Időutazás az ókorba

A görög-latin est

A biológia tagozatos osztályokban, amilyenbe én is jártam gimnáziumi tanulmányaim alatt, a második idegen nyelv a latin volt, mivel általában olyan diákok jöttek ilyenbe, akik utána orvosi egyetemre mentek. Latin tanárunk úgy hatvan körüli férfi volt, aki még a második világháború előtti időkben kezdhette pályafutását görög-latin szakos tanárként, valószínűleg még az államosítás előtti egyházi iskolában. Mindig öltönyben járt, közepes testalkatú, nagyon pedáns ember volt. Az óráit csend, rend, fegyelem jellemezte, de ugyanakkor jó hangulat uralkodott. Széleskörű műveltsége nagyon imponáló volt számunkra.

Én már korábban is nagyon szerettem az ókori történeteket, édesapám rendszeresen mesélt ilyeneket. Még általános iskolás koromban voltunk egy családi olasz körúton, ahol sok ókori római emléket tekintettünk meg. Számtalan görög és római mitológiai történetet olvastam a nyári szünetekben is. Majd a gimnáziumi történelem órákon, de kiváltképp a latin órákon ezek szépen kiegészültek, rendszerbe kerültek.

Tanár úr fakultatív jelleggel meghirdetett görög órákat is, melyek csütörtökönkét voltak a 0. órában. Így egy héten kétszer is korán kellett mennem iskolába, mivel az egyik testnevelés óra is a nulladikban volt. Nagyon fárasztó volt hetente kétszer is hajnalban kelni, de megérte. Minden órán olvastunk egy kevés ókori görög szöveget, így megtanultam a görög betűket, melyek később a fizika tanulása során is nagy hasznomra váltak. De amiért szerettem, az a latin órákhoz hasonlóan az ókorról szóló tudás bővítése volt. És ez nem az akadémikus történeti tudás volt, hanem a mítoszok, az akkori emberek gondolkodása, mindennapi életük, gondjaik, örömeik megjelenítése.

Úgy tudtuk, egyedül él. Gyerekről nem tudtunk. Egyszer egy tablóképet nézegetett egyik osztálytársam, amikor odalépett hozzá. Rámutatott egy nő képére és mintegy önkéntelenül megjegyezte, hogy ő volt a második felesége. Volt még egy érdekes eset, mely azt mutatta, hogy tanár úr koránt sem volt érzéketlen a nők iránt, mely egy szalagavató bálon történt. Az egyik biológia tanárnőnk, három volt a négy év során, mindig úgy öltözködött, hogy viszonylag szűk, majdnem átlátszó blúzt hordott melltartó nélkül. Szinte egy kétlábon járó szexuális felvilágosítás volt. A szalagavatón viselt blúza a szokásosnál is átlátszóbb volt. Tanár úron látszott, hogy majd megőrült érte és csak vele akart táncolni.

Egyik órán előadta azt az ötletét, hogy tartsunk egy görög-latin estet. Tanár úr kiválasztott több verset ókori, illetve későbbi költők, de ókori témájú szerzeményeit.

Tanárunk zseniális ötlete volt, ahogy Babits Mihály: A Danaidák című versét előadtuk. A vers első felét egyik diáktársunk szépen elszavalta, majd a második részt, onnan, hogy:

Meggyilkoltuk férjeinket, ötven daliás nagy férfit és szerettünk, csak szerettünk, Isten tudja, kit szerettünk, vágykancsóból merítettünk, merítettünk, ürítettünk, fenn a zöldvilágú földön, az aranyos nap alatt –

Régi szavak járnak vissza elsötétült lelkeinkbe, mint sötétben nagy szobákba utcáról behullott fények; mit jelentenek? hiába próbálunk rá emlékezni; mit jelent az, hogy: szeretni? mit: kívánni? és: ölelni? a homályban mindhiába kérdezzük az árnyakat. Csak daloljunk: Meggyilkoltuk – s emlékezzünk: férjeinket – csak daloljunk, bár nem értjük, és merítsünk és ürítsünk; úgy sem tudjuk abbahagyni; és daloljunk, bár nem értjük, mert különben némaság van, és a némaság oly félős! néma, rengeteg sötétség: a sötétség nem beszél –

Igy dalolt az ötven asszony, ötven kárhozott bús asszony, egymáshoz mind oly hasonló ébenfürtű, alabástrom testű ötven testvérasszony igy dalolt a Léthe-réten, lélekfák közt, mákvirág közt, óriási amphorák közt, Léthe mellett, hol a szél lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen bús alvilágban alszik asphodelos ágyban, mélyen alszik, nem beszél.

egy tíz tagú lánykórus adta elő, melynek én is tagja voltam, mintegy az ókori görög színházak kórusát idézve fel és ókori jelmezekbe öltözve. Míg mondtuk a szöveget korsókat tartottunk a fejünk fölé, mintha ténylegesen öntöznénk magunkat és körbementünk a színpadon.

Óriási sikerünk volt. A díszterem tömve volt a szülőkkel, ismerősökkel, akiktől nagy tapsot kapott az egész produkció. Nagyon sokat készültünk az előadásra. Heteken keresztül próbáltunk. Ki mikor következik, mi legyen a sorrend? És ténylegesen, mire elérkezett az előadás, minden szinte magától ment. De csak majdnem, hiszen amikor megláttuk, hogy mennyi ember előtt is kell előadnunk a produkciókat, akkor elfogott minket az izgalom. Akkor értettem meg, hogy ténylegesen miért is szükséges egy produkcióhoz a sok-sok próba. Egy előadás nem azonos azzal, hogy egy verset az osztály előtt elmondunk feleléskor, vagy a színpadon állva, közönség előtt.

Osztályfőnökünk is értesült a sikeres előadásról. Nagyon örült neki és jutalomként a résztvevők dicséretet kaptunk, de már nem emlékszem, hogy az osztályfőnöki, vagy igazgatói volt-e. Ez annyira nem volt fontos számomra már akkor sem. Szüleim biztos alá is írták. De hogy ez az ellenőrző hová lett az évek során, azt nem is tudom. Szerintem sosem néztem meg többet ezt a ténylegesen szép piros beírást. Nekem az élmény volt a fontos, a folyamat, ahogy a többiekkel közösen létrehoztuk a produkciót és utána a siker, a közönség tapsa. Amire sok évtized távlatából is tisztán emlékszem.

Radnóti Katalin
Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »