Egy szakítás margójára
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Ülök a padban, szakadt koptatott farmerbe. Mikor kimegyek a szünetbe a mosdóba és visszajövök az asztalomon egy levél van. A lányok napom óta sugdolóznak a hátam mögött. Tudom miért. Szakítottunk, pont egy hete. A levél mellet egy száll vörös rózsa. Tudtam, hogy te voltál. Nem vettelek észre, nem láttalak. De tudtam, hogy te hagytad ott a levelet. Becsúsztatom gyorsan a táskámba a virággal együtt és a nagy szünetbe kimegyek táskámmal és egy csendes zugba elolvasom azt.
Miközben olvasom sírok. Nem látt senki, tudom. Nem tudtam mit válaszoljak rá. Te egy újabb esélyt kérsz. De érzem nincs már köztünk semmi. Minden, ami volt meghalt. Hiába szeretlek, már nem tudnék bízni benned.
Amikor bevallottad, hogy megcsaltál a bizalmam elveszett. Tudtam, hogy megfogsz csalni. Még mondtam is mindenkinek. Senki sem hitt nekem. Miért csalna meg? Hisz szeret téged-válaszolták. Mégis tudtam, éreztem.
Nem hibáztatlak érte. Szeretted volna velem azt én nem adtam meg neked. Te fiatal srác voltál így másnál kerested és meg is kaptad. Én éretlen tini lány voltam. Sok mindent nem értettem még a testemről és annak működéséről.
Ahogy sok mindent nem tudtam rólatok fiúkról, naiv voltam. Azt hiszem. Tudatlan. Gyermek még. Éretlen.
Most már érett nő vagyok, édesanya. Mindent tudok már, amit akkor nem tudtam vagy szégyelltem rá kérdezni.
De most is tudom azt, amit akkor tudtam, hogy a bizalmat könnyű elveszíteni.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Sziasztok! Egyed-Husti Boglárka vagyok. Ez az írói bemutatkozó oldalam. Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig bíztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
