A józan paraszt.

A józan paraszt

 

Egy olyan ember számára, aki szeretne mindig mindent megérteni, a közmondások, szólás – mondások, sok gondot jelentenek, rejtett tartalmuk miatt. Ilyenek pedig bőven akadnak a paraszti világban. Sőt, azon kívül is. Ezek aztán keverednek, vándorolnak, jelentésük – értelmük olykor megváltozik. Szóval meg kellene érteni pontosan őket, hogy el ne tévedjen az ember a szólás – mondások, közmondások között.

Azt is láthatjuk, hogy ezek az igen tartalmas információt közvetítő, és a nép száján születő „rövidítések”, kifejezésmódjukat illetően hasonulnak, más – más formában jelenek meg. Hogy példákat is említsek: Pista hadilábon áll a szomszédjával. Hogy Pista és a szomszédja barátok lennének? Kutya macska barátság az. Akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségre. Ezek az átvitt értelmű „rövidítések,” oldalakon át boncolható viszonyokat fejeznek ki. A különböző emberek, más és más formában közvetítik a tartalmukat csak sejthető tömörítéseket.

Mert kérdem én, milyen láb a hadiláb?

Sokszor hallom, amikor a politikusok tevékenységét értékeli a köznép.

„ Ehhez nem kell egyetem, csak egy kis józan paraszti ész.”

Milyen is az a józan paraszti ész?

Magam a kérdéssel nem boldogultam. Úgy döntöttem utána járok ennek a kérdésnek. Olyan sokan, és olyan gyakran használják ezt a kifejezést, hogy meg kell értenem a tartalmát.

Elsőként szomszédomnak szegeztem a kérdést

–   Szomszéd, maga olyan sokszor emlegette már, hogy maga

okos ember. Na meg aztán egész életét vidéken a

parasztok között élte. Mondja már meg nekem, hogy milyen

az a józan paraszti ész?

–   Minő az, minő az, hát nem tuggya? Maga tanult ember

magának tunnyi kéne! Olyan józan paraszti ész! Amilyen a

parasztoknak van. Olyan józan paraszti ész. Józan paraszti

ész? De mit vizsgáztat maga engem? Tuggya, hogy én

magát szeretem, de nem szeretem, amikor engem

vizsgáztatgat.

Józan paraszti ész! Hogy magának milyen hülyeségek

járnak mindig az eszibe? Nem, hogy avval foglalkozna,

hogy mit csináljunk a lótetyűvel. Mindent kirág. Még a

hagymát is. Inkább azzal foglalkozna.

–   Én is meg akartam kérdezni magától, hogy miként

védekezik a lótetű ellen. Nekem is mindent tönkre tesznek.

Gondoltam, hogy egy okos falusi embert megkérdezek, és

az majd segít megszabadulni ezektől a bogaraktól. De

látom, hogy rossz helyen érdeklődöm. Azt hittem, hogy az

okos szomszédom józan paraszti ész szempontjából is

toppon van és már meg is oldottuk a lótetűkérdést.

–   Maga azt hiszi, hogy ehhez elég a józan paraszti ész? Nem!

Az más. A józan paraszti ész az más. De mán megint ezzel

a józan paraszti észvel nyaggat. Montam mán magának,

hogy az más. A józan paraszti ész az más. Az egészen más.

–   Szomszéd! Meg ne bántsam, de akkor magának nincs is

józan paraszti esze?

–   Nekem? Honne vóna! De én nem vagyok paraszt, én

mesterember vagyok. De józan paraszti esze mindenkinek

lehet.

Úgy tűnt, hogy szomszédom nem árulja el nekem a titkot.

Nem jutottam előbbre, viszont azt megtudtam, hogy józan paraszti esze mindenkinek lehet. Mivel a titok egyre kíváncsibbá tett, tovább érdeklődtem. Elhatároztam, hogy ha bár nem könnyen boldogulok is, megkeresem a választ. Volt aki a kérdés kapcsán arról beszélt, hogy a paraszti munka nem csak fizikai erőnlétet, de előrelátást, üzleti érzéket, időjárás ismeretet, talaj ismeretet igényel. Mások a furfangosságra, a  taktikázás szükségességére hívták fel a figyelmemet, mígnem eljutottam a kérdéssel Dr. Berze Gábor gyógyszerész úr barátomhoz. Gábor kérdésével megelőzött.

