Ez is megtörtént.

Ez is megtörtént!

 

A Pesti ember nem ússza meg mindennapjait közlekedés nélkül. Különösen így volt ez abban az időben, amikor még az volt az egyik legfontosabb szándéka a kormányoknak, hogy lehetőleg mindenkit foglalkoztassanak. Dolgozzanak azok is, akinek ugyan kedvük nem nagyon volt a munkával járó elfoglaltságokhoz. Ebben az időben a teljes foglalkoztatottság volt a cél. Meg is valósult ez valamelyest, ugyanis a közhatalom, törvénnyel üldözte az úgymond, „közveszélyes munkakerülőket”.

Ebben az időben nem volt munkanélküliség Magyarországon. A gyárak, intézmények kapuira kifüggesztve oldalakon át hirdették a betöltendő álláshelyeket, keresték a munkaerőt.

Az ezerkilencszázas évek második felét éltük.

Az országot újra kellett építeni a második világháború okozta romokból. Be kellett indítani a termelést. A mezőgazdaságban és az üzemekben egyaránt munkaerőhiány mutatkozott.

A közlekedés újra indításához a lerombolt utakat, hidakat fel kellett építeni. A mezőgazdaságban a termelés megindítása érdekében földet osztottak. A földosztást a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés követte. Új termelési technológiákat vezettek be. Létrejöttek a Termelő Szövetkezetek, gépállomások, mint a nagyüzemeket kiszolgáló intézmények. Mindeközben a közlekedés, szállítás stratégiai kérdés maradt, mert a munkahelyre valahogy el kellet jutni, az alapanyagot a feldolgozóhelyre el kellett szállítani, készterméket a piacra el kellett juttatni, stb.

A munkába járás időemésztő programja volt az embereknek akkor is, de napjainkban is az, ha egyáltalán van hova munkába járni. Most, a harmadik évezred elején, Magyarországon tíz százalék körüli a munkanélküliség. De a közlekedés ma is stratégiai kérdés. Ma az emberek nem a munkába járás, hanem munkahelykeresés végett utaznak sokat.

Régi szép idők!

Még a slágerekben is a csinos kalauznőkről énekeltek a fiatalok. „ Kalauz Jutkánál válts jegyet, mert Ő a legszebb lány”

Ma már a kalauz szó a régi értelemben megszűnt létezni. Ma jegyvizsgálók, vagy jegyellenőrök vannak. Sajnos nem csak a szavak verbalitása változott meg, a tartalmi változás is markáns. A jegyvizsgáló csak szívességből ad felvilágosítást, ha egyáltalán ad. A kalauz ezt kötelességből és – ha látszólag is -, készségesen tette. Villamoson, autóbuszon, vonaton, később trolin és helyérdekű villamoson (HÉV) is teljesítettek szolgálatot kalauzok. Voltak közöttük emblematikus figurák, akiket az utasok nagyon megszerettek. A villamos megállóban az emberek nem szálltak fel az érkező járműre, ha nem a kedvenc kalauz dolgozott rajta. Megvárták azt a szerelvényt, amelyen a vicces, vagy a mesélő, esetleg az idegenvezető, kalauzzal találkozhattak. Ezek az emblematikus figurák köszönő viszonyban voltak az utasokkal, és az utasok is velük. A vélük utazók reggel vidáman érkeztek munkahelyükre, jókedvvel kezdték a napot, és eredményesebben is végezték azt. Szinte fix utazóközönsége volt ezeknek a kalauzoknak. Ők úgy végezték a munkájukat, hogy semmiképpen ne okozzon fáradtságot sem nekik, sem a velük együtt utazóknak. Játék volt az utazás és az utasok ebbe a játékba szívesen beszálltak.

Sokszor olyan humoros beszélgetések alakultak ki utas és kalauz között, hogy az egész kupé dőlt a röhögéstől.

Ez idő tájt, az utasok is beszélgettek egymással kik így – kik úgy. Ezek a kalauzok bátor emberek voltak. Olykor még a politikusokat is megfricskázták. Előfordult olyan is, hogy az intézkedéseikből csináltak humort a villamoson, trolibuszon. A vicc, a jókedv az utasokra is átragadt, és poének születtek.

Nyár volt.

Rekkenő hőség. Az asszonyok, lányok könnyű selyem, vagy karton ruhákat hordtak. A ruhák kombinépántos, vagy mélyen dekoltált szabásúak lévén, csak a legszükségesebb takarást biztosították a férfiak örömére. Ilyenkor a fiatalemberek, ha villamosra szállnak, körbenéznek és kiváló ösztönnel rendelkezvén, azonnal megtalálják azt a fiatal hölgyet, aki a leginkább szemrevaló, és ül a vagon valamelyik székén.

Aztán mikor kutassa a buja keblek titkát az a fiatal gépészmérnök, aki egyébként is az érték és a mérték bűvöletében él, ha nem akkor, amikor erre alkalom kínálkozik? Kereste is Sándor a titkot, ha erre lehetőség adódott.

Így volt ez most is.

