Az uzsonnás kosár
Létezik erről pontos statisztika? Mármint arról, hogy egy átlagember az élete folyamán mely tevékenységekkel tölti el a legtöbb időt. Egyfajta sorrendre gondolok, akár összességében, mondjuk órában kifejezve, akár arányában nézve, adott tevékenységet az egész élettartamhoz viszonyítva.
A közelmúltban elgondolkodtam egy kicsit ezen a témán. Megpróbáltam felállítani a saját sorrendemet. Bizonyos tevékenységek sokunknál nyilván azonosak, mint például a munka, vagy éppen az alvás, de sok egyedi dolog is előfordulhat, mint mondjuk nálam a napi ingázás az otthonom és a munkahelyem között. Egyes tevékenységekre fordított idő bizonyos életkor után már nem változik, arányában pedig fokozatosan csökken az egészen belül. Ilyen például az iskolában eltöltött idő. Összességében jelentős, de arányában folyamatosan csökken, mivel az életünkbe már nem tér vissza. Mikor a saját listámat próbáltam összerakni, egy meglepő tevékenységhez értem el a nem is annyira sokadik helyen. Ha a tanulástól vagy az iskolában eltöltött időtől külön kezelem, akkor alsó tagozatos koromban jelentős időt töltöttem el napköziben. Jót kuncogtam a dolgon, erre nem is gondoltam az előzetes latolgatásnál.
Bármilyen hosszú legyen is a napközi időtartama, a kisdiákoknak volt egy nagyon lényeges délutáni tevékenysége. A napközi működése szempontjából elmaradhatatlan. Nevezetesen az evés. Növésben lévő szervezetek voltunk, kellett a tápanyag a délelőtti tanórákra fordított kalóriák pótlására, és a délutáni foglalkozások energiaigényének kielégítésére. Az uzsonna pedig érkezett. Minden napközis délutánon, menetrend szerint. Méghozzá békebeli műanyag kosárban, a két rövidebb oldalán egy-egy jó nagy, kiálló füllel.
Olyan sors ez, mint bármely más tárolóeszköz sorsa. Ha kiürül, újratöltésig könnyen elveszítheti azt a szintű érdeklődést, amely teli állapotban még megvolt. Egy gyerek érdeklődését márpedig könnyű elveszíteni, különösen akkor, ha kajáról, azaz inkább a kaja hűlt helyéről van szó. A kosár rövid karrierje felőlünk simán véget érhetett volna ott, hogy teljesen kipucoltuk, tőlünk aztán ott rohadhatott volna meg, ahol volt, a tanterem sarkában. Ha úgyis üres, akkor nem tökmindegy nekünk?
Nekünk mindegy is volt, persze a napközis tanárunknak annyira már nem volt az. Főleg akkortól nem, hogy feltette a kérdést, ki lesz az az önként jelentkező, aki hajlandó önfeláldozó módon visszavinni a műanyag uzsonnás kosarat a főépületbe. Még az a szerencse, hogy a gyerekek száma egy tanteremben nullán kívül csak pozitív egész szám lehet, mert törtekben sem lett volna mérhető az érdeklődést mutató kisdiákok száma.
És itt véget is érhetne a történet, méghozzá igazi happy enddel. A kosár megrohadt a sarokban, a gyerekek boldogok, uzsonna meg úgyis mindig lesz valahogy. Elvégre gyereknek áll a világ, kit érdekelt az iskola eszközeinek általános állapota vagy az elhelyezkedésük. Apropó főépület, apropó elhelyezkedés. Szóval, itt véget is érne a történet, igazi happy enddel, ha akkoriban is úgy van, ahogy most, azaz egy épületet használ az iskola, és nem kettőt. Csakhogy, akkor még kettőt használt, a régebbit az alsósok számára, az újabbat a felsősök oktatására (nem számítva a kapubejárat melletti kis épületet, ami akkoriban a rajzóráknak adott helyet).
Nálam hozzáértőbbek biztosan tudják a magyarázatot arra, hogy ilyen korban miért sokkal nehezebb egy gyerek érdeklődését felkelteni, mint mondjuk a benne rejlő versenyszellemet megidézni. Gondolom létezik, és már akkoriban is létezett neveléstudományi háttere ennek a kérdéskörnek, mert vélhetően ez ugrott be a napközis tanárunknak is, amikor megoldást keresett, és talált a kialakult patthelyzetre egy csapat napközis kisdiák és a műanyag uzsonnás kosár között. Visszahordó verseny…
Tehát, adott a tanterem előtt meghúzott képzeletbeli rajtvonalnál álló napközis kisdiák, kezében egy akkora uzsonnás kosárral, ami mögül alig látszott ki, és adott volt a kézi időmérésre alkalmas stopperórával felszerelkezett napközis tanár, aki nyilvántartást vezetett a kisdiákok által felállított eredményekről és rekordokról.
Még az a szerencse, hogy a gyerekek száma egy tanteremben nem tud csak úgy, egyik pillanatról a másikra, sejtosztódás-szerűen sokszorozódni, mert jól jött volna még néhány Kovács Gergely, hogy többen jelentkezhessünk, javítva ezzel a sorra kerülés esélyét. A verseny ugyanis egyéni volt, egy délután egyszerre csak egyvalaki tudta visszavinni a kosarat, ami végül oda vezetett, hogy olyan számú előzetes foglalás érkezett, amelyet egy felkapott tengerparti nyaralóhelyen működő görög szálloda is elfogadna egy teljes főszezonra.
A verseny rendszere még úgy is jól működött, hogy egyébként nem várt viták, veszekedések és óvások keletkeztek. Ezek egy része az épületek adottságaiból következett. Mivel a főépületnek két bejárata volt, egy elöl (hosszabb út), egy pedig hátul (rövidebb út), ezért két útvonal is választható volt. Ráadásul előfordult, hogy a hátsó ajtó délután már zárva volt, emiatt a mit sem sejtő versenyző felkenődött rá, azután pedig behozhatatlan hátrányba került a kényszerű kerülőút miatt. Vagy éppen az arra járőröző konyhás néni rivallt rá a száguldó versenyzőre, hogy azonnal hagyja abba az ész nélküli futkározást a folyosón, majd még össze is ráncolta a szemöldökét, amikor azt a bevett sablonválaszt kapta vissza, hogy a tanár bácsi mondta…
Végül a különböző útvonalakra vonatkozóan nyilvántartott időeredmények és rekordok sikeresen orvosolták a viták jelentős részét.
Gödöllő, 2023. június 24.
Utóirat: El kell ismerni, ebben a korban magasabbak, erősebbek, lépcsőn és kanyarokban jobban manővereznek, leleményesebben kezelik a frissen felmosott (vagy éppen a fel nem mosott) folyosókövezet csúszósságából adódó hátrányt, stb. Szóval, embert (fiút) próbáló feladat volt a javából. Nem volt külön fiú és lány rekord… Ugyan, minek? 🙂
Author: Kovács Gergely
Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...