Újra együtt

Ment, mendegélt búsan a „Ka”,

Senki sem tudta mi baja.

Földig lógott kicsiny orra,

Olykor bizony megtaposta.

Látta ám ezt a töppedt Pont,

S mindjárt tudta, hogy nagy a gond.

Oda gurult nyomban mellé,

S kedvesen biccentett felé.

 

„Mondd el nekem, mért keseregsz,

S itatod az egereket?

Segítek neked, de ne félj,

Halljam tehát a bús meséd!”

 

„Sírdogálok lankadatlan,

Szívem hasad nagy bajomban.

Mondd meg nekem, mert nem tudom,

Hogy vajon én ki is vagyok?

Támpontom csupán egy van,

S az nem sok. Nevem vége Ka.

 

Meglepődött a pici Pont,

De azonmód elgondolkodott

E borzasztó tragédián,

S fölütött egy enciklopédiát:

 

„Ró-Ka, Macs-Ka, Bi-Ka, Bé-Ka?

Boró-Ka, Csicsó-KA, Bar-Ka?

Ördögfió-KA lehet Angyal-Ka?

Ré-ka vagy tán Heuré-Ka..?”

 

Ám hiába sorolta mindet el,

Jót közöttük még sem lelt.

Ezért tovább törte a kobakját,

S körül járta a problémát:

Adott egy lény, elég vékony,

Az emléke is illékony,

Azt sem tudja kinek a fia

Csak az lehet, AMNÉZIA.

 

„Én csupán egy embert ismerek,

Aki talán segíthet neked.

Ő nem más, mint Bojtorján,

A kerekerdei boszorkány.”

 

Így hát út útba ért a talpuk alatt,

Ahogy loholt a kis csapat,

Így nem is kellet csupán egy hét,

Hogy végre föltűnjön a cél,

Egy romos és aprócska ház,

Ahol azonban állt a bál,

Hiszen Bojtorján kénkő-szava

Csak úgy keringet a lombok alatt.

 

A vándorok ijedten nyeltek is egyet,

De beléptek mind a ketten.

Bent a szobában nagy volt a bűz,

Hisz csak úgy lobogott a tűz.

Fortyogott a feneketlen üst,

S szállt belőle a fekete füst.

A boszorkány meg dúlva-fúlva

Egyre csak a ládát túrta.

 

„Veszett kutyák vére hulljon!

Béka mája megbarnuljon!

A kincsem megkerüljön

Vagy menten megőrülök!”

 

A keresésben úgy elmélyedt,

Hiába köszöntek a vendégek!

Ezért hát a töppedt Pont,

Mérgében nagyot toppantott.

Meg is rettent Bojtorján,

Hogy a földön találta magát!

Nem tudta, ki lehet az a galád,

Aki vele ilyen rútul elbánt.

 

Haragvón kelt föl hát a földről,

S odakint egy villám dördült,

Hangosan süvített a szél,

Menten pusztító vihar kélt!

Ámde hirtelen vidám kacaj

Törte meg az égi csatazajt,

S könnyes szemmel ölelte meg

Az amnéziás idegent:

 

„Egek Ura, tüzes szikra

Megvagy végre Varázs PálciKa!

 

(Mesém;Ráth Lépcső Kft.;2015)

Árvai János
Author: Árvai János

Árvai János vagyok. Az írói álnevem csak a fantasy műfajokban használom elválasztva azt az egyéb műfajoktól, hiszen mint mindennek ennek is megvan a maga története. Á.M. Jánosként találkozhatnak velem a kedves olvasók. De vajon miért? Ezt máshol megírták már… Ebben a világban Miskolcon születtem, és jelenleg vidéken élek, de a Város a mai napig az életem része. Az érettségimet és később a diplomámat is itt szereztem meg. Az alkotás, ez nem csak az írást jelenti, mindig az életem része volt. Segített az önkifejezésben, feldolgozni azokat a kérdéseket, amelyekre sokszor nincs egyszerű válasz. a történeteim, verseim sokáig a fiókban pihentek, mígnem olvasók bukkantak rá, és a lelkesedésük adta azt pluszt, ami miatt egyre több és több született. „Amíg még van..” című kötetem a legkedvesebb nekem, hiszen ez az első. Egy novellás kötet, melyben a múltból a jövőbe utazhatunk, ami még nem történt meg ugyan, de talán jobb is, ha nem úgy történik meg, mint ahogy az a papírra lett megálmodva. Hiszen: „Amíg még megvan Hiánya nem szúr szemet Csak ha már nincsen”

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mit látsz ha nézel?

Edit Szabó : Mit látsz ha nézel ? Mit látsz,ha engem nézel odafent ? „Látod-e ami elvakít,ha fény burkolja be, ” a hegy tetején ,magasban

Teljes bejegyzés »

Üdvözölve

Üdvözölve Üdvözölve légy Klára asszony, Neved a magyar nők álma maradjon Melletted áll férjed egy ország bálványa, Sokáig élj Ferkó, mind ezt kiáltja Te vagy

Teljes bejegyzés »

Jó, éjszakát!

A háttérben halk zene szólt, talán Mozart, Bartók, Liszt, vagy Kodály lehetett, nem is tudom, de kétségkívül megérintett. Lehet, hogy azért, mert ma különösen sokat

Teljes bejegyzés »

Zamatos június

De zamatos ez a június, sugarat szór, tündököl fénye, forrón csókolgatja bőrömet, légben sistereg egész lénye. Sóhajtva tárom felé karom, számomra édes lélekbalzsam, illata tüdőmet

Teljes bejegyzés »

Szedte a lábát a nyár

Úgy szedte a lábát a nyár, mint az őz, s nézd, most nálunk vendégeskedik az ősz. Arany, vörös, sőt rőt színekben ropja, hűs szél pörgeti,

Teljes bejegyzés »