A PÜSPÖKI PALOTA KÍSÉRTETE

(Megtörtént események alapján)

Írta: Surovec Róbert

I

Vác, 1894 februárja

Juhász Erzsébet bizonytalan léptekkel lépett be a váci püspöki palota egyik sötét pincéjébe. A negyven év körüli derék asszony szíve hevesen kalapált, fehér vászonruhája teljesen megfeszült vaskos testén. A maga elé tartott olajlámpa pislákoló fénye megvilágította dundi arcát, amelyen mindvégig rémület ült. Már több éve szolgált cselédként a palotában, de nem emlékezett rá, hogy eddig bármi is rettegésben tartotta volna annak lakóit és a személyzetet. Most azonban nagyon különös dolgok történtek a több mint száz esztendős épület falai között. Olyan események, melyek még a legbátrabbak idegzetét is próbára tették.

Odakinn már besötétedett, így megkezdődött a vacsorafőzéshez való készülődés. Ezúttal ő volt a soros, hogy lejöjjön a pincébe egy fazéknyi savanyú káposztáért. Eddig ez sosem okozott gondot a számára, most azonban már csak a pince puszta gondolatától is ódzkodott, szó szerint az őrületbe kergette. A penészes falnál álló fahordóhoz lépett, levette a fedelét, és megszedte a magával hozott fazekat káposztával. Miután végzett, elindult a lépcső felé.

Hirtelen hangos koppanás hasított bele a csendbe. A nőnek több nem is kellett. Elejtette a fazekat, melynek tartalma kiömlött a döngölt padlóra, és sikoltozva kirohant a pincéből. Még szerencse, hogy a lámpa nem esett ki a kezéből, mert abból nagy baj kerekedhetett volna. Végigviharzott a palota folyosóján, majd berontott a konyhába. A hangzavarra a levest kavargató szakácsnő és a krumplit pucoló cseléd felkapta a fejét. Juhász Erzsébet mindkét kezével megtámasztotta az asztalt, és hosszas zihálásba fogott.

– Mi történt? És hol a káposzta, te Erzsi? – kérdezte az ötvenkét éves Török Mária, aki szakácsnő létére olyan vézna és nyúlánk volt, mint egy késpenge. Dereka köré fehér kötényt kötött, ősz haját kendő fedte. Kíváncsi szemei között sasorr helyezkedett el, amit előszeretettel ütött bele más dolgába.

– Kit érdekel most a káposzta?! Már megint hallottam – panaszolta Juhász Erzsébet, még mindig szaporán kapkodva a levegőt.

– Kunigunda kisasszonyt? – A sámlin ülő Kunszt Katalin szeme elkerekedett, kis híján elejtette a kezében tartott, félig meghámozott krumplit és a kést. A cselédek közül ő volt a legfiatalabbik, nemrég töltötte be a tizenkilencedik életévét. Szépséges arcából feltűnően kék szemek ragyogtak elő, melyek azonban nem sok értelmet tükröztek. Két hosszú copfba font barna haja kissé csapzottnak tűnt, karcsú, formás, feszes testét eltakaró fehér vászonruhája bepiszkolódott.

– Mégis ki mást?! Még szép, hogy Kunigunda kisasszonyt – Juhász Erzsébet ingerülten beletúrt feltűzött sötét hajába, amelybe helyenként fehér szálak vegyültek.

Kunigunda kisasszony ötven éven át vezette a püspök házi gazdaságát, ám három héttel ezelőtt elhunyt. A palota egy tekintélyt parancsoló, katonás magatartással rendelkező, precíz munkát követelő házvezetőnőt veszített el a személyével, aki mindig tökéletesen megszervezte és szigorúan ellenőrizte az alkalmazottak munkáját. Úgy tűnt azonban, hogy Kunigunda kisasszony még a halála után sem volt hajlandó felhagyni az állásával, mert a vászoncselédek szerint kísértetként visszajárt a püspöki palotába.

– A múltkor a kamrában kis neszre lettem figyelmes. Majdnem halálra rémültem. Merem állítani, hogy ő volt az – mondta Török Mária.

– Én pedig két napja a padláson hallottam a kisasszony szellemét, a léptei alatt ugyanis iszonyatosan nyikorgott a fapadló. Azt hittem, nyomban elájulok. Állítólag többen látták is őt, ráismertek hosszú köpönyegéről – magyarázta Kunszt Katalin.

– Szegény nagyon éhes lehet, mert reggelre mindig megeszi a káposzta-, kolbász- és sonka maradékot – így a szakácsnő.

– No azt azért már nem hiszem, hogy a kísérteteknek még szükségük lenne ételre – vonta fel a szemöldökét Juhász Erzsébet.

Ekkor mindhárman megugrottak, mert valami elsuhant a félig nyitott ajtó előtt. Az ereikben megfagyott a vér, Juhász Erzsébet még a szívéhez is kapott, mivel ez már túl sok volt neki egy napra. Egyszer csak egy fekete macska surrant be a konyhába, elsétált az asztal és a falat eltakaró pohárszék között, majd lefeküdt a tűzhely elé, melyen nagy fazékban rotyogott a finoman illatozó csontleves. A nőknek meg kellett volna könnyebbülniük a jámbor cicus láttán, de épp az ellenkező történt: az ájulás környékezte őket. A Nox névre hallgató macska ugyanis megboldogult Kunigunda kisasszony házi kedvence volt, amelyikről azt feltételezték, hogy a házvezetőnő szelleme olykor-olykor belé költözött, hogy szem előtt tarthassa őket.

Nox néhány percig árgus szemekkel figyelte a két cselédet és a szakácsnőt, miközben azok mozdulni sem mertek, majd ismét gondolt egyet, felállt, és kecses testtartással kivonult a helyiségből.

– Kiráz a hideg ettől a dögtől – jelentette ki bosszúsan Török Mária, miután gyorsan becsukta az ajtót az állat mögött.

– Engem is. Nem gondoljátok, hogy el kéne tenni láb alól? – állt elő az ötlettel Juhász Erzsébet.

– Nem is rossz ötlet – helyeselt Kunszt Katalin. – Ha ez a macska nem lenne, a kisasszony lelke sem tudna mibe belebújni.

– Egy próbát megér. Megvárjuk, amíg mindenki elalszik, és nekilátunk – javasolta a szakácsnő.

A három nő azután látott hozzá a sötét terv megvalósításához, miután az óra elütötte a tízet. Mindenhol sötétség és csend honolt, amely ezúttal nem megnyugvást hozott, sokkal inkább vészjósló hangulatot teremtett. Török Mária, Juhász Erzsébet és Kunszt Katalin valóságos gerillaakcióba kezdett. Mindegyiküknél volt egy petróleumlámpa és egy kés. Így indultak a macska keresésére. Egy ideig még együtt maradták, ám később úgy döntöttek, szétválnak. Az állatot ugyanis sehol sem találták, el sem tudták képzelni, hol kóborolhat ilyenkor. A Nox latinul éjszakát jelentett, és nevéhez híven tökéletesen bele is olvadt a sötét téli éjszakába.

Török Mária a földszintet pásztázta végig. Minden egyes helyiségbe benyitott, ám a cicus egyikben sem volt. Az első emeleten kutakodó Juhász Erzsébet sem járt sikerrel, akármennyire is igyekezett.

A fiatal Kunszt Katalinnal már más volt a helyzet. Épp a második emeleti folyosón sétált végig, amikor hirtelen az az érzése támadt, hogy valaki hátulról figyeli őt. Gyorsan sarkon fordult, majd meglátta Noxot. Alig tíz méterre ült tőle a hosszú szőnyeg közepén és egyenesen őt nézte, miközben szemei zölden világítottak a sötétben. A lány hátán futkosott a hideg, de összeszedte a bátorságát, és óvatos léptekkel elindult az állat felé. Amikor megközelítette, a kést szorongató kezét a feje fölé emelte, hogy lesújtson rá, ám Nox valószínűleg kiérezte a veszélyt, mert kivillantotta ijesztő, tűszerű fogait, vékony hangon morgott egyet, majd elszaladt.

– Cicus, gyere ide, nem akarlak bántani – hívogatta őt suttogva a lány, miközben elindult abba az irányba, amerre a macska elszelelt. Noxnak azonban esze ágában sem volt előjönni.

Néhány perc múlva Török Mária és Juhász Erzsébet is csatlakozott Kunszt Katalinhoz a második emeleten, aki közölte velük, hogy a macska ott bujkál valahol. Elszántan átnéztek minden zegzugot, de még csak a nyomát sem találták. A három macskavadász azonban ennek ellenére sem adta fel a keresést.

Hirtelen valahol nyikorgás közepette kinyílt egy ajtó, majd nem sokkal később be is csukódott. A nők ijedtükben megugrottak, a szívverésük és légzésük felgyorsult, szemük elkerekedett. Amikor összenéztek egymással, a lámpa halvány fényében is látszott, hogy arcukból eltűnt a szín. Mozdulni sem mertek. Mivel macskák nem nagyon tudtak ajtót nyitni, ezért meg voltak győződve róla, hogy csakis Kunigunda kisasszony nyugtalan lelke lehetett az. Miután összeszedték a bátorságukat, elindultak az előbbi zaj irányába.

Hamarosan váratlan dolog történt. Nem tudni, honnan, de egyszer csak egy éjfekete szőrpamacs süvített el a fejük fölött a levegőben. Azonban nem esett le a földre, hanem belekapaszkodott Juhász Erzsébet vászonruhájába, felugrott a vállára, majd belekarmolt az arcába. Aztán átugrott Török Mária fejére és elkezdte tépkedni a haját. Kunszt Katalin az olajlámpája fényében látta, amint az agresszív lénynek néhány töredékmásodpercre megvillannak a smaragdzöld szemei. A jámbornak ismert Nox volt az, és felettébb mérgesnek tűnt.

Az elkövetkezendő események nagyon gyorsan zajlottak le. A macskavadászok hangos visítozásba és ugrándozásba fogtak, miközben kezükkel a levegőben hadonásztak. A késeket és a lámpákat is elejtették; még szerencse, hogy az utóbbiak nem idézték elő a vörös kakast. Juhász Erzsébet nem sokáig hadakozott a dühös cicus ellen, mivel eszméletét vesztette és elterült a padlón. Török Mária végigszaladt a folyosón, le a lépcsőn, majd eltűnt az első emelet homályában. Kunszt Katalin gyorsan bevetette magát az egyik szobába, és magára csukta az ajtót, hogy mentse az irháját.

A jelenet igazán mókás volt, azonban kár, hogy a fellármázott papok nem találták viccesnek a dolgot. A püspökről persze nem is beszélve.

 

II

A hetvenhat éves Schuszter Konstantin megyéspüspök beesett szemeivel végigmérte az irodájában előtte felsorakoztatott tucatnyi alkalmazottat, akik között természetesen ott volt a tegnap éjjeli felfordulást okozó három nő is. A nagy részük ma reggel benyújtotta a felmondását, konstatálva, hogy a palotában kialakult helyzet immár tűrhetetlen. A püspök felvilágosult ember létére ezért úgy döntött, egyik papjával együtt oktatást tart számukra a nem létező szellemről.

Schuszter Konstantinnak ez nem volt ínyére, mivel sem ideje, sem pedig ereje nem volt az ehhez hasonló badarságok intézéséhez. Főpásztori teendői mellett ugyanis mostanában elég sokat betegeskedett, tavaly emiatt még segédpüspököt is kapott. Ennek ellenére mindent megtett annak érdekében, hogy a rá jellemző alapossággal és hozzáértéssel vezesse a hivatalát. Ebben már volt tapasztalata bőven. 1877-ben Ferenc József a komoly pénzügyi gondokkal küzdő kassai egyházmegye püspökévé nevezte ki, az uralkodó eme döntését természetesen a pápa is megerősítette. 1886-tól aztán Vác megyéspüspöke lett. Számos templomot emeltetett és iskolát alapított, pénzügyi adományaival támogatta a váci árvaház, a kórház és a szegények házának építtetését is. Nem meglepő hát, hogy kiérdemelte kortársai és a király tiszteletét. Nemes tettei miatt Ferenc József több rendkívüli kitüntetésben is részesítette, utoljára például 1888-ban az Osztrák Császári Vaskorona-rend első osztályú lovagja lett.

– Sajnálattal vettem tudomásul, hogy itt akarnak hagyni bennünket. Pedig személy szerint nagyon megvagyok elégedve a munkájukkal. Ezért is tartottam fontosnak, hogy megpróbáljam itt marasztalni önöket azzal, hogy kissé elbeszélgetünk a nem egzisztáló kísértetről. Tudom, hogy rettegnek, de higgyék el, nincs okuk a félelemre – mondta a püspök megértő mosollyal az arcán. Hangja gyenge volt, ráncokkal teli arca megsárgult, ősz haja megritkult. Májbetegség kínozta, ő azonban nem panaszkodott miatta. Megpróbáltatásként tekintett rá, amit Isten akaratából ki kellett állnia. Csontsovány testén püspöklila reverenda libegett, nyakában feszület lógott.

– Az excellenciás úrnak igaza van – szólalt meg a Schuszter Konstantin mellett álló pap. A harminchét esztendős, kopaszodó Farkas Elemér zömök testalkattal rendelkezett, telt arcából kedvesség sugárzott, kék szemeiben természetesen intelligencia csillogott. Kellemes kisugárzásával tökéletesen tudott hatni az emberekre, még a leghitetlenebb egyént is meg tudta győzni az igazáról, és ez volt oka annak, hogy a püspök őt kérte fel a személyzet kiokosítására. Elemér atya végigsimított fekete reverendáján, megigazította a kolláréját, majd folytatta: – Kizárt, hogy e palota kiszentelt falai között kísértet bolyongna, és legfőképpen nem Kunigunda kisasszonyé.

– Pedig többen is látták és hallották őt – mondta Török Mária, aki látszólag önként jelentkezett az alkalmazottak szóvivőjének szerepére. – Miért tartja lehetetlennek, hogy Kunigunda kisasszony itt kísért? Vagy azt akarják beadni nekünk, hogy nem léteznek szellemek? Hiszen a szentmiséken nem egyszer elmondták, hogy van élet a halál után. – A többi alkalmazott csak együttértőn bólogatott.

– És van is – siklott ki Juhász Erzsébet száján, aki durcásnak tűnt. Jobb orcáján egy jókora karmolás nyoma éktelenkedett, amit sosem fog megbocsátani Noxnak.

Kunszt Katalin szótlanul állt mellette, meg sem moccant. Azon kevesek közé tartozott, akik nem nyújtották be a püspöknek a felmondásukat, mondván, szükségük van az állásra, így nagy nehezen ugyan, de még egy kísértet garázdálkodását is hajlandók voltak elviselni.

– Egy szóval sem állítottuk, hogy nem létezik túlvilág. Az Ószövetségben és az Újszövetségben is említés esik a halál utáni létezési állapotról. Leginkább az Újszövetségben írnak részletesebben a mennyországról és a pokolról, valamint az üdvözülési és bűnbocsánati tanokról – magyarázta Elemér atya.

– Akkor tehát Kunigunda kisasszony lelke is itt lehet még – ragaszkodott a véleményéhez a szakácsnő.

– A kisasszony istenfélő életet élt, ezért már rég a mennyországban van. Az élete során nem voltak olyan dolgok, amelyek miatt most ne nyugodna békében. Csak a babonás emberek hisznek olyasmiben, hogy a szellemek a haláluk után a földön kóborolnak. Hiszen van bőven hely a mennyországban és a pokolban is – mondta a püspök.

– És az is sületlenség, hogy egy szellem beleköltözzön egy macska, vagy másmilyen állat testébe – így Elemér atya. Még jó, hogy nem sikerült eltenniük láb alól azt a szegény cicust, gondolta magában. Nox látszólag több szürkeállománnyal rendelkezett, mint az a három nő együttvéve. Kiérezte a veszélyt és védekezett. A pap mókásnak találta, hogy a macska jól megleckéztette a harcias amazonokat.

– Rettegünk attól a macskától. – Juhász Erzsébet kijelentését morajlás követte, a többi vászoncseléd hevesen helyeselt neki. – A tekintetes excellenciás úrnak el kellene tüntetni azt a dögöt. Nem is baj, hogy nem sikerült megölnünk, máskülönben Kunigunda kisasszony nem egyedül járna haza, hanem a macskájával együtt.

A főpásztor és a pap látta, hogy az alkalmazottak hajthatatlanok, a felvilágosítás mit sem használt. Azok, akik benyújtották a felmondást, még aznap elhagyták a palotát, akik pedig a maradás mellett döntöttek, kételyekkel ugyan, de folytatták eddigi munkájukat.

Miután a püspök kettesben maradt Elemér atyával a tágas, reprezentatívan berendezett irodájában, leült a masszív, intarzia berakásos íróasztala mögé, majd megkérdezte tőle:

– Többen láttak egy a palota kertjében ólálkodó hosszú köpenyes alakot. Szerintem ezzel valaki azt a benyomást akarta kelteni, hogy szegény Kunigunda kisasszony tért vissza a halálból. Ha sikerülne elkapni, azzal a legmakacsabb alkalmazottat is jobb belátásra bírnánk. Jut eszembe, megbízta a kapust a kísértet üldözésével?

Elemér atya bólintott.

– Igen, excellenciás uram. De a kapus kijelentette, hogy nem kíváncsi a kísértetre. Azt is mondta, hogy inkább lemond a hivataláról és hazamegy Nyitrára.

– Ördög és pokol – sóhajtott gondterhelten Schuszter Konstantin püspök. – Akkor mit tegyünk?

– Azt javaslom, excellenciás uram, tűzzünk ki díjat a kísértet fejére, és adjuk át az ügyet a rendőrségnek.

– Ez kiváló ötlet – csillant fel a főpásztor szeme.

 

III

A kísértet elfogásáért járó díjra pályázó két derék rendőr a barokk stílusban épült püspöki palota északkeleti oldalhomlokzata előtt sétálgatott a kihalt utcán. Az egyiket Kurka Jenőnek hívták, a másik a Tomko Ödön névre hallgatott. Testalkatilag egyformák voltak, széles váll, egyenes tartás, megtermett, erőteljes megjelenés. Még a koruk is nagyjából megegyezett, nem sokkal léphették túl a huszadik életévüket. A fizimiskájuk és a bőrellenzővel ellátott sapka alól kikandikáló hajuk azonban nagyban különbözött. Kurka sima arcával, huncutul csillogó szemeivel és szőke hajával kisfiúsan festett. Ellenben Tomko idősebbnek látszott, amihez hozzájárult a komoly ábrázata, pedert bajusza és göndör fekete haja. Posztóból készült szürke egyenruhát viseltek, vállukon szuronyos puska függött. Ez volt a püspöki palota körül való járőrözésük első éjszakája, és nagyon remélték, hogy sikeresnek bizonyul majd.

Mindent hó borított. Februárban az időjárás felettébb szeszélyes volt. A hónap elején meleg verőfényes napok köszöntöttek be, az emberek kabátok nélkül sétálgattak az utcákon. A tavaszias időjárást aztán hirtelen felváltotta a zord tél: a sűrű havazást farkasordító éjjeli fagyok előzték meg és hideg szelek jártak. A mezőkön alig volt hó, mert az erős szél szinte teljesen lefújta.

