer nyugalmat lelhet,
nem érzi vállán a kegyetlen terhet,
kilábal végre lelkének bajából,
szabad lesz végleg tolvajok hadától.

Az álom álom maradt, nincs menedék,
kihaltak a barátok, a feleség.
Sírt a lélek, az igát mégis húzta
szorosan ölelte bús szolga múltja.

Napfényes délben találtak reája,
ölében szerszám, kezében teája.
Reggel még élt, – szólt könnyező gyermeke,
– száz évig éltette hite s jelleme.

Kovács Károly
Author: Kovács Károly

Valódi nevem Kovács Károly, bár gondolkodtam azon, talán valami feltűnőbb név menőbb lenne. Egy majdnem épkézláb ötletem volt, ami a két nyomtatásban megjelent regénykém szereplőinek nevéből Ginseng Titusz lett volna, csakhogy a nevetéstől nem tudtam leírni, hát maradtam a réginél. Olyasminek, hogy hol lakom, és hogy ennyi, meg ennyi éves vagyok, azt hiszem semmi jelentősége. Talán úgy jellemezhetném magam, hogy egymástól jó messze lévő két énem próbál betűkkel zsonglőrködni e helyen, bár időnként összetalálkoznak, de mégis... A gondolatot a forma fölé helyező, és a bolondozós betűvető írásai találhatók itt nyitott embereknek. Négy regényem olvasható papír alapú könyvben, és egy színdarabom e-könyvben, amik a Publio Kiadónál jelentek meg: Ginseng, Vigye a tűz, Vénusz, a Dugovics Titusz igaz története, és a színdarab, Összeesküvők. Itt a verseimet és a novelláimat szeretném megmutatni, amiket remélem egyszer papír alapú könyvben is megjelentethetek.

Megosztás
Megosztás

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »

Mindened lennék

  Lennék az, vagyonnal tele, Minden atom, minden tárgy; körülötte. Lennék, azért, hogy egy pillanatra csodáljon, S azokkal a szemekkel, egy pillanatra új életet adjon.

Teljes bejegyzés »

Gulyásleves újragondolva

Gyönyörű nyári nap volt a Dunán. A csapat reggel hétre érkezett a Római-parti csónakház elé. Evezősök voltak és háromnapos táborba készültek Visegrád alá, a Szentendrei-sziget

Teljes bejegyzés »