Nálam zárul és nyílik minden

Január 21-én, fél évvel az első alkalmat követően, újra részt vettem a transzgenerációs traumaoldáson. Egészen mostanáig tartott, hogy összeszedjem a gondolataimat. Persze, a múltkoriból tanulva, sejtettem, hogy nem másnap fogok tudni beszámolni róla. Türelmesen vártam. Utólag áldom is érte az eszem, hiszen a transzállapotban megéltek hatására több változás is bekövetkezett az életemben. Azt is pontosan tudtam, mikor jött el az a pont, amikor bezárult a kör. Immáron három hónap elteltével összeállt a kép a fejemben. Most a történet első részét osztom meg veletek.

Eredetileg a bűntudataink oldására jelentkeztem, de egy nappal előtte begyulladt a fogam, így le kellett mondanom. Időben ez volt legközelebb, ezért ismét a traumaoldást választottam. Semmilyen elvárásom nem volt azonban. Csak kíváncsi voltam, mit tartogat nekem az élet, mi vár még rám, milyen útmutatást kapok. Ha kapok egyáltalán. Megnyitottam a szívemet, hagytam magam sodródni. Így kellett lennie.

Az első igazi jelet akkor kaptam, amikor a nap első felében a családállítási gyakorlatot végeztük. Én voltam én, a 6 másik ember pedig a szüleim és nagyszüleim. Amikor megköszöntem a tőlük kapott életemet, meghajoltam és becsuktam a szemem, különös kép jelent meg előttem. Egyre erősödő piros háttér, majd két kéz, melyek szívalakot formáltak. Melegség öntött el, mély szeretet. Azok iránt, akiknek köszönhetem, hogy a világon vagyok. Kinyitottam a szemem, és a kép szertefoszlott, de rémlett, hogy láttam már valahol. És éppen azon a napon…

Továbbra is nyugodt voltam. Közeledett a transzolás. Már vártam. Nem tudtam miért, de valami azt súgta, kellemes lesz. Kényelmesen elhelyezkedtem, fejem alá párnát tettem, betakaróztam és a jól bevált oldalfekvésben kezdtem el a transzlégzést. Kis idő elteltével elnehezültek a végtagjaim, kicsordult a könnyem. Végtelenül hálás voltam. Megérkeztem.

Egy hatalmas, füves területen találtam magam. Körülnézek. Fák, bokrok mindenütt. A kerítést borostyán futja be. Bal oldalon egy ház. A mi házunk. A mi tanyánk. Előttem egy tűzrakóhely jelenik meg. Lassan esteledik. Én fehér pólóban vagyok, a fejemen virágokból készült fonat. Leülök, törökülésben. A két lányom a két térdemhez ül, egymással szemben. Ők is fehér ruhát viselnek, és koszorút. Kérik, hogy figyeljek rájuk. Mosolyogva biztatnak. Valami készülődik. Valami történni fog velem. Azt mondják, ők tiszta lélekként születtek, rajtuk nincs már teher. Nálam zárul és nyílik minden.

Hanyatt fekszek a fűben, ami abban a pillanatban porhanyós földdé válik. Érzem az illatát. Aztán meghallom őket. Az égboltra tekintek. Ott tükröződik, ami a föld alatt van. Minden ős, a családunk összes felmenője. Mindannyian abban az a testállapotban, melyben a halál érte őket. Meztelenek. Hatalmas kört alkotva fogják egymás kezét és mosolyognak. Érzem, hogy kezdődik. Becsukom a szemem és megint könnyezek a túlcsorduló szeretettől. Mind velem vannak, támogatnak, segítenek. “Itt vagyunk, itt vagyunk, itt vagyunk…!” – skandálják egyre hangosabban. Tudom, hogy miért örülnek. Hiszen nálam ér véget. A szenvedés, a fájdalom, a rossz minták. És nálam kezdődik a szabad élet.

Ez itt a beavatás. Körülvesz a négy elem. Belemarkolok a földbe. Kinyújtott lábam előtt fellobban a tábortűz. Karjaimat esőcseppek áztatják, a fejem felől érkezik egy fuvallat. Mindezt a szívembe fogadom, majd szép lassan emelem a kezeimet az ég felé. Lassan, mert nagyon nehéz. Nyújtva kell tartanom. Az ujjaimat széttárom. A kezeim egyre inkább elnehezülnek, mintha tartanék valamit. Az ősök biztatnak: “Tartsd még! Tartsd és várd a jelet!” Már fizikai fájdalmat érzek a vállaimban, amikor megkapom az Anyatermészet áldását. Rám borul, átölel. Én is őt. Egy darabig így tart engem, majd elenged.

Megkönnyebbülök. Megszülettem. Faként. Családunk immár belőlem gyökerezik, tőlem indul minden új élet. Én lettem az Élet Fája. A Teremtés Fája. Az ősök ünnepelnek. Ezennel ők is megszabadultak, felszabadultak. Aztán a hangjuk szép lassan elhalkul, ők pedig köddé válnak. A lányaim örömükben táncolnak, kezdek én is az ütemre hangolódni. A kisebbik dobolni kezd, a nagyobbik énekel. “Én mit csináljak?” – kérdezem. “Te csak táncolj, Anya!” – kiáltják nekem. Nem értik, ez eddig miért nem jutott eszembe.

