Szólítsd a neveden.

Szólítsd a neveden.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Gödöllői gyermekként a főváros egész egyszerűen beszippantott magával. Mivel fél óra volt az út így amikor nyitott az első két Pláza a Pólus és a Duna minden hétvégén moziba mentünk és vásárolni anyuékkal. Emlékszem mennyire hatalmas volt mindig a Pólus mozinál a sor és mindig ettünk fagyit vagy jégkrémet. Imádtam Pesten lenni. A nyüzsit, hogy Pesten mindig történik valami. Hogy éjjel is pezseg, hogy az emberek mindig mennek valahová. Tetszett, hogy Pesten minden sokkal nagyobb, szebb, mint nálunk otthon. Így amikor gimnazista lettem nem volt kérdés, hogy a barátaimmal az árkádba vagy a Westendbe beszéltünk meg találkozót. Amikor a Westend nyitott hatalmas termetével, robosztus nagy boltjaival nagy újításnak számított a többi pláza közül így szinte mindig ott ültünk be mozinál. Akkor már voltak kisebb nagyobb próbálkozásaim fiúk terén is. Az egyik sráccal, akit Sebinek hívtak és Solymáron lakott Mamut moziba néztünk meg a Jégkorszak című rajzfilmet. Azóta is, ha láttom és hallom a zenéjét Sebi jut az eszembe róla.

Később a Szent István Park lett a menedékem. 16 éves voltam, fiatal és úgy éreztem enyém lett a lottó főnyeremény, amikor Tamás elhívott vacsizni majd később megmutatta hol lakik. Ott éltem vele sokáig, hol kettesben, hol hármasban éltünk. Kiderült megcsalt én viszont szerettem őt és vele akartam lenni így belementem a játékba, hogy folytassuk hármasban. Csak a Park láthatta és hallhatta azt a sok zokogást és éjszakákban átnyúló fohászt, amit akkor ott átéltem. A parkból és a lakásból egy könyvet hoztam el ezzel zártam le azt a kapcsolatot.

Aztán megismertem egy másik fiút, aki színész volt és elragadott a színház iránti szenvedélye. Megismertem a Pesti Orfeumot, az Omnibusz történetét. Együtt néztük meg a csárdáskirálynőt, a Csókos asszonyt és minden este musical slágereket énekelt nekem. Hol dallamosát, hol szerelmeset, hol búskomorát. Magával rántott és sok darabot neki köszönhetek: a macskákat és a Fantomot.

Szintén később ismét egy srác, de ez már pályaudvar, a vonatok kattogása, a vágyakozás és az ismételt örömteli látogatás korszaka is lehetett volna. Helyette csak a vonat, futás a vonat után, leszakadt a felső vezeték és várakozás és persze cigi és kávé. Itt szoktam rá a cigire. Anyuék sokáig nem is tudták, hogy dohányzom. Aztán rájöttek, mondjuk nem volt nehéz. Nem titkoltam, de nem akartam leszokni róla. Csak buliba gyújtok rá-nem örültek, de elfogadták.

