Hamis lecsó recept, elkészítése és próza
Hamis-lecso-recept-elkeszitese-es-proza
Hamis lecsó
Hozzávalók: 4-6 személyre
- 1 kg csirkehús (farhát, comb, vagy szárny)
- 20 dkg füstölt disznó porc
- 6-7 db TV paprika
- 1 db hegyes erős paprika
- 2 fej közepes vöröshagyma
- 3 db paradicsom
- 1kg fejes káposzta
- Zsiradék (ízlés szerint 2 evő kanál zsír vagy étolaj)
- Só ízlés szerint
- 1-2 kiskanál őrölt paprika
Elkészítés:
A csirkehúst megtisztítjuk, és apróra darabokra vágjuk. A füstölt porcot 1 cm vastagságúra felszeleteljük. A hagymát hosszú, vékony szeletekre vágjuk fel. A paprikát és paradicsomot megtisztítjuk, utána feldaraboljuk lecsónak. A káposztát egy külön tálba, vékony, hosszú szálakra vágjuk.
Előszőr a megmosott, kis darabokra vágott füstölt porcot egy magasfalú lábosban fedő alatt vízben puhára főzzük. Majd beletesszük, a megsózott feldarabolt csirkehúst és tovább főzzük együtt a kétféle húst, közben a habot a tetejéről levesszük. Amikor a csirkehús puhulni kezd, a felesleges vizet egy tálba öntjük ki (még szükség lehet rá, az esetleges pótláskor).
Egy evőkanál zsiradékot teszünk rá, és miután enyhén piros kérget sütöttünk a csirkére, beletesszük a felaprított paprikát, hagymát és paradicsomot. Amikor megrokkant a fedő alatt utána tesszük bele csak a káposztát és újra enyhén sózzuk. Lefedjük, és időnként kevergetve sütjük a lecsót.
Ha a káposzta sok levet eresztene, akkor azt szintén leöntjük róla és további kb. 1 evőkanálnyi zsiradékot adunk hozzá, mert a lecsót nem vízben főzzük, hanem zsiradékban sütjük.
Mielőtt levennénk, a tűzről a lecsót 1-2 kiskanálnyi őrölt pirospaprikával még pár percig tovább sütjük.
Óriás kanalas gombóccal és hideg karikára vágott, sózott uborkával tálaljuk. A még kislétszámban élő és hagyomány őrző beás cigányok házi sütésű kenyérrel a pînyával (ejtsd: punyával) fogyasztják ezt a tápláló nyári fogást.
Sok sikert kívánok a recept elkészítéséhez és jó étvágyat kívánok az étel elfogyasztásához.
**********************************************************************************************************************
Hamis lecsó
A gyerekkorom boldog pillanatát idézi meg, amikor erre az ételre gondolok. Az 1970-80-as évek környékén a szegénység sújtotta évek során rendkívül sokat jelentett, amikor az erdő mélyén egy mára már elfeledett bányameddőn éltek a pécsi Zsigmondtelepen egy nagy közösségben a beás cigányok családjai, akik viskókban, kolóniában és a többségi társadalomtól elszigetelten tengődtek sokáig. Nehéz feladat volt a családoknak egy tál hamis lecsót hússal és frissen sütött házikenyeret a pînyát (ejtsd: punyát) a család elé tenni. Amíg a gyűjtögető életet élő három gyerekes anyám elment házalni és becserélte az erdőben szedett, rőzséjét, gombáját, vagy pénzzé tette párszem paprikáért vagy éppen uborkára üzletelte el portékáját, addig apám a bányában dolgozott a megélhetésünkért. Gyerekként nem fogtuk fel milyen sok küzdelemmel járt akkor mind az, hogy egy ilyen ételt fogyaszthassunk el közösen.
Hamis lecsónak nevezték ezt az ételt, amelyről most egy történetet hoztam nektek. Így nevezték amióta csak az eszemet tudom. Állítólag azért, mert az akkor még olcsó fejeskáposztával volt kipótolva a drága paprika, amelyből volt sok féle színes drága tölteni való paprika vagy éppen a már hibásan vásárolt, itt-ott a naptól kiégett, másod vagy harmad osztályú lecsópaprika. Gyerekként ezt a hamis lecsót a hatalmas kanalas galuska egy varázslatos magasságba emelte. Testvéreimmel, komoly harcot vívtunk, hogy kinek jusson a több és nagyobb a néha alma nagyságú gombóc formájú galuskából. Anyám sosem tudott eleget főzni, hogy ne méltatlankodjunk a mennyiség miatt. A lisztből, búzadarából, tojásból, sóból és vízből készült kemény gombóc szinte a torkunkon akadt olyan mohón nyeltük. A lecsó szaftossága és az uborkasaláta sós leve elengedhetetlenül fontos volt, mert az segített letuszkolni a gigánkon a hatalmas mámorítóan ízletes lecsós galuskát. Naponta egyszer, amikor ilyen meleg étel került az asztalra, akkor ünnepnek éltünk meg. Akadt olyan is, hogy evés közben dúdolni támadt kedvünk, miközben nyeltük a lecsót. Ekkor ránk szóltak a szüleink, hogy „-Ne énekelj evés, közben mert bolond lesz a feleséged/férjed.
A lecsóban lévő húst felnőtt koromig nem ettem meg, mert nem szerettem a húst, ha mégis ennem kellett belőle, akkor nagyon finnyásan, csak a száraz húst csipegettem. Tudni illik, az én megboldogult nagyon szegény őseim, mindenféle fura színű, szagú és állagú húst használtak fel arra, hogy valami ételt az asztalra tegyenek és, azzal életben tartsanak minket. Mint például ehhez az ételhez is volt amikor csirkefarhátat, szárnyat, marhahúst, disznó farkat, körmöt, fülét, bőrt, zsíros disznóságot, vagy számomra akkor is visszataszító olcsó belsőségeket, csontos pulyka nyakat, vagy éppen kacsa szárnyat, volt, hogy csibe lábat, füstölt oldalas csontot, füstölt kopogós disznó körmöt, szalonnát vagy lecsókolbászt tettek bele. Mikor mihez jutottak hozzá olcsón. Én pedig fintorogva, nyöszörögve segítettem anyámnak megfogni a húst, hogy könnyeben menjen neki a darabolás.
Volt olyan is, sokszor, hogy élesztős, sütőporos vagy szódabikarbónás házi kenyeret pȋnyát sütöttek hozzá, aminek az aljára keresztet karcoltak áldásként a szüleim, mielőtt megkezdték. Persze mi nem értünk rá megvárni a pînye kihűlését, inkább esdekelve kértük anyánkat, könyörögtünk, hogy nem baj, ha meleg, csak törje már meg. Anyánk pedig eltépte, darabokra törte és szétosztotta közöttünk a forró kenyeret. Gondolkodás nélkül tűzforrón ettük, hiába volt a figyelmeztetés az esetleges hasfájásra. Ebédlőasztal híján, mindenki boldogan elvonult valahová ahol volt éppen valamiféle ülő alkalmatosság, tuskóra, kőre, ágyra, székre vagy éppen földre ültünk keresztbe tett lábakkal és mi ilyenkor a lecsót kézzel ettük. Nem használtunk hozzá evőeszközt. Három ujjunkkal össze csípve, kis gőzölgő gombócot formáltunk belőle és azzal támasztottuk meg a gőzölgő lecsót és úgy helyeztük a nyelvünkre. Egy falat lecsó után jött egy falat uborka. A hatalmas vájlingból kiadagolt több kiló sózott és fokhagymás zöld kígyóuborka vagy a szinte már magzásba indult kissé fanyar, kesernyés fürtös uborkasaláta friss, üdítő ízbomba volt a szánkban.
Ez az étel az otthon, a család, a gondoskodás, a béke és az összetartozás illatában tetőzött akkor egész napra. Testvéreimmel szinte mindig éhesek és mohók voltunk ezért szinte hasfájásig ettünk belőle. Amikor másnapra maradt az ételből és a spájzban összeértek az ízek, akkor még finomabb volt a lecsó. Általában az apámat láttam megenni a másnapos hideg lecsót, mivel gáztűzhelyünk akkor még nem volt, csak a fával való főzés volt megoldható, ezért nyáron nem volt lehetőség mindig az ételt melegíteni. Ilyenkor reggelire is gyakran volt lecsó, aminek a zsírja, mint valami festék színezte át apám hatalmas fekete pödrött bajuszszálait. A bajuszára gondosan figyelő apánk sietve törölte le a megbúvó és innen-onnan le csöpögő zsírosszaftot, amit mi gyerekekként visítva jeleztük neki.
Az édesanyám sajnos nagyon hirtelen, fiatalon távozott, akitől ezt az ételt tanultam meg főzni. És amikor férjhez mentem, magammal vittem ennek a receptnek a tudását a fejemben, amit én is hasonló alázattal és szeretettel adtam tovább a lányaimnak. A szüleimtől kapott szerény örökségem egyik része ennek a receptnek a tudása. A gyermekeim úgy nőttek fel, hogy ők is el tudják készíteni a hamis lecsót a kanalas galuskával. Bár a kisebbik lányom manapság kiválogatja a paradicsom héját és a tányér szélén hagyja, de a többit részét ő is befalja a lecsónak. A szándékosan nagyméretűre hagyott köretet a férjem kivételével, mindenki repesve várja. Ő szintén imádja a lecsót, de forró kenyérre, vagy hagyományos nokedlire cseréli az óriásgaluskát, ha teheti. A nagy lányom is igen gyakran harcol a kisebbel, hogy ki veszi el a nagyobb lecsós gombócot a lábosból.
Ezt a lábosban vagy bográcsban is megfőzhető laktató húsos, galuskás hamis lecsót gyakran megszoktam főzni a családomnak és barátaimnak nyáron. Ha kedvetek támadt, próbáljátok meg követni a receptet és nem fogtok csalódni. Cukorbetegek által is fogyasztható, ha az uborka lesz inkább a galuska és a kenyér helyett a köret. A gluténmentes és a vegetáriánus ételeket előtérbe helyezők is egy kis változtatással átalakíthatják számukra is fogyaszthatóvá ezt az ízekben gazdag, színes friss nyári fogást
Annamanna Orsós
Mánfa, 2023.július 28.
Author: Annamanna Orsós
Annamanna Orsós az Irodalmi Rádió szerzője. Annamanna Orsós néven alkotok. 1972-ben születtem, egy háromgyerekes beás cigány család középső gyermekeként. Az általános iskolai, és a gimnáziumi tanulmányaimat Pécsett végeztem el. A Roma Média Gyakornoki Program tagja voltam, és sikeresen fejeztem be. A Dunántúli Naplóban megjelent egy pár írásom. Tovább tanultam a Veszprémi Államigazgatási Főiskola Igazgatásszervezői szak levelező tagozatán. Nagy erőfeszítést tettünk a férjemmel együtt, hogy kimozdulhassunk a generációs szegénységünkből. 2000-ben költöztünk Kanadába a jobb élet reményében, és honvágyamban ott kezdtem el rajzolni és festeni. 2004 márciusában visszajöttünk Magyarországra, négyórás postai kézbesítő lettem Mánfán, ahol vettünk egy családi házat a Kanadában megdolgozott pénzünkből. Ezen az alig 1000 fős településen akkor még csak enyhébb nyoma volt a diszkriminációnak, ezért itt megtaláltuk az otthonunkat, de a banki hitelek miatt újra külföldre kellett mennünk dolgozni. 2009-ben Angliába költöztünk, és onnan törlesztettük a banki hiteleinket, amelyeket kénytelenek voltunk felvenni, hogy lakhatóvá tegyük a családi házunkat. 6 és fél évig Angliában éltem a férjemmel és két lányommal, immár kiegyensúlyozott körülmények között. Olyan angol iskolákban dolgoztam, mint tanársegéd és tolmács, ahol sok magyar és muszlim gyerek tanult. Az angolnyelvű fordításomnak köszönhetően sikerült a Yorkshire-i angol és magyar nyelvű Üdvözlőkönyvet a helyi iskolának közre adni nyomtatásban, elsősorban az ide...