Bizonyos helyzetekben átalakul a környezetem. Külső okok miatt, talán, de ebben nem is vagyok biztos. Mire is gondolok? Ha kisgyerekek időznek nálam, akkor megjelennek a szétszórt játékok. Az itt tartózkodás időtartamától függ a mennyiség és a szétszórtság. Aztán, ha nem vagyok egyedül, ugye két pár cipő az előszobában, két bögre a konyhában, sőt, mosatlan a konyhában, és időszakos rendetlenség. Ha gyengélkedek, akkor pedig megjelenik a túlélő-kanapé. A csinos kedvenc kanapém új kiegészítőket kap a hosszú, rajta-tartózkodásom miatt. Több párna, deréktámasz, takarók, elérhető közelségben elhelyezett olvasni valók, poharak, zsepik.
Érdekes aztán a kívülállók reakciója erre. Ahogyan szaladgál a szemük a látnivalón! Meg később, amikor már kiül az arcukra a beléjük szorult kinyilatkoztatás kényszere. Na, az valami elemi ösztön!
̶ Miért hagyod, hogy kihasználjanak a gyerekeid?!
̶ Ó, te szegény, csak cselédnek használ?!
̶ A te korodban én még futottam, mint a nyúl és nem volt semmi bajom!
Az intelligencia egy kényes kérdés. Nem függ feltétlenül az iskolázottságtól. Emberi mértékegység a kapcsolatainkban. Az érzelmi intelligencia már sokkal keményebb dió. Bonyolult és nehezen kezelhető, mérhető valami. Nagyon sokan szenvednek ennek hiányától! Ráadásul nem is tudnak arról, hogy a saját személyes hiánybetegségük mennyire hat másokra, a körülöttük élőkre.
Nagyon árnyalt a kép, ami látszik, de bizonyosan van mit csiszolni a személyiségünkön. Legalább a tudatosulás szintjén! Hogy vannak hiányosságaim, amellyel nyomasztom a környezetem. Vannak dolgok, melyeket mások ártalmára teszek. Ezek nagyon fontos felismerések, ha egyáltalán van bennem akarat felismerni és elfogadni, hogy van.
Mindannyiunkban megvan a feltétel nélküli szeretet képessége. Ott van belül, hátul, csak elő kell venni. Ne csak szépek, okosak, sikeresek akarjunk lenni, hanem tudjuk megbecsülni is egymást és önmagunkat! Akkor kezdődik, amikor képes leszek figyelni rád, és figyelni önmagamra.
Senkit sem akarok megváltoztatni, aki körülöttem van, elfogadom a maga valójában. Ha erre nem vagyok képes, akkor nincs is körülöttem. Tudom a határaim, a szeretteim a körömön belül vannak. A magam tökéletlenségében akadnak érzékeny pontok. Az még mindig megsebez, ha valaki képtelen érzelmileg kinyílni. Nem elég érezni a köteléket, igen is, szavakba kell néha önteni! A kimondatlanság egy kapcsolatban, bármilyenben, tiszteletlenség a másik felé. Ezerszer megfogadom, hogy nem engedem tovább, menjen a maga útján, távol tőlem, de mégis eltűröm, viselem, mert ordít belőle a szótalan könyörgés. Az érzelmi intelligenciája kevés ahhoz, hogy ki tudja mondani azt, amit kellene, így csak lóg rajtam, mint túlérett barack a fán!
Author: Farkas Etelka
(Gyarmati Zoltánné) Farkas Etelka vagyok, 65 éves, anya, nagymama és nyugdíjas tanító. A barátom ötlete volt, hogy a keletkezett szabadidő miatt írjak személyes blogot. Hamar megtetszett, és ráéreztem az írás ízére. Az elmúlt egy évben sok bejegyzést töltöttem fel a blogomba és felfedeztem, hogy novellák írása is kedvemre való. A következő években szeretném az életem, élettapasztalataim írott formában megosztani másokkal. https://fetelka.hu/