Gyökértelenül

Az eszével tudta, hogy a tárgyak nem jelentenek semmit, hogy felesleges ragaszkodnia hozzájuk, mégis gyakran megesett vele, hogy a kezébe vett egy-egy tárgyat, amely valamelyik szerettének a kedvence volt, vagy valamelyik utazásáról hozta magával. Mindegyik emlékeket hordozott, s gondolatokat ébresztett benne, de ugyanilyen állhatatossággal ragaszkodott a megszokott környezetéhez, ezért egyértelmű „nem” volt a válasza barátnője kérdésére, hogy el tudná-e képzelni, hogy külföldön éljen.

Mindkettőjüknek külföldön éltek a gyerekei, az ő helyzete annyival volt könnyebb, hogy a két gyereke közül csak az egyik, de persze egyáltalán nem ezért gondolta azt, hogy nem lenne képes máshol élni. Fiatalon biztosan sokkal könnyebb mindez, hiszen hajtja az embert a kalandvágy, no és ha még ráadásul Ámor nyila is eltalálja?

Időnként értetlenül olvasott a társkeresőn egy-egy levelet, melyet feladója angolul írt, s amelyben ismerkedési szándékát fejezte ki. A kezdeti érdeklődés pár levélváltás után lelohadt, hiszen idegen nyelven még beszélgetni sem olyan könnyű.

A pár év alatt-amióta keresgélt-természetesen sok mindent megélt már.

Az egyik ilyen eset, három évvel ezelőtt, kisebb fejtörést okozott neki, s a döntést nem is volt olyan könnyű meghoznia.

Ádámot is az egyik társkeresőn ismerte meg. Az hamar kiderült, hogy külföldön él, így már eleve nem adott sok esélyt a kapcsolatuknak, de miután szimpatikusak voltak egymásnak, hetente egyszer-kétszer levelet váltottak, majd skype-n beszélgettek hosszasan.

Szerette az embereket, s érdekelték az emberi sorsok, különösen azok, amelyek a történelem viharában valamiféle törést szenvedtek. Nagyon erős volt benne a nemzeti identitástudat, s izgatta, hogyan képes valaki felnőttként más országban, teljesen idegen kultúrában gyökeret verni. Már nem volt egészen gyerek , s az 56-os szabadságharc kapcsán jómaga is átélt szívszorító történeteket. Benne élt ebben a már-már történelmi korszakban, s hősöknek tekintette azokat az embereket, akik ki mertek állni hazájuk szabadságáért, s a bukás után-hitvallásukért- menekülniük kellett, s új életet kezdeni idegen földön.

Ádám is 56-os disszidens volt.

A forradalom idején kezdte az egyetemet, és az események magukkal sodorták, így nem volt kérdés, hogy a barátaival Ausztriába szökjenek. Pár hónap után őt egy északi országba irányították. Megtanulta a nyelvet majd az orvosira jelentkezett, ahova fel is vették. Az egyetem elvégzése után megnősült, gyerekei születtek, élte az életét, míg nyugdíjba vonulása előtt pár évvel a felesége meghalt. Volt egy rövid kapcsolata egy orosz nővel, majd úgy döntött, hogy a hátralévő éveket csakis magyar nővel éli le. Így regisztrált egy magyar társkeresőn. Talán egy évre rá találkoztak. A furcsasága az volt a történetnek, hogy már vagy fél éve társalogtak szinte minden nap, amikor véletlenül kiderült, hogy Ádám abban a városban él, ahol a gyerekei is éltek, s ahova éppen utazni készült.

Bár ő sosem hitegette Ádámot azzal, hogy valami komoly lehet közöttük-éppen a távolság miatt- időközben nagyon jó barátok lettek, és a férfi egyáltalán nem is titkolta, hogy tetszik neki, így megígért egy randevút.

Kiutazása utáni első hétvégén Ádám, illendően két csokor virággal megjelent a ház kapujában, s annak rendje módja szerint elkérte a nagymamát a gyerekétől.

Kellemes délutánt töltöttek el az óvárosban, a tengerparton, majd nyár lévén,az éppen három napos svéd nyár egyik napja-ahogyan itt viccesen aposztrofálták a nagyon rövid esőmentes időszakot – a randit egy kávézó teraszán fejezték be, ahol Ádám elmondta neki, hogy életben még jobban tetszik neki, mint a virtualitásban, és megkérdezte, hogy el tudná-e képzelni az életét úgy, hogy minden évben pár hónapot a messzi északon töltsön vele.

Ott nem tudott válaszolni, mert váratlanul érte a kérés, gondolkodási időt kért.

Ádám hazavitte, majd a ház előtt, mielőtt kiszállt volna az autóból, annyit mondott:

– A döntés a tiéd!

Odahajolt, hogy búcsúzásképpen két puszit adjon Ádámnak, aki hirtelen szájon csókolta, majd zavartan, mentegetőzve csak annyit mondott:

-Ne haragudj, már olyan régóta vágytam rá, hogy megcsókoljalak.

Ez volt az utolsó beszélgetésük. Ő többé nem hívta a férfit, mert tudta, hogy egy idegen országban nem lenne képes élni, gyökértelenül.

Ádám pedig betartotta a szavát és elfogadta a döntését.

Bollók Irén
Author: Bollók Irén

„…Otthon, az én hazámban nem terem meg a babér, és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek, aki az útszélén a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsokára eltakarja. De azért csak végigdúdolom, amit kezdek, nem a babérért, hanem mert jó énekkel végezni a napot, és mert szeretlek benneteket, városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei.” (Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről) Bollók Irén vagyok, a gyerekkori becenevemen Sutyi. Az Alföldön születtem, s ott is töltöttem a gyerekkoromat és a fiatalságomat, ezért áll hozzám közel a Móra idézet. Akkoriban az ötvenes években egy kis faluban teljesen más volt az élet,mint ma. Sok szempontból sokkal nehezebb, de a nehézségek ellenére az emberek mégis összetartottak, segítették egymást. A szüleim maszek pékek voltak az ötvenes évek közepétől a falu központjában az apai nagyapámtól örökölt vertfalú vályogházban, amely még ma, több,mint száz év után is áll. Ábrándos, zárkózott gyerek voltam, s gyakran merültem el a könyvek varázslatos világában.Jórészt azért is, mert ilyenkor a fantáziám mindig máshova vitt, s beleláthattam más korok, más tájak, városok, emberek életébe. Talán, ha apám nem figyelt volna rám, s nem terelgetett volna vissza a való életbe, elveszek az élet útvesztőiben. Tőle tanultam, hogy a...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »