Sára
Írta: Egyed-Husti Boglárka
A kis szobában az ágyon ülök. Nagyon rosszul érzem magam, nem tudok aludni, ideges vagyok. Zoli itt hagyott, elment a barátaival bulizni én meg egyedül ülök egy panel szobába egyedül. Ekkor esett le ugyanis, hogy még egy taxit se tudok hívni, pedig szeretnék hazamenni, de az ajtón se tudok kimenni.
Zoli ugyanis nem hagyott itt kulcsot, nekem meg nem volt kulcsom. Felállok az ágyból kimegyek az ablakhoz, de rájövök innen még ki sem tudok mászni. Segítséget kit hívhatnék? Nem ismerek itt a házban senkit.
Elsírom magam.
Zolinak már akkor is mondtam, hogy nem érzem jól magam, mikor itt voltak a barátai, de álmomba se mertem gondolni, hogy itt hagy betegen egyedül egy panel szobába mégis megtette. Aljas húzás volt részéről.
Próbálok arra gondolni, hogy nemsokára reggel lesz és hazamehetek akkor végre, de csak egyre sötétebb lett és egyre jobban elveszettnek éreztem magam és tehetetlennek.
Nem értettem, hogy Zoli miért tette ezt velem, de azt tudtam, hogy ha reggel lesz már nem leszek a barátnője. Ő is azért ment el, mert ezt akarta. Ki akart tenni az életéből. Hiszen ő bulizik, tudtam, hogy az egyik lány a baráti társaságból tetszik neki, de azt nem tudtam mi történhet azon a bulin, talán van benne annyi emberség, hogy nem csókolóznak, de ez is át futott az agyamon.
Azt viszont tudtam, hogy Zoli már a buli előtt ivott és abban is biztos voltam, hogy a buliban is inni fog így semmit sem tartottam kizártnak. Az agyam kiégett a sok gondolkodástól és láztól mert, hogy közben be is lázasodottam. Az idegtől és a betegségtől, ami folytatgatott. Fájt a fejem, véresre dörzsöltem a szemem, nehéz volt a testem és a szívem is. Biztos csak szimulál-hallottam, hogy ezt mondják a barátai Zolinak, amikor közlöm vele, hogy nem érzem jól magam és láthatólag elhiszi nekik. Holott tudom, hogy lázas beteg vagyok. Azt is tudtam, hogy nem jött meg, de ezt nem mondtam Zolinak. Hiszen mindig össze visszajött. Most viszont megijedtem. Mi van, ha mégis terhes lettem? Zolitól?
Egyszer még, amikor Balatonon nyaraltunk mondta, hogy egy lányt szeretne tőlem. Meg is lepődtem, hogy ezt ilyen nyíltan mondta, hiszen azelőtt sosem beszélgettünk ennyire komolyan ilyen komoly témáról. Annyira komolyan gondolta, hogy azt is megmondta Sára lesz a neve. A mi kis Sárinkánk.
Ahogy ezt mondta láttam csillog a szeme, mikor nagy nehezen elaludtam ezt a csillogást láttam és álmomban egy fekete hajó kislány lépett oda hozzám. Göndör fürtös hajában egy virág volt, kis szoknya volt rá húzva és édes csilingelő hangján mondta még nem anyu, még nem.
Mikor felébredtem a párna tiszta víz volt, a könnyeimtől és a felmenő lázamtól lett vizes, de végre reggel volt. Éreztem, hogy nagyon fáj a fejem, mintha én lettem volna másnapos és nem Zoli. Arra se emlékeztem mikor ért haza tegnap este a buliból, de az alkohol szaga azt sugallat, hogy túl későn és láthatólag jól érezte magát.
Mikor végre felkelt én már felöltöztem, kértem nyissa ki az ajtót, hadd mehessek haza.
Meg sem kérdezte, hogy vagyok, kiengedett az ajtó én meg haza mentem az első héven.
Haza értem. Fájdalmat éreztem gyomor tájt, rohantam fel a fürdőszobába, mintha hányni kellene. Hányás helyett azonban csak vérfoltok voltak a bugyimba, megjött.
Közben egész nap az a furcsa álom volt az eszembe, még este is halottam a kislány hangját még nem anyu, még nem. Az én kis Sárikám hangját.
Másnap szakítottam Zolival.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.