Józsua és Jakab

 

 

 

Józsua és Jakab                          Ajánlás

 

A bibliai nevek alatt ma élő

emberek gyarlóságairól olvashat

a tisztelt érdeklődő. Különös,

hogy a valóságos személyek,

különböző képen ítélik meg a

zsidóságot, pedig maguk is az

ősi zsidó nevek birtokosai. Az

elmesélt történet két olyan

emberről szól, akik teljesen

mást gondolnak a világról mind

politikai, mind teológiai,

értelemben, mégis ha kell

együttműködnek. Szükségük van

egymásra.

Ősszel is lehetnek szép napok. Kiváltképp, ha azok langyosra sikerednek. Langyos, mondhatnám meleg napsütés és a hulló barna falevelek, az enyhe idő által megtévesztett galambok társaságában, tervezni a jövő évi szőlőtermést, felettébb kellemes foglalatosság. Az ilyen szép enyhe őszi napon, a szellemet fárasztó tervező munka energia vesztését pótlandó, még a borokat is szívesebben látogatja meg a gondolkodó a pincébe, különösen akkor, ha közel az a pince.

Józsua, a nyughatatlan öreg, galambjai között állt, meg ült naphosszat, mert a háromnapi eső úgy eláztatta a szőlőskertet, hogy ott semmiféle munkát nem tudott végezni. Pedig a kordonok rendbe hozása igencsak időszerűnek mutatkozott. Na, meg a telepítés is. Mióta nyugdíjas úgy belebolondult a szőlőbe, meg a borba, hogy folyton telepít.

• Fafejű vagy! Mondja sokszor Sára a felesége.
• Mit gondolsz, meddig bírod még, már menni alig bírsz. Arról nem is beszélve, hogy minek az a sok bor. A szőlőhegyen, a kertben, mindenhol szőlő terem a pince meg tele van. De te csak a szőlővel foglalkozol. Ahelyett, hogy nekem segítenél főzni, takarítani, ablakot pucolni…

Józsua kicsit nagyot hall. Ezeket nem hallja meg. Inkább megy a galambok közé, vagy a szőlőbe, ahol a madarak csicseregnek, vagy a szél fúj. Azt meghallja, mert az  kellemesebb, mint Sára replikái. Így aztán Sára sokat van egyedül, amit felettébb nehezen visel. Gyakran megy látogatóba gyerekeihez, Józsuát magára hagyva. Magára hagyva? Nem sok a különbség, a madarak ilyenkor is megfelelő társaság az öreg számára.

Vagy mégse?

Sára most is a dédunokáit pesztrálta Budapesten, Józsua pedig, békésen aludt. Nem kelt korán, most legalább megjegyzések nélkül kipiheni magát gondolta és úgy is tett. A madarak meg nem tudták elképzelni okát annak, hogy miért nem kapnak a megszokott időben reggelit. Csapatostól suhogtak az ablak előtt, majd a párkányra szállva kopogtak, csörögtek, virágcserepeket löktek a földre. Józsua feleszmélt, magára kapott némi ruhát és a madarak éhségét oltandó, kirohant a házból, hogy azokat megetesse. Persze minden elővigyázatosság, vagy körültekintés nélkül. Úgy, mint amikor Sára otthon van. Mert amikor otthon van ezek a szavak, hogy elővigyázatosság, meg körültekintés értelmüket vesztik. Fontosságuk elszürkül.   Miért is?

Mert még mindig ott van Sára. A lakásban. Főz, mos, takarít. Tehát ott van. De most nem volt ott. Üres maradt a lakás. Vagyis nem volt a lakásban senki.

Hogy ez miét baj?

Azért, mert Józsua miután kirohant, becsukta maga után az ajtót. Amint az ajtó becsukódott felettébb kellemetlen érzés kerítette hatalmába. Hátra nézett, és nem látta az ajtóban a kulcsot.

És az miért baj?

Azért mert az ajtó kívülről csak kulccsal nyitható.

És, hogy az miért baj?

Mert Józsua kizárta magát a lakásból.  És nem először. Persze van tartalék kulcs, jutott eszébe, és már indult is a garázs felé, mert a korábbi, és hasonló eset alkalmával csináltatott tartalék kulcsot, és azt az autójában rejtette el. Amint közeledett az autó felé egyre zavarosabb gondolatok kavarogtak a fejében. A későn kelésről, a körültekintésről, önmagáról, a korábbi esetről és közben az autóhoz ért. Felhajtotta a takarót és nyitotta volna az ajtót, de az nem mozdult. Az autó be volt zárva. És hol volt az autó kulcsa? A szintén bezárt lakásban.

Ekkor Józsua az égre nézett, és gondolt olyanokat a felettevalóról, a körültekintésről, az esőről –, mert hogy az is eleredt, no meg a galambokról, azok sem ettek még, hogy azt le nem írom. De tovább gondolt önmagára, az ajtókulcsra, a kabátjára, az esernyőre, mert amíg ő kirekesztett, azok a bezárt lakás foglyai voltak.

Az esőtől átnedvesedett ing hamar lehűtötte és a megoldás mikéntjére összpontosított. Már megint be kell törni az ablakot! Néhány hónappal azelőtt Sára hasonló képen járt, akkor a szomszéd Jakab segített. Bemászott egy nyitva lévő ablakon, de akkor nyár volt és az ablak nyitva, csak a szúnyoghálót kellett levágni. De most minden ablak zárva.

Jó idő – jó idő, de mégis csak november közepe van, és csak addig van jó idő, amíg süt a nap. Most pedig esik, vagy szemerkél. Fázott. Eszébe jutott egy nagy ember mondása, „ a tett halála a gondolkodás.” Nem emlékezett rá, hogy kitől ered a mondás, de kibillentette a vacogó semmittevésből.

Jakab a megoldás.

Jakab egy vékonydongájú, Józsuánál vagy tizenöt évvel fiatalabb mesterember. Asztalos meg üveges, meg gépkocsivezető, történész, politikus, meg ami kell, de rendes ember. Bort azonban nem szabad neki adni, mert akkor nagyon sokat beszél. Jakab korán ebédelt és az ebéd utáni alvással volt elfoglalva, amikor Józsua bekopogott hozzá.

• Jó napot szomszéd!
• Jó napot.
• Elnézést, hogy felébresztettem.
• Nem baj úgy is fel kellett volna már kelnem. De mi baj van? Nem látogatóba jött úgy is tudom.
• Azt akarom megkérdezni, hogy miért van az ablakokon kívül a gitt.
• Annak ott a helye.
• De akkor azt onnan kilehet szedni és azt követően az üveget is ugye?
• Miért akarja maga az üveget kiszedni az ablakból. Egyébként sem lehet, mert a gitt úgy kitömi az üveg és a keret közötti részeket, hogy az üveget kivenni nem egyszerű dolog. Ha lehet, akkor is csak úgy, hogy lefektetik az ablakot és ellenkező oldalról, óvatosan ütögetik. De így is tízből egy, ha sikerül. Kilenc megfeszül és eltörik. De még mindig nem mondta, hogy miért is akarja maga az üveget kiszedni a keretből.
• Hogy mondtam volna mikor szóhoz, nem jutok maga mellett.
• Csak azért mondom, hogy az üveget a keretből nem lehet kivenni úgy, hogy kikaparjuk a gittet, mert mindig marad annyi gitt az üveg és a fa között, ami megakadályozza az üveg kivételét. Nem amerikai film ez, mit gondol maga? Az csak úgy van, ahogy a filmekbe látja? Hát nem. Ne is ábrándozzon ilyeneken, mert az nem megy. Megfeszül az üveg és elpattan. Nekem higgyen én nagyon okos ember vagyok. Értek hozzá. Azt még Gerőcs, az üveges sem tudná meg- csinálni, amit maga akar. Pedig annak vannak szerszámai. Igaz szerszámaim nekem is vannak, csak nem olyan korszerűek, mint Gerőcsnek. Neki új korszerű szerszámai vannak, de még ő sem tudná kivenni magának az üveget a becsukott ablakból.

Józsua csak toporgott. Egyik lábáról a másikra állt, de az „okos mester” csak nem vett lélegzetet, hogy közbe szólhatott volna, hogy elmondhatta volna válaszát a már régen feltett kérdésre: miért is kell az üveget a keretből kivenni?