–   Mivel foglalkozol mostanában? Nem nagyon találkozom

írásaiddal. Csend van? Hallgatnak a múzsák? Vagy tavasszal

nincs ötlet? Pedig a szőlő kapálása közben kigondolhatnál

valami jó témát. Vigyél magaddal egy üveg jó bort és

meglátod, hogy a kapálás is jobban megy, és az írás

ingered is megerősödik.

–   Téma van, csak nem boldogulok vele.

–   Na, örömmel hallom! Aztán mi lenne az?

–   Kíváncsi vagyok, hogy milyen a „józan paraszti ész”  Sok

mellé beszélés érkezett már a feltett kérdésre. De, igazából

még senki nem fogalmazta meg nekem.

–   Hát nem is könnyű korrekt választ adni a kérdésedre. De ,

hogy mik nem jutnak eszedbe? Megfogalmazni persze én

sem tudom, de megérteni segítek.

–  Patikárius uram! Tőled vártam legkevésbé a titok kibontását.

–   Hogy megértsd, és jól értsd, elmondok egy történetet.

Jani bácsi a szomszédom, meg Miklós a fia elhatározták,

hogy szőlőt telepítenek. Eldöntötték a fajtát, a

mennyiséget, aztán, meg rendelték az oltványt, és

elkezdődött a talaj előkészítés. Kétszáz tőt rendeltek,

százat – százat ugyanabból a fajtából. Amikor az oltvány

el készült, Miklós elment érte Halmajugrára és hazahozta.

Azonnal apjához vitte a becsomagolt oltványokat, és

megbeszélték, hogy másnap reggel megkezdik a telepítést.

Éjszaka Jani bácsi kibontotta az oltványokat, szálanként

átvizsgálta őket, és a reményteljesebb, szebb szálakat a

maga részére kiválogatta. Csak a történetet meséltem el.

Nem akarok hozzá kommentárt fűzni. Majd te megteszed

ha jónak látod.

–   Ez tehát a józan paraszti ész? Akkor az én szomszédomnak,

a mesterembernek is van valóban józan paraszti esze.

–   Ezt meg most, hogyan érted?

–   Kérdésedre válaszul én is mesélek neked egy történetet.

–   Hallgatlak.

–   Történt pedig, hogy a közelünkben gépesített favágók

erdőirtást végeztek. Én hallottam a gépek zúgását és látva

a munkálatokat megbeszéltem a favágókkal, hogy a

szemközti ingatlanon lévő kiszáradt gyümölcsfákat is vágják

ki, amit majd én hazaviszek. Azokat a fákat még édesapám

ültette néhány évtizede. A megbeszéléskor velem volt nagy

tudású mesterember szomszédom, miként akkor is amikor a

kialkudott fizetséget – a kanna bort -, átadtam a

favágóknak. A bor átadásakor arról biztosítottak, hogy

három negyed óra múlva mehetek a fáért. Addigra kivágva és

szállításra alkalmas állapotba, előkészítve találom azt. Én

úgy gondoltam, hogy ne álljunk a dolgozók felett. Az nekik

bizonyára kellemetlen lenne. Bizalmatlanságot sugallna, hát

meghívtam a pincébe a mesterembert – a szomszédot. A

pincében, borral kínáltam. Kortyolgattunk – beszélgettünk.

Egyszer csak a vendégem mondat közben felállt, elnézést

kért, hogy ki megy, és „dob a lovak elé” – a nagy gazdák

ezt így mondják, ha könnyíteni akarnak magukon – és

távozott. Én meg vártam a pincében, hogy visszajön és

befejezi az elkezdett mondatot, de nem jött. Hát utána

néztem. Nem esett-e valami baja? Elesett, vagy ki tudja?

És mit láttam? Hordja be a saját udvarába a fát az én

kedves szomszédom, de nagyon iparkodva. Még egy éppen

ott lévő segéderőt – favágót – is megkért, hogy segítsenek

neki mert a vastagját egyedül nem bírja behordani.

Ez volna hát a józan paraszti ész?

Amikor megkérdeztem, hogy nekem miért nem szólt azt

válaszolta.

–   Sietnyi kelett, arra mán nem vót idő.

–   Most már értem kedves Gábor. Engem nem hülyének

néztek, csak a szomszédom a józan paraszti eszét használta

amikor sietségében engem nem értesített. Meg akkor is

amikor a bort adtam a favágóknak ő pedig mellém állt.

Hátha ez így van, akkor már értem a mondás igazát.

Gondjaink megoldásához nem kell diploma, csak egy kis

józan, paraszti ész. Szörnyű ez a Magyar és még hirdeti is.