A rendőröknek nem kellett sokáig várakozniuk. Az utcai gázlámpák fényében egy fekete köpenyes alakot pillantottak meg, amelyiknek a fejét kapucni fedte. Az épület fala mellett sompolygott és határozottan sántikált valamiben. A két rendőr egy pillanatra feltette magában a kérdést, vajon nem Kunigunda kisasszony szilárd halmazállapotúnak tűnő szelleme jelent-e meg előttük, de hamar elhessegették ezt az őrült gondolatot.

– Ott van a mi kísértetünk – jelentette ki diadalittasan Kurka Jenő.

– És még csak nem is átlátszó – jegyezte meg komor arccal Tomko Ödön.

– Ez bizony hús-vér embernek látszik.

– Akkor tehát csapjunk le rá!

A puskájuk csövét maguk elé szegezve, óvatosan elindultak a titokzatos illető után. Lassú léptekkel haladtak előre, hogy a hó túlzottan ne ropogjon a csizmájuk talpa alatt. Nem akarták elriasztani. Amikor azonban látták, hogy a köpenyes felmászott a püspöki palota kertjét elkerítő kovácsoltvas kerítésre, megszaporázták a lépteiket.

Az alak behatolni készült a téli álmát alvó kertbe, de a háta mögül hallatszó két kattanás megállásra sarkallta őt. Mivel jártas volt a lőfegyverek terén, tudta, hogy valakik éppen felhúzták a puskájuk kakasát, és egyenesen rá céloztak azokkal.

– Szálljon le a nagysága a kerítésről, különben lövünk! – szólt oda hivatalos szárazsággal Kurka.

A köpenyes szinte azonnal reagált a határozott felszólításra. A kerítésen lógva a rendőrök felé fordította a fejét. Egy fiatal, húsz év körüli férfi arca tekintett le rájuk a kapucniból.

– Nem szállok én le, testvér, mert már egy hét óta nem láttam a Katicát. Inkább osszuk meg egymás közt az elemózsiát – felelte.

– Ki az ördög maga? – kérdezősködött tovább Kurka.

– A nevem Szeles József, huszár vagyok és a Kunszt Katica udvarlója. Őt járok néha-néha meglátogatni és ekkor mindig ellát engem egy kis ételmaradékkal a konyháról. Ha beengedtek, nektek is adok belőle.

– No, elég a papolásból! Lefelé! – parancsolta Tomko, aki számára már minden világossá vált.

A törvény őrei lerakták a puskájukat a hóra, és felmásztak a kerítésre, hogy a markáns arcvonású fiatalembert leszedjék onnan. Még mielőtt azonban elkaphatták volna, a huszár hirtelen leugrott, felkapta a puskákat, és futásnak eredt. A két rendőr sem habozott sokáig és utána iramodott. Nem engedhették, hogy a mondvacsinált kísértet fejére kitűzött díj csak úgy egyszerűen vele együtt kereket oldjon. A hótakaró eléggé lelassította őket, de nem adták fel, ahogyan az üldözött sem. A hajsza nagyjából három percig tartott. A jelentős előnyt szerzett huszár hamarosan eltűnt az egyik mellékutcában, így Kurkának és Tomkonak sajnos nem sikerült utolérnie őt.

A puskákat másnap néhány háztömbnyire a palotától találták meg, de Szeles Józsefnek nyoma veszett. Elővették Kunszt Katalint is, aki jó alapos fejmosást kapott, amiért ételt csempészett az udvarlójának. Ezért nem akart a leányzó felmondani, mert akkor nem tudta volna finomságokkal ellátni a Kunigunda kisasszony szellemének hitt fekete köpenyes Szelest. A palota kamráiban, pincéiben és padlásán hallott recsegéseket, nyikorgásokat és koppanásokat sem kísértet váltotta ki, hanem a faanyag hőmérséklet-változásokra való reagálása, vagy pedig az éhes egerek, patkányok garázdálkodása. Ami pedig Noxot illeti, nos, a macska is fellélegezhetett, mert ezek után már senki sem akarta eltenni láb alól.