A kettes villamosra vártak az utasok a Kossuth Lajos téri megállóban. Sándor is a megállóban várakozott, és már a várakozás közben észrevette, hogy egy felettébb szemrevaló (talán máshova is) fehérnép várakozik hozzá hasonló képen, az érkező kötöttpályás járműre. Nem okozott gondot neki észrevenni a figyelemre méltó személyt, hiszen ő maga sem volt holmi, tömegben elvesző személyiség a maga százkilencvennégy centiméterével. Fölülről nézte a várakozókat. A száznyolcvanas hölgy is kiemelkedett a tömegből, csak úgy mint Sándor. Így aztán már akkor észrevették egymást, amikor a hölgy a járdasziget felé közeledett. Sándor a kornak, és társadalmi helyzetének megfelelő módon öltözött fiatal gépészmérnök, aki csak néhány hónapja hagyta el a Műszaki Egyetemet, de máris kitűnő állásnak örvendhet. A Budapesti Vegyiművek üzemmechanikusa. Részint munkába igyekezett, másrészt pedig, engedte magát a tömegben a hosszú hajúhoz minél közelebb sodorni. A hölgyről nem sokat tudunk. Legfeljebb annyit, hogy dús gesztenyebarna haja derekáig ér. Bőre kreol barna, élénk mandulavágású szemei, a hőség ellenére sem a kihunyó parázsra, mint inkább a fény útjába kerülő jégkristályon megtörő csillogásra emlékeztették Sándort. Szája szépen ívelt vékony ajkakkal, orra egyenes, de nem hangsúlyos, dereka negyvennyolc, mellbőség kilencvennégy, combjai hosszúk, lábai aprók.

Meleg nyári délután volt. A Szent István Bazilika toronyórája éppen, hogy elütötte a tizenkettőt.

A villamos csengetve futott be a megállóba. Csengetett, mert valaki nagy igyekezetében – hogy le ne maradjon a beérkező járműről -, átfutott a síneken. Kis híján baleset történt. A várakozókat nem fusztrálta az esemény. Egymás nyakára hágva tolakodtak fel az utastérbe. Amikor mindenki felszállt, a villamos elindult.

A hosszú hajúnak jutott ülőhely, Sándort pedig – puszta véletlenségből -, a tömeg oly mértékben sodorta magával, hogy éppen a szép hölgy ülőhelye mellett tudott biztonságosan megkapaszkodni. A hölgy diszkrét parfümjének illata Sándor orrát megcsiklandozta, aminek hatására a szokottnál is kíváncsibban kereste a felettébb kellemes illat származási helyét. A villamos menetközben jobbra-balra lóbálta az utasokat. Sándort leginkább jobbra himbálta, mert ez a himbált pozíció volt a legalkalmasabb arra, hogy onnan fentről, százkilencvennégy centiről, a legmélyebbre lehessen behatolni a kombinévállas blúz dekoltázsába. A hölgy észrevette a fiú kíváncsi tekintetét, és a menetiránynak megfelelő ülőhelyzetét megváltoztatva jobbra, az ablak felé fordult. A fiatalembert most valahogy méginkább meglóbálta a villamos, és kutató tekintetével tovább pásztázta a telt és gyönyörű idomokat. A hölgy viszont felnézett a tolakodó fiúra. Szemei szikrát hánytak, és még beljebb fordult az ablak felé.

A közelben lévő utasok is felfigyeltek a történtekre, és közömbösséget színlelve várták a fejleményeket.

A villamos tovább billegett, Sándor pedig, tovább bombázta tekintetével a gömbölyded idomokat. A nő megunta! Elfordult az ablaktól az utastér felé, felnézett Sándorra, és szikrázó szemekkel hangosan szemrehányást tett a fiatalembernek-ekként:

–  Mit képzel maga szemtelen disznó, perverz állat, meddig

kellemetlenkedhet itt nekem? Rögtön a pofájába vágok

egyet!

A közeli utasok összenéztek, a fiatalember pedig válaszolt!

–  Jó! A másikat pedig ide a markomba!

Mindenki nevetett, még a fixírozott hölgy is elnevette magát. Megbékült. És mit ad Isten? Néhány hónap múlva a házasságkötő teremben találkozhattak velük barátaik.

Végh József László
Author: Végh József László

Végh József László vagyok és ez az egyetlen dolog, ami biztos. Mert, hogy ki vagyok én? Fogalmam sincs. Téglagyári segédmunkás, sajtgyári előkészítő, kompresszorkezelő, lakatos, esztergályos, újságíró, filmrendező, mérnök, középiskolai tanár, megbukott mezőgazdász – vagy inkább gazda, költő, jelent meg verses kötetem -, író – jelentek meg elbeszéléseim -, de, hogy ki vagyok, fogalmam sincs. Jelenleg a Bársony Művészeti Kör alapítója és vezetőjeként csodálkozok mindenen, ami körül vesz. És hogy ki vagyok, talán egyszer kiderül. Van még idő. Még csak nyolcvannégy éves vagyok. Legutolsó könyvem ÉN NYÚJTOM A KEZEM címen ez év elején jelent meg, ami a Bársony Művészeti Körben folyó munkával foglalkozik. Verseket ma is írok, de leginkább vidám történetek elbeszélések, írásával szeretek foglalkozni. Ha így is kellek köszönöm.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »