Kilátás az ablakból

Ez az októberi nap is úgy indult Lolának, mint a többi. Megcsörrent az ébresztője, amit villámgyors kézmozdulattal lekapcsolt. Szinte fájdalmat okozott neki bármilyen zaj ilyenkor hajnalban. Sóhajtott egyet, azután felkelt. Elhúzta a függönyt, kinézett az ablakon, majd egy dühös mozdulattal visszahúzta azt. Nem tetszett neki, amit látott. Teljes feketeség uralta a kilátást néhány halványan pislákoló utcai lámpával. Utálta, hogy annyira korán kell kelnie, hogy kint sötét és hideg van. Feloltotta a villanyt, de sokáig hunyorgott még, mert az éles fény bántotta a szemét. Kedvetlenül megmosakodott, majd felvette szokásos szürke elnyűtt pólóját, kék szaggatott farmernadrágját és agyonhasznált bakancsát. Barna vállig érő haját pedig szoros lófarokba kötötte. Nagyon idegesítette, ha egy tincs is lelógott és eltakarta a szemét. Ezt követően leült a reggeli kávéjához, ami ezalatt készült el. Enni nem szokott ilyenkor, mert egy falatot se tudott volna lenyelni, olyan kicsinek érezte a gyomrát. A kávé se esett igazán jól, de csak így tudott valamennyire felébredni. Az utolsó korty után felpattant, felvette fekete kabátját, hátizsákját, és elindult a megállóba.

Még mindig bosszantotta a sötétség. Mikor odaért, még ácsorognia kellett egy ideig. A többi várakozó már zúgolódott. Aztán kicsit késve, de begurult munkásbusz. A ködben szinte csak a lámpáit lehetett látni – talán fehér színű volt, de kosztol inkább szürkének tűnt. Elveszett ebben a félhomályban. Az a fajta volt, amit a lélek tartott már csak össze. Az sem segített rajta, hogy minden alkalommal roskadásig tele lett morgó emberekkel, akik az őszi hidegben való várakozást és a fűtés hiányát a járművön vagy a sofőrön vezették le. A nagy tolakodásban Lolának megint nem jutott ülőhely, de tudta ezt előre, hiszen minden nap így volt. Csalódottsága és keserűsége egy mély életunt érzéssé vált, ami az arcára is kiült. Ezt néhányszor már szóvá tették neki, de ő a gyárra fogta, ahol dolgozott, pedig igazából az egész életét áthatotta. Miután felért a harmadik emeletre csaknem úgy zuhant rá a székére. Nem igazán lelte örömét a munkájában. Csak egy dolgot szeretett – a látványt a mellette lévő ablakból, mivel az egy erdőre nézett. Ilyenkor volt csak igazán lenyűgöző, ahogy a tarka lombkoronák táncoltak a szélben. Talán ezt szerette egyedül. A természet alkotta színpompás jelenetekbe belefeledkezni, és azt hinni, hogy neki tartanak valamiféle előadást. Egy kis félmosolyra húzta a száját, mivel elkezdett felkelni a nap. Erre is pont rálátott, és percekig pásztázta az égboltot, amit a nap lilára, majd bordóra színezett. Nem tudott betelni vele. Később az eső is elkezdett cseperegni, majd pedig szivárvány jelent meg a horizonton, ami az üvegen keresztül még ragyogóbb volt. Természetanya igazán kitett magáért, és még szülinapja sem volt.

Ezen a napon viszont valami új dolog is történt – egy pillangó szállt az ablakra. Meg is lepődött. Egyre csak nézte, és nézte a lassan mozgó ébenfekete szárnyait, amit narancsszínű ovális foltok és apró fehér pöttyök díszítették. Karcsú lábaival rátapadt az ablakra, miközben szárnyait finoman tovább mozgatta. Teljesen megbabonázta, hisz nem látott még ilyet. Olyan sokáig időzött ott, hogy Lolának az az érzése támadt, mintha őt figyelné. Szinte zavarba jött. Nem értette az egészet. Mit akarhat tőle egy lepke? Ezen gondolkodott, mikor hirtelen elrepült. Furcsának találta, de meggyőzte magát, hogy butaság az egész felvetés. Ez csak egy rovar, nem akart semmit, pláne nem egy embertől.

Már majdnem elfelejtette az egészet, de másnap megismétlődött. Azzal nyugtatta magát, hogy ez biztos csak véletlen volt. Harmadnap ismét odaszállt. Tátott szájjal bámulta, mikor megjelent. Szóhoz sem jutott. Negyedik nap megint. Nem akart hinni a szemének, de ezek után biztos volt benne, hogy ez nem lehet véletlen. Próbált rájönni a miértre, de nem járt sikerrel.

Ötödik nap már sokkal jobb kedvvel indult munkába. Reménykedett, hátha újra eljön hozzá. Akármilyen furcsa is, de megint megjelent. Ezek után mindennap izgatottan várta a pillanatot, ami be is következett. Ez a már meseszerű lény szüntelenül jött. Melegben, hidegben, esőben, ködben, mindig. Minden egyes nap, mikor Lola dolgozott annál az ablaknál. A lányt annyira felvillanyozta különös kapcsolata a pillangóval, hogy észre sem vette, de elkezdett megváltozni. A látkép színei, melyeket annyira csodált, bekúsztak gondolataiba és ruhatárába is. Unottságát felváltotta a jókedv, arcvonásai barátságosabbá váltak, és állandóan mosolygott. Nyitottabb lett mind az emberekre, mind a világra. Ezek a napi alig pár perces néma találkozók neki varázslattal értek fel. Lola azóta is hálásan és szeretettel gondol vissza a pillangóra, aki hetekig látogatta, mivel neki köszönhetően megtanulta másképp látni az életet.

Révész Danuvia
Author: Révész Danuvia

Révész Danuvia vagyok, ezen a művésznéven írok. Dunaújvárosban születtem, itt végeztem az iskoláimat is. Szerintem én azóta faragom a rímeket, mióta megtanultam írni, mivel nekem a dédapám, Révész László is költő volt, és rendkívül szoros volt a kapcsolatunk. Jelenleg Veszprémben élek. 18 éves koromban publikálták először versemet. Azóta több is megjelent irodalmi folyóiratokban és antológiákban, online és nyomtatott formában is – ezek még a saját nevemen. 2017-ben magánkiadásban megjelentettem az első kötetemet. Szabadidőmben vezetek egy költészettel kapcsolatos fórumot (Café Poetica – a virtuális irodalmi kávéház), de felkértek már irodalmi pályázat zsűrijének, illetve képzőművészeti kiállítások megnyitására is. Nálam a költészet nem egy hobbi, hanem életforma.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »