Végzet hatalma
Írta: Egyed-Husti Boglárka
„Maga a pszichológus? „
„Nem-válaszoltam.
„Akkor a pszichiáter?”
„Nem”.
„Akkor ügyvéd?”
Ismét nem volt a válaszom.
„Akkor riporter?” -kérdezte, de újfent nem volt a válaszom.
„Akkor ki maga?”
„Azt magának kéne tudnia és nem nekem” -szinte suttogva mondtam ezeket a szavakat.
„Mi van?” Láthatóan nem értette, de én csak álltam fölötte és néztem őt.
Megtört, kis embernek látszott. Összeroppanhatott a tettének súlya alatt. Legalábbis ezt szerette volna kifelé mutatni én viszont tudtam, hogy ez nem igaz.
Tudtam milyen ember is ő.
Ezt meg is mondtam neki.
„Ismerem a magad fajtát”. Majd így folytattam: „Azt hiszitek, hogy okosak vagytok, mindent tudtuk irányítani és közben az irányítás megszállottjai leszek. Találkoztok valakivel, akit szintén irányítani szeretnétek, de ő nem szeretné és érzitek kezd elveszni a kontroll. De ezt nem mondod neki, hanem szépen csendben kezded tőle elvenni a levegőt és a végén mikor már teljesen kiszívtad akkor lecsapsz”.
Most hirtelen szeretett volna felállni és üvölteni velem, hogy ez nem igaz, de ő is tudta, hogy igaz.
Én higgadt maradtam.
„Pszichopata vagy, kis szociopata behatással”.
„Azt mondta nem pszichológus!”
„Igen valóban ezt mondtam.”
„Akkor mégis, ha nem az miből gondolja ezt rólam?”
„Én is éltem együtt egy pszichopatával. Ismerem őket, tudom, hogy működtök. Téged is ismerlek.”
Majd így folytattam: „akár én is lehettem volna a te áldozatod? Naiv lányokat szereted, azokat, akik kevés önbizalommal rendelkeznek, akik egy jó szóért egy kedves gesztusért az egész korábi életüket feladják, miattad”.
Itt szünetet tartottam, vissza nézve a sok rossz fájó emlékre, melynek kínzó magjai örökre ott maradnak a lelkem mélyén.
Ő láthatóan kezdi felfogni és remegve, szinte sírva, könyörögve ennyit mond: „Baleset volt”.
„Valóban?”- teszem fel neki ezt a kérdést majd elé teszem a helyszínen készült fotókat.
Az áldozata van rajta, vér befagyva, több késszúrással.
„Nem hinném, hogy csak egy baleset volt.”
„Ki maga?”
Aztán rájön, hogy nem is vagyok ott.
Kezdi felfogni, hogy a 34 négyzetméteres cellában van, egyedül. Magában beszélve. Kezd becsavarodni, hallotta az őröktől is, hogy múltkor is magában beszélt.
Ki lehet ő? Gondolta. Sose hitt Istenbe, se semmi ilyesmiben, de tudta, hogy én, akivel beszélget nem Isten vagyok. Félt tőlem, félt a válaszoktól. Érezte, hogy valami belső változás indult meg benne.
Aztán csak később jött rá, hogy én a saját végzete voltam.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.
