A thai”menyecske”-2.rész

City of Angels, avagy az Angyalok Városa.

Uram bocsá’, de amikor a repülőjük landolt Bangkok repülőterének aszfaltján, egyáltalán nem ez járt a fejében, hogy erre a kifejezésre asszociáljon ezzel a világvárossal kapcsolatban.
Sokkal inkább a „bűnös város” képe villant be, régi filmélményei alapján, az éjszakai lokálok, könnyen kapható nőcskék s az ázsiai drogkereskedelem központjaként.

Talán mára már megszelídült ez a város is -gondolta- miközben egy dugóban araszoltak a belváros felé. Még a gépen úgy döntöttek, hogy adnak maguknak pár órát, s körbe néznek mielőtt tovább indulnának Udon Thaniba.

Hirtelen ötlettől vezérelve, s szabadulást remélve a taxi utasterének fülledt levegőjétől, fizettek és kiszálltak. Nem érte őket meglepetésként, hogy szinte egy perc alatt beszippantotta őket a nyüzsgő, élettel teli, tipikusan ázsiai nagyváros. Lehet ezt flegmán, fellengzősen utálni, sznob európaiként ázsiai állapotokra hivatkozva, de lehet nyitott, kíváncsi emberként elfogadni és élvezni.

Ők ez utóbbival próbálkoztak.
Nem törődtek a fülsiketítő zajjal, a kosszal, a mellbevágó trópusi páratelt meleggel, s az orrfacsaró bűzzel sem, inkább élvezték a lüktető város sokszínűségét.
A járdák szélén lépten-nyomon utcai árusok kínálták a helyben készített utcai kaját a „street food”-ot, és persze minden elképzelhető mást is….s hogy szabaduljanak az árusoktól, leintettek egy „tuk-tuk”-ot, amely kicsit a kínai riksa mai és itteni megfelelője.

Az első kép, ami elindulásuk után feltűnt, a koszos, zajos városkép ellenpólusaként a királyi palota magas kőfalon túlnyúló káprázatos, aranyozott tornyai, melyek vakítóan verték vissza a rajtuk végigsikló napsugarakat.
Csak a piacig mentek, ahol megcsodálták az ezerféle színben tobzódó egzotikus gyümölcsöket és zöldségeket, s innen már csak pár lépés volt a kikötő.
A rozoga, deszkapallóból tákolt, cölöpökön álló kikötő szinte összerogyni készült, s recsegett-ropogott ahogy óvatosan ráléptek. Így pár lépés után megkönnyebbülve léptek be a hajóba.
A Chao Phraya vize a sűrű sárgás-agyagos iszaptól zavaros, átláthatatlan volt, de a szemet úgy is inkább a látvány vonzotta a folyó két partján. A látvány, mely annyira jellemző Ázsiára! Egyik oldalon az ócska kikötő, vele szemben a Wat Arun kínai csempével –porcelánnal- fedett, csillogó-villogó templomtornyai, s a távolban pedig a nagyváros újkori jellegzetességei, az eget böködő felhőkarcolók.

Az idő szorításától hajtva az utolsó pillanatokban értek a „Domestic Flight” egyik kapujához, ahol nem tervezetten, de összefutottak a vőlegénnyel, Petivel, és két magyar barátjával, akik legénybúcsút tartottak a bangkoki éjszakában.
Amikor beszálltak a gépbe, még eszébe villant amire a húga figyelmeztette, s amit már egyébként is tudott, hogy ha találkozik a menyasszonnyal üdvözlésképpen sincs sem ölelés sem puszi, csak távolságtartó meghajlás.

Bollók Irén
Author: Bollók Irén

„…Otthon, az én hazámban nem terem meg a babér, és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek, aki az útszélén a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsokára eltakarja. De azért csak végigdúdolom, amit kezdek, nem a babérért, hanem mert jó énekkel végezni a napot, és mert szeretlek benneteket, városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei.” (Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről) Bollók Irén vagyok, a gyerekkori becenevemen Sutyi. Az Alföldön születtem, s ott is töltöttem a gyerekkoromat és a fiatalságomat, ezért áll hozzám közel a Móra idézet. Akkoriban az ötvenes években egy kis faluban teljesen más volt az élet,mint ma. Sok szempontból sokkal nehezebb, de a nehézségek ellenére az emberek mégis összetartottak, segítették egymást. A szüleim maszek pékek voltak az ötvenes évek közepétől a falu központjában az apai nagyapámtól örökölt vertfalú vályogházban, amely még ma, több,mint száz év után is áll. Ábrándos, zárkózott gyerek voltam, s gyakran merültem el a könyvek varázslatos világában.Jórészt azért is, mert ilyenkor a fantáziám mindig máshova vitt, s beleláthattam más korok, más tájak, városok, emberek életébe. Talán, ha apám nem figyelt volna rám, s nem terelgetett volna vissza a való életbe, elveszek az élet útvesztőiben. Tőle tanultam, hogy a...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »