Nyuszi medve bocs és a lepke története

Nyuszi medve bocs és a lepke története

-Úgy unatkozom – mondta kis nyuszi

-Számold meg a katicabogarak pöttyeit.

-Jó -mondta örömmel, és kifutott a házból.

Kitárta a karját, de csak lepke repült rá.

-Kérlek szépen, szólj azoknak a szép pettyes katicabogaraknak, hogy repüljenek közelebb.

-Miért? Nem látsz jól, vagy szeretnél velük beszélgetni, mert azt velem is lehet. -Mondta kedvesen a lepke. Tudod én bejártam ma is a hegyet völgyet elrepültem a csobogó kispatak fölött, láttam föntről a felhőket, köszöntem a Napnak.

-Tényleg? Én csak sétálni tudok és sokszor elbotlom.

-Ha felmásznál valamire a hegyre, vagy egy fára, ami magas, te is láthatnád milyen fentről a világ. -Szeretnék, de a mama mindig azt mondja kicsi vagyok és ő csak akkor tud rám vigyázni, ha segítek neki ebben.

-Beszélhetek vele.

-Megteszed? Köszönöm szépen, de előbb meg kell számolnom a pöttyöket a Katicán.

-Az én szárnyamon is van pötty, megszámolhatod.

-Nem tudta mit válaszoljon kisnyuszi ennek a kedves lepkének, mert valóban nagyon  szép volt és megbántani sem karta, de ő nem Katica és nem piros. Miközben gondolkodott, mosolyogva kilépett az anyukája az udvarra.

-Na kedvesem unatkozol még? -kérdezte, mert látta, hogy társasága van.

-Már nem mama, képzeld Lepke mesélt nekem hegyekről, felhőkről, Napról és én is láthatom, ha felmászok a fára vagy a hegyre.

-És a katica pöttyeit megszámoltad?

-Még nem.-hajtotta le hosszú füleit nyuszi.

-Sebaj- szólt lepke, majd a fán is megtalálod Katicát, vagy a testvérét, vagy valamelyik barátját és megszámolhatod.

-Mamája féltette, de örült, hogy elfoglalta magát.

-A fára mászás nagyon egészséges dolog. -Mondta fentről egy hang.

-Ki van ott? -kérdezte nyuszika.

-Brum, nem ismersz meg? Kapd el!-mondta és ledobott egy almát. -azzal leugrott a fáról.

-Hopla, itt vagyok én vagyok bocsi. Elkaptad az almát?

-Nem tudtam, arra gurult, mutatta nyuszika és utána ugrált.

-Maradj ott és gurítsd nekem, meglátod milyen jó játék. -mondta bocs.

-Nyuszi gurította és a mamája lábánál állt meg.

-Így is jó, de megmutatom, hogy kell! Megfogod az almát, célba veszed az irányt, hátra húzod a mancsod és lendítve gurítod hozzám, most én leszek a célpont.

-Ügyesen kincsem!-szólt a mamája.

És már gurult is , pont hozzá, egy centi méterrel sem arrébb.

-Nagyon jó, nagyon jó. -Bunkfencezett örömében bocs.

A lepke addig rárepült az amára, ami kicsit megrepedt és finom nedűt felnyalta.

-Gyertek, kóstoljátok meg, nagyon finom.- a két kölyök egymásra nézett, nyuszi ugrott hármat, bocs négykézlábra ereszkedett és és oda cammogott. Ráütött és ketté vált az alma. – Juj, a mancsom.

-Fáj, kedvesem? -Kérdezte nyúlanyó.

-Bocs egy könnycseppet morzsolt el a szemében. -Már nem, máskor majd körbe harapjuk. -mondta szipogva. -és átadta részét nyuszinak.

-Nyuszi mosolyogva beleharapott és és odaugrott mamájához. Nyújtotta felé. -Kérsz?

-Nem kedvesem, edd csak meg. -mondta mamája.

-Lepke megtalálta Katicát és odahívta a fára. – nézzetek ide! Most akkor jöttök , vagy nem?

-Megyek. -mondta bocs, de elkapta hátsó lábát a kis nyúl és húzta vissza.

-Várj. Velem mi lesz? Még nem voltam odafent. Megmutatod, hogy kell fára mászni?

-Szívesen, figyelsz? Közel lépünk a fához, egyik mancs ide, másik mancs oda és nyújtózik, most jönnek a hátsó lábak. Most te jössz.

-Nyuszi utánozta és észre sem vette, már felkapaszkodott a legfelső ágra.

-Fent vagyok. -Örültek.

-Kapaszkodjatok. -kiabált fel mama.

Katica még ott volt ,de már ment volna. -Nem szeretnélek siettetni, de számold meg a pöttyeimet, ha szeretnéd, mert már várnak rám!

