A feledékeny gazda!
Ha bár felül a párja
Alul meg nője várja
Azért a nő az úr!
Vagy nem pont így van? Na, fiúk! Valljatok! Furcsán kicsavart verssorok. Megnevezni sem merem a költőt, mert tisztelem nagyon, de annyira kínálkozott a forma, hogy nem tudtam kihagyni.
Kínálkozott, mert a következő történetre így, kicsavartan igaz.
Pista és Béla nagy barátok voltak. Mondhatnám országos barátok. A faluból ugyan nemigen mentek ki, de azért ők ketten lehettek országos barátok. Béla a kocsmával szemben lakott, Pista a kocsma mellett. Nős ember volt mind a kettő. Pista felesége Bözsi, harangozó, meg sekrestyés – felettébb vallásos ember lévén, Béla felesége pedig, varrónő volt. A férfiak gazdálkodtak földjeiken, vagy a kocsmában ültek. Napokon keresztül akár. Nem nagyon hagyták magukat zavartatni, ha beszélgetésbe fogtak. Különös, hogy sosem fogytak ki a témából. Többnyire söröztek. Egyik a másik nélkül soha nem lépte át a kocsma küszöbét. Ez azért is érdekes, mert amikor az események zajlanak, nincs telefon vidéken, még a fővárosban is, csak nehezen lehetett hozzájutni. Mégis együtt járt a két barát – mint rongy a szegénységgel –, a kocsmába.
Mintha valami közös óra működött volna bennük. Az egyik kiállt a kapuba, a másik két percen belül megjelent. Szintén a kapuba. Aztán, mintha egy közös parancsszó hangzana, szinte egyszerre elindultak. A kocsma ajtóban találkoztak. Nem üdvözölték egymást, csak benyitottak. Mindig Pista ment előre, ő volt az öregebb. A kocsma közepén megálltak, mintha nem tudnák, hogy minek mentek oda, aztán egyikük a pulthoz ment, és asztalhoz vitte a kikészített italt. Soha nem mondták, hogy mit akarnak inni. A kocsmáros tudta. Ha reggel volt, akkor vegyes pálinkát, ha délelőtt, akkor bort, és délután söröztek. Délben többnyire hazamentek ebédelni.
Nem volt ritka eset, hogy ezt a napi igen fontos elfoglaltságot, csak az ebéd szakította meg. Hogy tudták egymást évtizedeken keresztül szórakoztatni, az elképzelhetetlen?
Nap mint nap.
Mint említettem, a két férfi mellékfoglalkozása a gazdálkodás volt, mert a főfoglalkozás az a kocsma. Állatokat tartottak, szarvasmarhát.
Történt pedig egy vasárnap, hogy már reggel több vegyest bevettek a szokottnál, és nagyon éhesek voltak. Alig várták, hogy mehessenek ebédelni, de annak is eljött az ideje. Gyorsan bekapták a vasárnapi csirkepörköltet, aztán egy cigaretta és ki a kapu elé. Pista már kinn állt, már a második cigarettáját szívta. Mikor meglátta Bélát, türelmetlenül elindult a kocsma felé. Amint szoktak, az ajtóban találkoztak, és talán ez az egy alkalom volt, hogy meg szólalt, még mielőtt beléptek volna:
– Hol a francban vótá ilyen soká! Mán szomjan halok.
Béla nem válaszolt. Beléptek az ivóba, a törzsasztaluk üres volt, leültek. Nézték egymást, meg az embereket, akik döntik magukba a finom hideg sört. Közben a csapos megtöltött két korsót, és az asztalukhoz vitte.
Béla lehajtotta a fejét, Pista felnézett és azt kérdezte a csapostól, hogy mi történt? Beteg? Ők úgysem adnak borravalót. Persze nem hangosan csak úgy, a szemével. A csapos levette a hamutartót az asztalról, kicserélte egy tisztával, és szó nélkül tovább ment. Vissza a pultba.
Aznap így ment! Amikor kiürült a korsójuk, a csapos tele korsóval cserélte. A korsó sörök egyre lassabban fogytak és annak megfelelően a beszélgetés is el – elakadt. Az asztaluk a kocsma üvegfala mellett volt. Egyre többet néztek kifelé és egyre lassabban fogyott a sör.
Vasárnap délután volt. Bözsinek a harangozó sekrestyésnek elfoglaltságot adott az egyházi kötelezettség. Litánia volt a kápolnában. Harangozni kellett, a szertartás kellékeit kellett kikészíteni, hogy amikor jön a pap, azt csak fel kelljen vennie és ne késsen a szertartás.
Mint mondom, délután volt. Amikor az emberek ráérnek litániára menni.
Ilyenkor a teheneket is előbb engedi haza a rétről a gulyás. Neki is kell valami a vasárnapból. Legalább az este. Így történt ez most is. Ráadásul eleredt az eső, ez még inkább sürgette a marhák haza engedését. Nagyszerű állat a szarvasmarha. Tudja, hogy hol lakik. Megkeresi a házat, bemegy az udvarba, az istállóba. Hátránya, hogy a kaput és az ajtót nem tudja kinyitni. De kinek jut ez eszébe sörözés közben?
Meleg nyári eső, magas páratartalom, a kocsmaajtó nyitva. Egyszer csak belibben raja egy felettébb felháborodott fehérnép. Ünnephez méltón, sötét ruhában, csurog belőle a víz!
– Te Pista! Hogy a fene enné meg a lusta pofádat, hogy
egísz nap a kocsmába ücsörögsz, nem segítesz semmit, de
még arra is lusta vagy, hogy a kaput kinyisd a bornyúnak. Az
meg nem tud hazamenyi, végig – végig a falun, minden
udvarba bebőg, nekem kell haza hajtanyi. Ilyen esőben, te
pedig reggel óta a kocsmába iszol. Már másodszor
szaladom vele végig a falut, mert megbolondult. Nem talál
haza, most meg már nem mer bemenyi a kapun, hiába
nyitottam ki neki. Ebben az esőben, nekem kell bőrig
áznom, mert te a kocsmába iszol egész nap. Hogy az íz
enné meg a fajtádat. Hogy pukkadnál fel attól a sok sörtől.
Hogy fordulná fel amikor átléped a kocsma küszöbét!
Aztán sarkon fordult és olyan gyorsan tűnt el a kocsma közepéről, amilyen gyorsan oda penderedett. Az embereknek tátva maradt a szája. Mindenki a Pistát nézte. Várták, hogy most aztán történjen valami. Hogy jön egy asszony ahhoz, hogy nyilvános helyen így megalázza a férjét. De Pista csak bámult kifelé az ablakon. Viszont magán érezte a kocsmában lévők tekintetét. Azt, hogy várnak valamit. Nem hallgathatott tovább, megfordult és megkérdezte:
– Ki volt az az asszony, és mit akart? A feszültség feloldódott. Nagy röhögés támadt, és éljenezték Pistát. Ő viszont lehúzta a korsójában lévő sört, fizetett, rágyújtott egy cigarettára és elindult az ajtó felé.
– Akkor gyere Béla, a bornyúnak ennyi kell annyi!
Author: Végh József László
Végh József László vagyok és ez az egyetlen dolog, ami biztos. Mert, hogy ki vagyok én? Fogalmam sincs. Téglagyári segédmunkás, sajtgyári előkészítő, kompresszorkezelő, lakatos, esztergályos, újságíró, filmrendező, mérnök, középiskolai tanár, megbukott mezőgazdász – vagy inkább gazda, költő, jelent meg verses kötetem -, író – jelentek meg elbeszéléseim -, de, hogy ki vagyok, fogalmam sincs. Jelenleg a Bársony Művészeti Kör alapítója és vezetőjeként csodálkozok mindenen, ami körül vesz. És hogy ki vagyok, talán egyszer kiderül. Van még idő. Még csak nyolcvannégy éves vagyok. Legutolsó könyvem ÉN NYÚJTOM A KEZEM címen ez év elején jelent meg, ami a Bársony Művészeti Körben folyó munkával foglalkozik. Verseket ma is írok, de leginkább vidám történetek elbeszélések, írásával szeretek foglalkozni. Ha így is kellek köszönöm.
