Otthon-ízek

„Végre, megyek ma haza!”

„Ma jön haza! Már úgy várom…”

„Hogy fog nekem örülni…”

„Olyan boldog leszek, amikor megérkezik.”

„Már a telefonban is olyan volt a hangja, mint aki mindjárt kiugrik a bőréből. Igaz is, mit vigyek neki ajándékba?”

„Bárcsak hagyott volna ott csapot-papot, és nem törődött volna semmivel, s csak úgy haza jött volna! Akkor nem váratott volna ilyen sokáig, s már régen itthon lenne, de nem szabad erre gondolnom, hiszen ma jön haza!”

„Azt hiszem a kedvenc csokija jó lesz, azzal fogom meglepni!”

„Eldöntöttem. A kedvenc ételét fogom főzni, hogy meglepjem. Vajon hogy sikerült neki az út?”

„Ha tudná édesanyám, hogy milyen eredményes volt az utam, most biztos nem aggódna miatta, és még azt is megbocsátaná, hogy néhány nappal tovább voltam.”

„A sikeréért mindent elfelejtenék!”

„Meg aztán ha tudna arról a lányról…”

„No meg ha végre találna egy kedves lányt…”

„…azonnal terveket szőne.”

„…összeházasodna vele, és jönnének már az unokáim. Egy, nem kettő vagy három. Fiú is, lány is.”

„Bizonyára már a nevüket is kitalálta…”

„Tamás, Lajos, és a kicsi Júlia. Igaz is mennyi az idő, elindult már?”

„…de már megyek is, nehogy lekéssem a vonatot.”

„Azért remélem az én szeleburdi fiam, nem felejt el sálat fölvenni ebben a hidegben…”

„Ó, a sál, majdnem elfelejtettem!”

„… és odafigyel ahová lép, mert elég jeges az út. No meg érje el a vonatot!”

„A fene vigye el azt a jeges lépcsőt, majdnem kitörtem a nyakam, a vonatot is épphogy elértem, valaki biztosan imádkozott értem! Végre, elindult a vonat.”

„Áh… elkészült a leves. Mmm, nagyon finom! A másodiknak még kell egy kis idő, így neki állhatok a desszertnek. Ha érezné a fiam ezt a mennyei illatot, ki se tudnám kergetni a konyhából.”

„Mi ez, álmodom? Bizonyára elpilledtem egy pillanatra, mert mintha édesanyám főztjét éreztem volna. Huh, meg is éheztem. Mikor érek már haza?”

„Jaj, mikor ér már haza?”

„Még egy fél óra.”

„Istenem, még egy fél óra! De mi ez a szag?”

„Remélem nem felejt el bejglit sütni.”

„Ó, szegény fejem! Hogyan lehettem ilyen felelőtlen! Odaégett a bejgli! Megszakad a szívem…”

„Degeszre eszem majd magam belőle.”

„Mit fogok neki az asztalra tenni, hiszen ezt mindennél jobban szereti! Ki kell találnom valamit!”

„Végre megérkezett a vonat!”

„Minden hiába, akárhogy törtem a fejem, nem tudtam kitalálni semmit. Nem tudok mit tenni, megyek megmosom az arcom, hogy ne lássa a fiam, hogy sírtam. Ha taxit fog, akkor mindjárt itt is lesz.”

„Taxi!”

„Na, most már megyek megterítem az asztalt.”

„Áh, otthon, édes otthon!”

„Végre itt van. Nyitom!”

„Anya, de rég láttalak!”

„Jaj, jaj vigyázz fiam még a végén megfojtasz! Úgy vártalak már, gyere menjünk be. Tedd le a csomagod, és együnk, legalább beszélgetni is tudunk közben.”

„Mmm, micsoda illatok!”

„A kedvenceidet főztem.”

„Akkor ne álldogáljunk! Farkas éhes vagyok.”

„Ülj le, fiam. Tessék a húsleves.”

„Istenem, de régen ettem ilyen finomat, ebből biztosan eszek még!”

„Akkor nem marad hely a többinek, fiam!”

„Van itt elég hely!”

„Ez hiányzott nekem már régóta, az étvágyad, egyél csak! Aztán jól utaztál?”

„Pazarul, minden úgy ment, ahogy terveztem…”

„Ez nagyszerű!”

„… és egy lánnyal is megismerkedtem.”

„Igazán, mikor hozod el? Az esküvő mikor lesz?”

„Ohó, anya, anya! Még csak most ismerkedtünk meg!”

„A te korodban nekem már fiam volt!”

„Tudom, tudom…”

„Tessék, a tejfölös csirkepaprikás, amit úgy szeretsz.”

„Ha tudom, hogy ez a második, nem eszem annyi levest!”

„Én mondtam…”

„De fér még belém elég, viszont anya most azt hiszem, nagyon távol leszek tőled, és nem tudom, hogy tudok-e válaszolni a kérdéseidre.”

„Te mindig csak bolondozol, de nem baj, addig bemegyek a desszertért. Mindjárt jövök.”

„Rendben.”

„Ennyi, vége. Most mi lesz, mit adok neki? Én ezt nem bírom…”

„Azt mondta, mindjárt itt lesz, de már régen befejeztem az evést, és még most sem jön. Anya! Anya, nem jössz azzal a süteménnyel? Miért nem jön? Megnézem, remélem nincs semmi baja. Anya, anya! Te miért sírsz?”

„Sajnálom, fiam, de… de nagyon megégettem… és most nem ehetsz… rossz anya vagyok. Mit csinálsz, ne edd meg őket!”

„Ne aggódj anya, soha életemben nem ettem annál finomabbat, mint amit  te készítettél nekem!”

 

(Amíg még megvan…, 2015)

Árvai János
Author: Árvai János

Árvai János vagyok. Az írói álnevem csak a fantasy műfajokban használom elválasztva azt az egyéb műfajoktól, hiszen mint mindennek ennek is megvan a maga története. Á.M. Jánosként találkozhatnak velem a kedves olvasók. De vajon miért? Ezt máshol megírták már… Ebben a világban Miskolcon születtem, és jelenleg vidéken élek, de a Város a mai napig az életem része. Az érettségimet és később a diplomámat is itt szereztem meg. Az alkotás, ez nem csak az írást jelenti, mindig az életem része volt. Segített az önkifejezésben, feldolgozni azokat a kérdéseket, amelyekre sokszor nincs egyszerű válasz. a történeteim, verseim sokáig a fiókban pihentek, mígnem olvasók bukkantak rá, és a lelkesedésük adta azt pluszt, ami miatt egyre több és több született. „Amíg még van..” című kötetem a legkedvesebb nekem, hiszen ez az első. Egy novellás kötet, melyben a múltból a jövőbe utazhatunk, ami még nem történt meg ugyan, de talán jobb is, ha nem úgy történik meg, mint ahogy az a papírra lett megálmodva. Hiszen: „Amíg még megvan Hiánya nem szúr szemet Csak ha már nincsen”

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kant emlékére

Bár mire képes az emberi faj ezt bizonyítja a múlt öröke Visszatekintve, távoli évek még felidéznek rémes képeket Kant tanítása: „az ész kritikája” Új filozófia,

Teljes bejegyzés »

Aquincum

Tűzött a déli nap, fénye rátelepült a lombra Fáradtan érkező csapat tikkadtan ért fel a dombra Vén Duna ballagott csendben, nézte a vízparti fákat Táborba

Teljes bejegyzés »

Stavros

Apollónnal utazhattunk, Stavroszon nem unatkoztunk minden jónak vége szakad búcsúzni csak szépen szabad   Megterítve már az abrosz elbúcsúzunk tőled Stavrosz. Jönnénk ide télen, nyáron

Teljes bejegyzés »

Lehullott virágfejek

Lehullott virágfejek Még maradjatok velem Azáleák, kicsi rózsafejek Erdőszélről ibolyák Színes apró bóbiták.   Csodakék, narancs, fehér Pici virágok fején Sok emlékem visszatér. Ringatóznak, lebegnek

Teljes bejegyzés »

Curves (Körvsz)

Alig hagyjuk el az ágyunk Úgy érezzük „Körvszre” vágyunk Várnak ránk a kondi gépek Ettől leszünk, fittek szépek   Nem is kell, hogy sokat tegyünk

Teljes bejegyzés »

A téli szél

Fehér a táj, ma is fagyott az ősz, amit még itt hagyott maradt a fákon pár levél letépi azt is majd a szél   Bokor

Teljes bejegyzés »