-Egy, kettő, három, négy. -mozgatta ujját és számolt- öt , hat hét.

Hét, mint a mesében.-kiabált a fáról anyukájának. Bocsnak nagyon jó kedve szokott lenni ,amikor a fák ágai között eszegetett, de most különösen jókedvű volt, mert fent volt vele nyuszika.

-Azt a szép pirosat, azt szedd le anyukádnak! Lemászok, és ha ledobod nekem , elkapom.

-Dobhatod. Elkaptam.

Nyuszi elkezdett mászni, bocs mondta, hogy, ha felmászott, le is fog tudni jönni.  Leért a földre, megölelték egymást, bocs odanyújtotta az almát, tessék, ad oda az anyukádnak örülni fog.

-Tessék, ezt neked szedtem.

-Köszönöm szépen. Nagyon szép. Milyen volt oda fent?

-Nagyon jó.

-Jól van örülök, most köszönj el szépen, ottbent mindent elmesélsz. Holnap pedig megint csinálunk valamit közösen, valami izgalmasat.

-Eljössz holnap is. kérdezte bocstól , miközben ránézett.

-Eljövök, de elhívom én is az anyukámat.

-Nagyon jó gondolat. -mondta a nyuszi anyukája.

-Akkor holnap találkozunk. Szervusztok.

-Szervusztok.

És tudták, hogy semmi sem véltlen, ha nem megy ki katica pöttyeit megszámolni, akkor nem talál két jó barátot egy nap, barátokra pedig szükség van, ugye ti is így gondoljátok?!

Itt a vége fuss el véle

lengyel Szilvia, Szilvone, Sziszi
Author: lengyel Szilvia, Szilvone, Sziszi

Nevem Lengyel Szilvia Művésznevem: Szilvione 1975-ben születtem, és testvéreimhez hasonlóan engem is nagyon várt az egész család. Sárbogárdon éltem mindig is, bár voltam kollégista Székesfehérváron rövid ideig és a főiskolai évek alatt éltem Szekszárdon is. Legvonzóbb lakóhelyemben a családom közelsége volt. A szomszéd fiú vett el feleségül 1998. május 16-án, erős családi kötődésünk révén hamar elvetettük a szülőföldről elköltözés gondolatát. Májusban házasodtunk és május hónapban váltunk is el 16 év után. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy több versem is bekerült az Irodalmi Rádió antológiáiba (Álombefőtt, Így születik a vers 2020, Van itt válasz elég, Így dalolunk mi nyomdokaidban Balassi Bálint, Szerelmemnek Bálint napra 2022, A bundáskenyéren innen című antológiákba). Az elismerések nagy lendületet adtak és megírtam emlékversemet – Drága aranyos anyukám címmel -édesanyámra emlékezve, melyet Seres Ildikó színművész csodálatos módon örökített meg az utókor számára. Középiskolás koromban sok verset írtam. Huszics Vendelnének és Tobak László irodalom tanáraimnak is köszönhető, hogy nagyon megszerettem az irodalmat. A szalagavatónkra írtam egy verses mesét, melynek szereplői egy-egy tanáromat testesítették meg, az akkoriban írt verseim elvesztek. 1994-ben érettségiztem Székesfehérváron az Árpád Szakképző Intézetben ruhaipari szakon. 1997-ben az IGYPF-án Óvodapedagógusi, majd 2003-ban pénzügyi diplomát szereztem a BGF Pénzügyi Főiskolai Karán. Kb. 20 éves koromtól már...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Nyár

Aranysárga, zöld, aranysárga… Aranysárga búzatáblák váltják egymást, karcsú szálaik közt halkan susog a szél, meleg, bódult csend ül a bokrok szoknyája mögött, s a bodzalevél

Teljes bejegyzés »

Ébredés előtt

Tíz kilós súlyok zuhannak az égből, haláli némasággal, s úgy húznak el mellettem, mintha mozivásznon látnám mozgásukat. Hang – nincs. És érdekes módon, valami okból

Teljes bejegyzés »

Emlékszel-e?

Emlékszel-e arra a nyárra, Emlékszel-e arra a táncra, Emlékszel-e az első kézfogásra – Emlékszel-e még arra a nyárra?   Emlékszel-e? Szerettelek… Mikor hűn, s forrón

Teljes bejegyzés »

Tél

A torony körül csókák jajongtak. Hangjuk ijedten csapongott az üres piactér padjai fölött. Az öreg Péter felnézett. Hiába kereste a fekete madarakat, még a torony

Teljes bejegyzés »

A boszorkány és a szűz király

A boszorkány és a szűz király Az ágyúdurrogás fülsiketítő zaja rémülettel töltötte el az álmából magához térő, ébredező királyt. A résnyire nyitott ablakon füst és

Teljes bejegyzés »