Surovec Róbert
Author: Surovec Róbert

Felvidéki magyar vagyok, egy Kassához közeli községben lakom, Tornán, amely egykoron Magyarország legkisebb vármegyéjének a székhelye volt. Gépészmérnöki diplomám van, viszont néhány éve a pedagógusi pályát választottam. Emellett a helyi társadalmi életben is aktívan részt veszek, igyekszem a lehető legtöbbet megtenni a szlovákiai magyar kultúra ápolásáért, terjesztéséért. Helytörténettel is foglalkozom, mert szerintem fontos visszahozni a jelenbe a múltban elfeledett dolgokat, és a jövő nemzedékre hagyni azokat; mindenkinek meg kellene fogadnia gróf Széchényi István tanácsát: "Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn". Az utazás szintén a szenvedélyeim közé tartozik, ennek köszönhetően tágul az ember látóköre, ráadásul inspirációt is gyűjthetünk általa; Mozart is megmondta: "Utazások nélkül, legalább is, ha az ember művész vagy tudós, csupán csekély értelmű teremtmények lennénk". Szeretek még festeni (leginkább tájképeket viszek vászonra), túrázni, múzeumokat látogatni és természetesen olvasni. A legfőbb szenvedélyem azonban az írás, amely még a gyermekkoromban gyökerezik. Már akkor különféle történeteket vetettem papírra, főleg krimikkel próbálkoztam. Leginkább csak magamnak írtam, kedvtelésből, senkinek sem adtam oda elolvasni azokat. Viszont mindig is író szerettem volna lenni, s ez 2022-ben teljesült is, amikor megjelent A halál anatómiája című regényem. Történelmi krimiről van szó, amely Kassán játszódik 1896-ban, a millenniumi ünnepségek évében. Jelenleg már az újabb...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 63 = 64

Versek
Halászné Magyar Márta

Pünkösdi Rózsa

Pünkösdi rózsa szára hajolva,  görbe a háta,  lába már sánta.    Életre hívták,  szülője nincs már.  Sima volt arca,  gond ránccal varrta.   Sápadt az

Teljes bejegyzés »
Názáreti templom kupolája, fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Ne feledd

Ne feledd, hogy nem vagy egyedül, Jóistennel minden kiderül. Kint a rétnek sok virága, nyílik néked vidámságra, míg vidámságod nem hagy egyedül. Ne feledd, hogy

Teljes bejegyzés »
Fényszívek, Fotó: Mecséri Éva
Versek
Mecséri Éva

Gazdag szegények

Gazdagok a szegények, kik az Úrban serények. Az életed drága kincs, e világon párja nincs. Gazdagok a szegények, kik az Úrban remélnek. Szeretetből megélnek, csak

Teljes bejegyzés »

Bántó szavaid

Szavaid marnak, mint tüdőt dohánypor, fájnak az igazságtalan jelek, a jókedv elillan, mint a kámfor, kár, ha szád bántó szavakat fecseg. Ne gondold azt, hogy

Teljes bejegyzés »
Közösségi kenyér, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Éva

Az élet kenyere

Nagyon éget a kemence, igen erős annak füstje. Nem szeretem dolgokban, nehézségben, poklokban. Az élet mégis varázslat, kenyeret süt parázsban. Van ereje, melege, benne sül

Teljes bejegyzés »
Egy csepp eső, Mecséri Ildikó olajfestménye
Versek
Mecséri Ildikó

Egy csepp eső

Csak egy csepp volt, parány, jelentéktelen, mégis belefért a végtelen. Egy kis bogár véle szomjat olt, majd a fákon röptében gyümölcsöt olt. A te szíved

Teljes bejegyzés »