Bice-bócák

Egyszer volt, hol nem volt a nagy Málnaerdőn innen, a Perec-szigeteken túl, épp a Csokoládéhegy tövében két pici falu: Biceföld és Bócafalva.
Hogy-hogy nem, ezen a különös vidéken együtt lakott a forróság és a rettentő fagy. Az izzó Biceföldet a vidáman csörgedező Vanília-patak választotta el Bócafalvától, ahol minden jéghideg volt a szánkózók nagy örömére.
A két falu lakói gyakran meglátogatták egymást a patakot átívelő Marcipán-hídon és csodás élményekkel gazdagodtak. Aki Biceföldön élt és megunta a meleget, átment a hídon, letört egy jégcsapot, és beledugta a jégperselybe. Abban a szent pillanatban előtermett egy szánkó, meg egy síléc. Akkor fölpattant az egyikre és máris száguldhatott a Lavina-rét felé, ahol gyönyörű jégvirágok nyíltak.
Ha úgy hozta kedve az embernek, akkor csak lehajolt, szedett egy csokorra valót és hazavitte.
Ha pedig egy bócaföldi megunta a hideget, nosza, átment a hídon és máris fürdőruhára vetkőzhetett. A bócai vendégeknek nőttek a szép kaktuszfogasok. Azokra akasztották a ruhákat. Kedves tevecsapat várakozott rájuk. Aki meglátott egy jóképű állatot, tapsolt egyet. Ekkor szempillantás alatt a lábaihoz borult a teve. Egyedülállóknak egypúpú érkezett, a nagyobb családok számára akadt négy, vagy akár nyolcpúpú teve is. Csodás élmény volt rápattanni, hiszen oda vitte az embert, ahová csak akarta. Vitte, melegítette, elringatta.
Minden tevéhez tartozott egy homokóra, meg egy csengő. Amikor a homok félig lepergett, megcsendült a csengő. Az okos teve ilyenkor megfordult és időben visszahozta utasát. Az állatok oldalán pedig két zsák is lógott, amiben meleg levegőt vihettek haza a fázósabbak.
De ez még mind semmi! A legjobb dolguk bizony a Bócaföldre utazó gyerekeknek volt. Ha fagylaltot akartak, csak merítettek a Vanília-patakból. Ha marcipánt kívántak, letörtek egy darabot a hídból. Akik pedig a hegymászást szerették, fogtak egy cukorcsákányt, felmásztak a csokihegyre, és ezerrel csapkodtak mindenfelé.
Csak úgy röpködtek a mogyorós, zselés, marcipános csokidarabok. Gyorsan beletömték a hátizsákokba és hazafelé még megdézsmálták a közeli krumplicukor ültetvényeket.

Így éltek a két falu lakói, nagy békességben. Ősrégi tudást őriztek itt az emberek. Az egyikben a bicézést, a másikban a bócázást űzték különleges ajándék gyanánt.
Minden nap egy-egy létralábú bölcs vigyázott rájuk. Segítségükkel mindkét falu építészete felvirágzott.

Az egész történet úgy kezdődött, hogy réges-régen, a távoli messzeségben élő városi emberek elűzték a fájós lábú, bicegős társaikat otthonaikból. A menekülő családok ebben a két kis faluban gyűltek össze, és a bice-bóca szülők gyerekei itt is bice-bócának születtek a hagyomány szerint. Így ment ez százéveken át.
Akik a Vanília-patak két partján letelepedtek, rögtön dolgozni kezdtek. A létralábú bölcsekkel együtt szépítették Biceföldet és Bócafalvát.
Az utakon különböző járdaszegélyt építettek. Aki jobbra bicegett, az a jobb emelkedésűn járt, aki ballábra sántított, az a balos készítésű járdát használta. A bölcsek segítségével így már billegés nélkül, szép egyenletesen tudtak járni.
Gyorsan híre ment ennek a csodának és bicegve, sántikálva egyre csak jöttek az ígéret földjére a népek. Aki a jobb lábát fájlalta az Biceföldre költözött, aki a balt, az bócafalvi lakos lett. Így volt ez rendjén. A színházi székek jobb, vagy bal lábait szándékosan rövidebbre faragták, a bicikliket rövid és hosszú pedállal szerelték fel, végül a tánctermeket lépcsőkből készítették el.
Ettől kezdve mindenki boldogan élte napjait. A helyiek úgy hozzászoktak a felemás járáshoz, hogy kimondottan csúnyának találták azt a látogatót, akinek valamiért két egyformán hosszú lába volt. A szépségversenyen is mindig az nyert, akinek lábai között nagy volt a különbség. Például a nőknek és a férfiaknak.
A fájós lábúakat kerekes tolócipőbe bújtatták addig, amíg meggyógyultak.

Eljött a nagy nap, amikor a bölcsek óriási létrát építettek, nekitámasztották a szivárványnak és a színeket odaszögelték hét erős felhőhöz. Végezetül gyönyörű, címeres zászlót is hímeztek egy szivárvánnyal, két különböző méretű cipővel, mindenki nagy örömére.

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 64 = 71

ars politica

Végre vége a kampánynak. Leszavazott mindenki meggyőződése szerint, vagy farhát csomag mennyiségének megfelelően. Volt, aki kézpénzt is elfogadott. (Nem, nem írtam el. A kezébe kapta

Teljes bejegyzés »

Mezei haiucsokor

Keresd a képet Berki hadakban tisztul Érik a dallam   Hersen a pázsit Réti világnak hódol Lakója halkan   Éteri légben Kanyarog jámbor felleg Levegőárban

Teljes bejegyzés »

Mozsasarcos galambharcos

[Duplázott haiku]   Galambkavalkád Remél falatkát Őrült morzsareménnyel Harcol a placcon hévvel Gyilkos eréllyel Galambepével Author: M. Tóth Sándor 1955-ben születtem Tatabányán, azóta is itt

Teljes bejegyzés »

Az univerzum döccenése

Simogató zene, bódító színek, illatok fürdették azokat, akik már átlibegtek Péter rafinált ajtaján. A kaput csupán résnyire nyitotta, mert az érkezők akár a kulcslyukon is

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Hársfák

Hársak árnyas alagútján haza indultam. Néztem, ahogy az ágak között a napfény megcsillan.   Hársak édes illata a valóságból kirántott. Új köntösbe öltöztette az aszfalt

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

pesszimizmus

Andreának (alias Hárpi, „a Párja”) boldog voltam, vagyok, leszek gondoltam, míg veled voltam,   de mióta elhagytál és elhagytalak, kezemen nem érzem illatodat,   azóta

Teljes bejegyzés »