A zöld Trabant
Régen volt – igaz sem volt, de mégis megtörtént. Ez idő tájt még nem volt szokás a vasúton és közúton zajló forgalmat különböző szintre terelni lakott területen belül sem, ha azok óhatatlanul keresztezték egymást. Így aztán a közúton közlekedők biztonságát sorompókkal biztosították. A lakott területen lévő vasúti sorompók annyiban különböztek a külterületi sorompóktól, hogy azoknak erős fém szakálluk volt.
A külterületi sorompók csak színesre festett rudak voltak, amellyel ha a vonat közel járt a kereszteződéshez, a MÁV szolgálatban lévő személyzete leeresztett, vagyis elzárta a továbbhaladás lehetőségét a közúti forgalom részvevői előtt. Lakott területen ez a fajta megoldás nem volt elégséges. Ezért, a nagyobb biztonságot jelentő szakálas sorompót telepítették a kereszteződésekbe.
Hogy milyen is volt ez a szakáll?
Ez bizony a sorompókarjára szerelt, csuklón elbillenő, pálcavasakból készült, alkalmatosság. Célja, hogy a gyalogos sem tudjon a vasúti pályára lépni, ha a sorompót leengedik, mert a szakáll ezt megakadályozza, az utat elzárja. Ha viszont a sorompót felemelik, az említett csuklón a szakáll a sorompó karjához simul.
A következő eseményeknek az Újpesti Árpádút, és az azt keresztező Budapest Nyugati pályaudvar és Vác között közlekedő vonat pályájának kereszteződése a színhelye. Az ezerkilenszázhatvanas évek végén, hetvenes évek elején még mindennapos szállítóeszköz volt a lovas fogat a fővárosban, és még inkább a külvárosokban. Pénteki napokon pedig, különösen sok lovas kocsi közlekedett az újpesti Árpád úton, ugyanis a péntek piaci nap. Fótról, Dunakesziről a parasztok, lovas kocsikon szállították áruikat a piacra.
Késő tavasz volt. A vasúti töltésen a fű már haragoszöld, és bőven ellátta takarmánnyal a külvárosokban még tartásra engedélyezett kecskéket, birkákat. A hatvanöt éves Kovács Pista bácsi – meg mások is – reggelenként a töltés oldalában szokták legeltetni állataikat. Azon a különleges napon is így történt. Micit, korán kivitte Pista bácsi legelni, és a hétórás híreket éppen hogy elmondták a Kossuth Rádióban, amikor hazaindult kecskéjével. Micit nagy becsben tartják Kovácsék. Ő biztosítja a család részére a tejet. Naponta kétszer fejik, és egy-egy alkalommal másfél – kettő és fél liter tejet szolgáltat a családnak. A jóllakott kecske lassan ballagott Pista bácsi mellett. Elérkeztek a sorompóval ellátott vasúti kereszteződéshez, de nem tudtak tovább menni, ugyanis a szakálas sorompó le volt engedve. Pista bácsi várt egy darabig, majd észrevette, hogy a sorompó előtt álló járművek között – tőle és a sorompótól távolabb – van valami nagy kavarodás, kiabálás. Emberek ugrálnak le a lovas kocsikról, autókból ugrálnak ki a vezetők – utasok, a hatalmas hadonászások meg káromkodások felkeltették a gyalogosok figyelmét, és szép kis bámészkodó tömeg szaladt össze hamarosan. Pista bácsi nem tudta kíváncsiságát leküzdeni. Mit mesél majd otthon a feleségének, ha nem néz utána tüzetesen a történteknek? Feltételezéseket? Azt nem teheti! Az asszony ugyanis tövéről – hegyére ki fogja kérdezni az eseményekről, és akkor ő pácban marad. Azt mondja majd, hogy nem tudom? Ilyet ő a harminchét év házasságuk alatt egyszer sem mondott. Mit tegyen, jaj mit tegyen töprengett. Aztán pedig úgy gondolta, hogy a töprengés a tett halála. Hozzákötötte kecskéjét a leeresztett sorompó szakállához, és elindult a kavarodás irányába. Ahogy közeledett már hallotta, hogy egyesek rendőrért kiabálnak, mások elégtételt szeretnének venni valakin, de azonnal, még mások az autójuk mellett szomorkodnak, de akadt olyan is, aki őrjöngve toporzékolt az autója mellett. Közelebb ment. Az előzményekre nem tudott következtetéssel rájönni, így hát megkérdezett egy vidám bámészkodót.
– Mondja barátom mi ez a nagy felfordulás itt?
– Mi az, nem tudja? Ekkor látja Pista bácsi, hogy a kérdezettnek könnyesek a szemei a nevetéstől.
– Nem én! Most értem ide.
– Na nézze csak. Látja ott azt a zöld Trabantot?
– Melyiket ? Van itt több is.
– Azt a libakaki színűt, mögötte az a lovas kocsi azzal a két
szürke lóval.
– Azt látom.
– Na képzelje el. A sorompót leengedték, a kocsik megálltak
Így ahogy most is állnak egymás után. A lovak közel
mentek a zöld Trabanthoz. És az egyik ló leharapta a
Trabant hátsó lámpáját. Biztosa azt hitte, hogy fű – vagy mi
a fenét? A Trabant gazdája kiszállt a kocsiból, hátrament, és
meglátta, hogy mi történt. Nagyon ideges lett és mérgében
orrba vágta a lovat. A lovak megijedtek, és megugrottak
hátrafelé. Így aztán a lovas kocsi még másik három autóba
tett kárt. Nekik tolatott.
– El sem hiszem.
– Hát ilyen nincs! Ha nem látom, sohasem hittem volna el,
hogy ilyen megtörténhet.
– Ez igen! És most mit csinálnak?
– Várják a rendőrt.
– De oda nézzen csak! Ott is van valami kalamajka!
– Hol?
– Ott a sorompó előtt.
– A sorompó előtt? Te jó Isten! A sorompót felemelték, a
kecském meg ott lóg a sorompó szakállán.
Így esett, hogy Pista bácsi részletes információt gyűjtött össze, a péntek reggeli közúti kavarodásról. Bőven lett volna mit mesélni otthon a kedves feleségének, de otthon egy szót sem szólt.
A különös esemény felkeltette a hírközlő intézmények figyelmét is. A Kossuth Rádió Déli Krónikája részletesen beszámolt az eseményekről. Az elhangzottak után az asszony, kérdőn tekintett Pista bácsira, aki lehajtott fővel hallgatott.
Author: Végh József László
Végh József László vagyok és ez az egyetlen dolog, ami biztos. Mert, hogy ki vagyok én? Fogalmam sincs. Téglagyári segédmunkás, sajtgyári előkészítő, kompresszorkezelő, lakatos, esztergályos, újságíró, filmrendező, mérnök, középiskolai tanár, megbukott mezőgazdász – vagy inkább gazda, költő, jelent meg verses kötetem -, író – jelentek meg elbeszéléseim -, de, hogy ki vagyok, fogalmam sincs. Jelenleg a Bársony Művészeti Kör alapítója és vezetőjeként csodálkozok mindenen, ami körül vesz. És hogy ki vagyok, talán egyszer kiderül. Van még idő. Még csak nyolcvannégy éves vagyok. Legutolsó könyvem ÉN NYÚJTOM A KEZEM címen ez év elején jelent meg, ami a Bársony Művészeti Körben folyó munkával foglalkozik. Verseket ma is írok, de leginkább vidám történetek elbeszélések, írásával szeretek foglalkozni. Ha így is kellek köszönöm.