Az idő elszállt felette s ő még mindig várta haza az emberét.
Az embert, aki megígérte neki, hogy ha visszatér a frontról az első dolga lesz,
Hogy oltár elé vezeti. A ruhája azóta is ott volt felakasztva az elárvult szobában álló egyetlen szekrény falán. Az ódon kastély már rég megkopott és pókháló szőtte be a sarkokat, de minden ott állt pont úgy mikor George bevonult. Charlotte minden egyes reggelt azzal kezdett, hogy meglátogatta a szobát. Emlékeiben kotorászott, és újra meg újra látni vélte a bált, ahol megismerte szerelmét.
Szemeiben könny csillogott, ahogy újra átélte azokat a csoda szép napokat.
Nagymama- nyitott be Katie az unokája. Nagymama indulnunk kell.
A lány minden reggel elhozta őt, amióta romlott az állapota. Csak tíz percet kért, és a lány megadta neki. Beültette maga mellé a közelben lévő idősek otthonából és tíz percre magára hagyta a gondolataival. Nemrég derült ki ugyanis, hogy Charlottenak már, csak napjai vannak hátra. Aláírták, hogy itt már nincs mit tenni és megpróbált örömet okozni a nagymamájának.
Egy nap Katie már egyedül látogatta meg a szobát. Tudta, hogy nemsokára az enyészeté lesz a kastély, nagy szállodát terveztek a helyére. Sikerült azonban elintéznie, hogy ez a nagymamája életében még ne következzen be. Tehát belépett a szobába. A poros menyasszonyi ruha még ott lógott az ezeréves szekrény ajtaján. Végig simította és könnyes szemmel fenn hangon csak ennyit mondott. Drága mama most már táncolhatjátok örök táncotokat a mennyország nagy báltermében. Újra zenél a mennyei zenekar …. az angyalok trombitálnak és végre eggyé válhat a két fiatal……

Author: Oláh Tímea
Oláh Tímeának hívnak Az Irodalmi Rádió egyik szerzője vagyok. 1978-ban születtem Budapesten. A művészet már gyermekkoromban is éltető nedű volt számomra, de kibontakozni pár éve sikerült igazán. Gyermekkorom óta foglalkozom írással. Főként a versek iránya mozgatott meg, de novelláim is vannak. Témáim leginkább romantikus hangvételben íródnak, de van horror témám is. Szeretem a misztikát és a megfoghatatlan plátói dolgokat. Foglalkoztat a reinkarnáció gondolata is. Két éve kiadtam saját verses kötetem, Versek Karmák Végzetek címmel. Az idén megjelent második kötetem Lélekfolyó címmel. Pályáztam több verspályázaton, az Arte Tenebraun Könyvkiadónál jelent meg először három versem antológiában. A Poet.hu-n, a Művész. Ma Kulturális Magazinban és a Művészházban is jelentek meg verseim, Oláh Tímeaként, viszont első Horror novellám megjelenésével az Irodalmi Rádiónál felvettem a Katie Miller művésznevet. Az írás vezetett el önmagamhoz. Köszönöm szépen, hogy elolvastátok!