Táncolok. Jól érzem magam. Meglátom a férjemet a tűznél. Mellé ülök. Mesélni kezdek, de ő már mindent tud. Mindig is tudta, hogy ez az én feladatom, a küldetésem. Ő pedig velem lesz, amíg élünk. Boldogok vagyunk. Minden ott van a szemünk előtt, ami az élethez szükséges. A négy elem. Mi négyen. Jön a kislányom, ő a sárga szín. Aztán a nagylányom, ő a kék. Aztán a döbbenet, hogy a férjem a piros. Hát persze, az életben is piros kabátot hord.. Én pedig a zöld. Mint a fa lombja.

“Hát, ennyi?” – kérdezem. “Ennyi” – mondja ő, “de ez nagy feladat!” Micsoda feladat…..
Már egészen sötét van. Sorban érkeznek az új arcok. A családunk. És néhány barátunk. Pontosabban ketten. Várok még, de csak két barát jön. Ők az igazak. Hozzánk tartoznak. Összetartozunk. Mindenki fehérben. Együtt ülünk és ünnepelünk a tűz körül. Boldog vagyok, de fáradt is.

Lassan visszatérek a jelenbe. Amikor magamhoz térek, nincs rajtam a takaró. Sokat mozogtam a transzállapotban. Mindannyian ott fekszünk a teremben, ébredezünk a félhomályban. Színes plédekkel félig betakarva, kezünkben forró teával, hallgatjuk egymás élményeit. Jól esik minden pillanat.

Búcsúzás előtt még húzunk egy lapot a kártyacsomagokból. Én a Természet Kártyák közül. A borostyánt… Jelentése: segítséget kérni és kapni. Na meg adni. Egy újabb jel… Aztán hazafelé a vonaton ülve, újra eszembe jut a piros háttér, a szívet formáló kezekkel. Már tudom, hol láttam. Egy Facebook-posztban. Volt ott egy idézet is… Kikeresem. „Ha segítesz másokon az téged is épít, többé, jobbá tesz. Nem tudsz úgy átvinni valakit a csónakodon a túlsó partra, hogy te magad is meg ne érkezz.” – Dalai Láma

Ekkor már tudtam, számomra itt ez az oldás még nem ért véget. Most befogadom, ami eddig történt, és kivárom, hogy mi jön ezután.  Egy hét elteltével aztán szöget ütött valami a fejemben…

Gyenge-Rusz Anett
Author: Gyenge-Rusz Anett

Gyenge-Rusz Anett vagyok, 1991-ben születtem Törökszentmiklóson. Jelenleg Debrecenben élek a férjemmel és két kislányommal. Gyermekkorom óta nagyon spirituális beállítottságú vagyok. Akkor még nem tudtam, de később rájöttem, hogy ez a szenzitivitás igazi áldás. Megértettem, hogy a megérzéseimre hallgatva, folyamatosan új gondolatok, felismerések fogalmazódnak meg bennem, amelyek érdemesek arra, hogy ne csak én birtokoljam, hanem papírra is vessem őket. Benyomásaimból, tapasztalásaimból, meghatározó emlékeimből inspirálódom. Nagyon közel áll hozzám a természet, ott érzem magam igazán teljesnek, felszabadultnak. Érzéseimet leginkább rövid próza, novella és festmény formájában jelenítem meg. Szeretnék velük másoknak is örömet okozni, élményt nyújtani.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

− 5 = 2

Keress másik bűnbakot

  Keress másik bűnbakot (Gengszterecske nagy dobása, vagyis: egy tévedésből megesett eset.) Ma reggel elhatároztam, ezennel megkomolyodom! Oly könnyű vagyok, szép lett minden, új élet

Teljes bejegyzés »

Szerzőtök története

Rege a minőségi agyvízért pohárba fulladt muslicáról Van a mi szobánkban Mindig egy nagy pohár víz, Mi nem csak dísz Azon az éjjeliszekrényen. Mert, ha

Teljes bejegyzés »

Ajkamra írtad/Requiem

Két új versonline darab érkezik tőlem. Egybetartoznak – Egy fájó korszak végső lezárásának✨🥰 #HullámokÚjVizeken #Ezmáramúlt #boldogvagyok 🙏🏻😇 Fogadjátok szeretettel őket: Ajkamra írtad, Requiem Alkotásaim 2024

Teljes bejegyzés »

Az idő nyomai

Lábad nyomát a homokból elfújja a szél, a hóból felissza a napsugár, sarak lábnyomát elmossa a víz, csak az idő nyomát nem mossa el semmi.

Teljes bejegyzés »

Míg belefér…

  Kint a kertben vagyok, Ott, hol a nap ragyog. Igaz, hogy az árnyékban lapulok, De így legalább napszúrást nem kapok. Kijöttem a levegőre, Hoztam

Teljes bejegyzés »

Mammográfia

Már késő este volt, amikor kiment a nő az udvarra, hogy kivegye a küldeményeket a postaládából. Aznap csak egy levelet talált, a feladót a félhomályban

Teljes bejegyzés »