22 évesen felvettek a Corvinus-ra és bár nem lettem kollégista egyre több időt töltöttem Pesten. Itt először nagyon egyedül éreztem magam, épp szingli voltam egy 500 fős nagy terembe kellett mennem épp, hogy csak átvettem a jegyzeteimet, amikor megismertem életem egyik legmeghatározóbb férfiját. Szerelmes lettem. Imádtam vele lenni. Oda költöztem hozzá, együtt buliztunk a pesti éjszakába. Egyre jobban tetszett, hogy független vagyok, hogy egyedül is képes vagyok döntéseket hozni, hogy anyuék egyre kevesebb kontrollal bírnak felettem. Tetszett ez az új élet. Itt akartam lenne Pesten, ide akartam költözni. Gyakran könyvtárba jártam minden épületet és a hozzá tartozó történetet meg akartam ismerni. Sokat mentem fel a Normafára és a Svábhegyre. Fotókat készíteni. Majd publikálni kezdtem. Előbb kisebb Antológiákba, majd egyre több helyen jelentek meg verseim. Aztán egyszer ő elment és én egyedül maradtam. A magányba nem volt társam így visszaköltöztem, anyuék legnagobb örömére. Állást találtam és 8 évig Pest felé se néztem. Már nem érdekelt a bárok zsúfoltsága, a Macskafogóból áradó hangos zene. Csak a Múzeumok Éjszakár miatt mentem fel néha pestre, de aztán az is alább maradt. Ha be is mentem csak ügyeket intéztem. Mozi se hívogatott, könyvtárba se jártam és a színház is elmaradt. A zöld lakás viszont és a Park még mindig ott volt nekem. Az igazi szentélyem. Az óvóhelyem. A legféltettebb titkaim őrzője. Aztán észrevettem, hogy ahogy én is úgy Pest is változik. Könnyebb, gyorsabb lett azügyintézés, új buszok jártak, megújult a metró is, 4 szálhattam fel a piros 7 busz helyett. Elkezdtem megint élvezni a pezsgést, a nyüzsit. Ismét jártam fel most kiállításokra és hívtak, hogy menjek házibuliba. Először nem akartam menni. Aztán végül rá szántam magam. Ebben a buliban ismertem meg életem második legfontosabb emberét. Szerelmes lettem, megint. De most kocsival jött értem a szerelem, már nem vonattal. Virágot vett és elhalmozott bókokkal. Felmentünk a Budai Várba és elmesélte a Vár igazi történetét. Aztán elvitt olyan csodás helyekre, amiket azelőtt sosem ismertem. Ismét írni kezdtem ő meg biztatott, hogy ne hagyjam abban. Szerettem őt, azt hittem ő is szeret. mekkorát tévedtem.

Mikor rájöttem majdnem késő volt és én ismét haza költöztem. Azt hittem meghalok, a szívem darabokba hevert. Pest emlékei, mint egy halvány oszlop a plakáton díszelgett tova. Aztán a barátnőm mikor próbált kihozni a mély depressziómból mondta, hogy társkereső. Mondom mi? Akkor ez újfajta ismerkedésnek számított. Volt pár randim. Ismét Pesten. Teázókba, kávézókba különböző emberekkel. Ezekből is írások születtek, mélyek és fájó írások. Különböző történetek lapultak meg az írások mögött. Emberi sorsok, de egyik se fogott meg igazán. Nem volt átütő. Aztán megismerkedtem vele. Az ő sorsa igazán megfogott. Életem harmadik és egyben utolsó férfi-a férjem. Nemsokára ismét Pesten kötöttem ki, az oldalán.

Rám találtak a régi épületek, a kiállítások, a színház, a musical, a sziget érzés. AS fesztiválok. Ahogy együtt énekeltük a különböző slágereket. Aztán megkérte a kezem és igen mondtam. Itt élünk azóta is. Pest már a részemé vált. Ahogy én is a részévé váltam. Elkezdtem írni, most már nem verseket, hanem történeketek, melyek Pesthez köthetőek.

Azóta több kötetes elismert író lettem, de mindig a harmadik kötetem a kedvencem, különböző történeteket mesélek el benne.

Ez a Szólítsd a neveden.

Vége

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem olvasni, a könyvek szeretete a mai napig elkísér. A gimnáziumban eléggé zárkózott voltam, kevés barátom volt, kerestem a vigaszt, a kiutat a magányosságból. Az akkori irodalom tanárnő mutatta meg nekem, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak, és hogy próbálkozzak a verseimmel. Akkoriban antológiákba és más folyóiratokban küldtem el alkotásaimat, mellyel szép eredményeket értem el. Kaptam oklevelet és mindig biztatak arra, hogy folytassam ezt az utat. Eléggé kishitű ember vagyok, így abba hagytam nagyon sok időre az írást. Aztán idén márciusban a magánéletemben történt olyan dolog, ami bár negatív könyveltem el azóta, viszont olyan szelepek/csatornák nyitódtak meg a lelkemben, amiért hálás lehetek. Hiszen azóta foglalkozom komolyabban az írással és már nem csak verseket, hanem novellákat/regényeket is írok. Azt hiszem megtaláltam a hangomat, azt a műfajt, amiben talán otthonosan mozgok, és azok az emberek, akik megtiszteltek bizalmukkal, hogy ezeket a műveket elolvasták, mind ledöbbentek, hogy úristen te ilyet tudsz írni? Úgy gondolom ennél jobb dolog nem kell.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »