Fagyálló

Tiszai Laci és Szenti Erzsike korai nászát két fiúval és egy lánnyal áldotta meg a teremtő. A gyerekek tizennyolcéves korukban, szépen sorban egymás után, elkerültek otthonról iskolába. A fiúk, a tanulmányok végeztével, nem költöztek haza. Az idősek, mert vidéken a kemény munkától negyven felett korosnak számít az ember, maguk küszködtek a gazdasággal. Mártont és Mátét a város, a kiszámítható élet vonzotta. Szerencsére Eszterke, szülei késői öröme, miután elvégezte az egyetemet, megpályázta a község gyógyszertárát és ő hazaköltözött a tolnai kis faluba.

– Mit hoztál? Mit hoztál! – szaladt az asszony a férje elé a kispapucsában. Milyen szerencse, hogy ilyen pedáns az ember, szárazon lehetett az udvaron közlekedni. Két nap múlva karácsony, amerre a szem ellátott, fehér volt a táj a hótól, de az udvar száraz volt. Az udvar téglával akkurátusan kirakva, azon egy szemernyi hópihe nem hevert.

– Nem hoztam semmit, megint feltörték a pincét – dohogott az ember.

– Ó, jaj! – szontyolodott el a neje. Elképzelte, milyen jó lesz az ünnepre hazatérő fiúkat látni, ahogy az apjukkal boroznak. Egy kis ’édesset magának is megengedett volna. Almára, dióra is számított a pincéből, ott lehetett legjobban eltartani az őszi termést. Sütikét sütött volna.

– Mit vihettek el a gazemberek?  – kérdezte magától, ahogy a férje már a pajta felé tartott, ahol egy kehes autó árválkodott, az állatokkal nem bírtak volna. Régen két pejkót neveltek, aztán ahogy elfáradtak a lovászkodásban, a parádés kocsit elvitte egy gyűjtő, mielőtt az is az enyészeté lett volna. Hogy feszített régen a bakon az ura mellett, hajában pántlikával, ha jeles napokon befogtak.

A férfi kotorászott a garázs homályában, majd egy műanyag flakont a fény felé emelve, megnézte annak tartalmát. – Elég lesz – gondolta.

Nem is szólt semmit a feleségének, aki időközben bement a konyhába, hogy újra gondolja az ünnepet, hogy a hazaérkező fiúk semmiben ne szenvedjenek hiányt. Az sem biztos, hogy esznek azok rendesen abban a városban. Feleségük, nőjük sem akadt még, aki gondoskodhatott volna róluk.

A férfi, kezében a „Fagyálló” feliratú flakonnal, fújtatva kaptatott fel a szőlőhegyre. Csak saját és a tolvajok nyomai látszottak a hóban. Kucsmáját a feje tetejére tolta, bekecsét kigombolta. Nagyon sokszor feltörték a pincét, többször szólt a rendőröknek, de hiába.

Még szerencse, hogy az ajtóhoz legközelebb lévő hordót dézsmálták meg, ami a járatban hátul állt, ahhoz nem nyúltak. – Még a dugót sem tették vissza! – dohogta. Reggel, a lopás felfedezésekor, dühében ő sem gondolt a rendrakásra. A fagyállót beletöltötte a hordóba, majd a többi tárolóból feltöltötte a hiányt. Egy fonott üveget megtöltött rizlinggel. Kissé megenyhülve elképzelte, milyen jót fognak vitatkozni a gyerekekkel. Szinte élvezte, hogy a vitában mindig ellenkezett velük. Pedig mindig, Többnyire egyetértett a fiatalok hevességével, lelkesedésével. Egy csinos konyakosüveget megtöltött édes borral, amit nagy gonddal a feleségének készített. Szerette, ha nagy beszélgetések közben Erzsi és Eszter egy kicsit becsípett és jóízűen kacarászott. Eszter gyakran rájuk nyitotta a kiskaput. Néha zsörtölődött is velük, ha úgy gondolta, nem vigyáznak a szülei az egészségükre.

Laci bácsi egy kosárba almát, diót pakolt. Leemelt a mestergerendáról néhány fürt mazsolává aszott szőlőfürtöt.

Feltakarított, összepakolt. Mintha hívogatni akarná a tettest. – Gyere. Csak gyere! Itt a finom bor, hogy égesse ki a bendődet.

A két fiú megbeszélte, hogy idén két nappal korábban, december huszonharmadikán hazaérkeznek. Hagy örüljenek az öregek, hogy ismét együtt a teljes család, mint gyerekkorukban.

Eljött a szenteste napja, az apa felszedelőzködött. Másnapra várták a fiúkat, ahogy ez Jézus születése ünnepén szokás volt. Két napot maradtak mindig, aztán karácsony másnapján az utolsó vonattal hazautaztak. Eszter csak a gyertyagyújtásra és a másnapi ebédre szokott átjönni. Minden alkalommal, ha az ünnep másnapján elment a hathúszas, az állomás melletti kocsmában is olyan csendesen ültek az emberek. Most másképp lesz, ugyanis Máté, az idősebb azt mondta a telefonba, hogy a szilvesztert is itthon töltik, ugyanis meg akarják nézni az eladó pékséget a főutcán. Izgalomba jött, amikor a felesége elmondta, mit gondoltak ki a gyerekek. Fantáziált, hogy majd ő is besegít a munkába és talán a fiúk is találnak magukhoz való párt a faluban, vagy a bármelyik másikban a völgyben lévő három település közül.

– Erzsi! Felmegyek a hegyre! – köszönt vissza az ajtóból.

Erzsébet nem tudta mire vélni, miért megy fel újra a párja. Tegnap a feldúltság ellenére lehozott, amit kell. Pálinkát, szalonnát, kolbászt nem a hegyen tartanak. Ott csak azt, ami ott termett. Nem tudta, miben mesterkedett a férje előző nap.

Most még több nyomot látott a présház felé haladni. A korábban látottak mellé újabbak csatlakoztak. Egyre hevesebben vert a szíve. Mi van, ha még ott vannak. Szándékosan rá-ráütött a szőlőkarókra, mintha a havat rázná le a tőkékről. Zajt csapott, hátha a tettesek meghallják és elszelelnek.

Hm! Az ajtó rendben, becsukva. Ám az ablakon pislákoló fény szűrődött ki. A szíve majd kiugrott a helyéből, úgy volt, megfordul, ezek meg dorbézoljanak, ha úgy tetszik. Hallani viszont nem hallott semmit.

Megpróbálta durván belökni az ajtót, hogy félelmét palástolja a hirtelen mozdulattal. Nehezen nyílt, mintha felakadt volna valamiben. Nagy nehezen odább tolta azt a valamit.

A földön az ajtó mögött ott feküdt a kisebbik fia, a másik a sarokban.

Azon a karácsonyon két embert koporsóba, kettőt lábon temettek el.

 

2013 őszén egy borosgazda fagyállót tett a borába, a pincéjét dézsmálók ellen.

Hajdú László
Author: Hajdú László

Talán már büszkén mondhatom: író, költő és szerkesztő. A Dél-Alföldön és a Káli-medencében élek. Ihletet e két távoli környék mindennapi történéseiből merítek. Műveim már jelentek meg olyan antológiákban és peridokikákban is, ahol nem kellett fizetni

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

39 − 38 =

Cserebogár a falban

Szegény pajor mire gondolhatott, amikor a csodálatos átalakulása során bogárrá változva azzal szembesült, hogy téglák közé, a falba született újjá? Mert van ilyen, én se

Teljes bejegyzés »

Ha a boldogság…

Ha a boldogság kismadár volna,bizonyára kalitkába zárnák.Mivel illékony érzés csupán,helyette megzabolázzák.Jaj, szegény boldogság,vajon mit vétettél mond?Rossz híredet keltik ott,ahol nincs egyetlen mosoly?Ne hagyd, hogy azt

Teljes bejegyzés »

Te vagy…

Te vagy az életem, te vagy a levegőm.Te vagy ki éltet, te vagy a megmentőm.Szívem doktora, hogyan is nevezzelek?Szerelmem farkasa, el kell, hogy engedjelek. Author:

Teljes bejegyzés »

Hazámról írok

Edit Szabó : Hazámról írok Édes Földem, hol az életre születtem, kérlek maradj meg ilyennek mindig nekem, „Te oltasz a szívbe örömöt, bánatot,” hűséges lányod

Teljes bejegyzés »

Tükröződik…

Szeretettel új versem!     Author: Faragó Maia Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs asszisztensként

Teljes bejegyzés »