• De majd össze is szedem én a szerszámaimat és megyek, megnézem azt az ablakot. Viszem az üvegvágót, vésőt, kalapácsot. Mi kell még oda? Na, nem is viszek semmit, csak átmegyek, megnézem azt az ablakot, aztán majd visszajövök a szerszámoké. De miért kell a keretből kivenni az üveget? Vagy ha már ki kell venni, akkor vegyük le az ablakszárnyat és próbáljuk meg úgy kivenni, nagyobb esélyünk van arra, hogy sikerül egy darabba kiemelni a keretből…

Józsua elindult hazafelé. Nem próbálkozott megmagyarázni szándékának okát. Jakab követte, és tovább magyarázta a lehetetlenről kialakult álláspontját. Érvelése és bizonygatása során gyakran emlegetve azt a meg kérdőjelezhetetlen tény, hogy ő okos és szakember, Józsua pedig, az ilyen magasabb szintű szakmunkákat tekintve laikus, a filmek világából vett ötleteivel kínozza szomszédját, nem hallgat rá, és még arra sem veszi a fáradtságot, hogy a jó szándékú, szakmailag meg kérdőjelezhetetlen szomszéd tanácsait meghallgassa, nem még, hogy elfogadná.

Közben megérkeztek. Jakab körbenézte a ház ablakait, ajtóit, Józsua pedig, egy éles kést kereset szerszámos kamrájában és elkezdte a kiszemelt ablakról lefejteni a gittelést. Jakab felettébb ellenségesen viszonyult ehhez a látványhoz. Szinte rá parancsolt Józsuára, hogy azonnal hagyja abba ezt a felesleges dolgot. Még utóbb a kezét vágja el azzal az éles késsel, vagy megszalad kezében a kés, beleesik az üvegbe és összevagdossa magát. Józsua azonban hajthatatlan maradt, véste a gittet szorgalmasan.

Jakab hazament szerszámokért, és csakhamar megjelent egy szerszámos táskával, meg két baltával. A látottak és az elkezdett munkafolyamat világossá tették számára, hogy a lakásba bejutás problematikája késztette Józsuát a segítségkérésre. Mivel már a nyáron hasonló megkeresés Sárától is érkezett, hát tapasztalt és hozzáértő segítségnek vélte magát. A megmentő fényében úszott, lebegett a jó szándékú mesterember. Még egyszer végignézte a ház ablakait nincs e valahol rés, ami a könnyebb bejutást lehetővé tenné, és közben a legkülönbözőbb ötletekkel állt elő. Törjük, vagy feszítsük ki a termoplán üveggel szerelt ablakot, emeljük le a bejárati ajtót a pántokról. A bejárati ajtó feletti szellőzőablakon próbáljunk a házba bejutni, esetleg a fürdőszobán keresztül is meg próbálhatnánk, mondta.

Józsuának alapos és megfontolt indoklása, nem minden esetben volt elégséges a szándék eltérítéséhez. Részletesen meg kellett indokolnia, hogy miért nem az, és miért igen ez. Például: a fürdőszoba ablakon csak egy hároméves gyermek férne be, vagy a bejárati ajtó feletti szellőző ablak olyan magasan van, hogy oda nem tudunk feljutni. S mi több, ha fel is jutnánk a másik oldalon – mármint a lakásban, hogyan tudnánk lemászni a fejjel előre lógó pozícióból stb, stb.

Nem könnyen, de sikerült megértetni, hogy a nyárikonyha ablakának kibontása a legkisebb költséget felemésztő, és legegyszerűbb megvalósítású tevékenység a bezárt kulcs megszerzésére.

Józsua házában két konyha van. Egy téli és egy nyárikonyha. A téli konyha a fő épületben, a nyári is de nem azonos szinten. A nyárikonyhába bejutni nagy álló ablakon keresztül lehet – ha már nem az ajtón közlekedik az ember. Onnan pedig, egy kettős funkciójú helyiség – előszoba lépcsőház – amin keresztül a fő épületbe és az udvarra lehet be, illetve kijutni. Így aztán a nyárikonyha ablak volt a biztos út, a nyílás, amin keresztül az épületbe be lehet jutni, ha már az üveg nem álja útját az igyekvőknek. Aztán ott a kulcs az előszoba asztalon. De még a kulcs sem kell, mert belűről az ajtó már kilinccsel nyílik. Csak be kell jutni.

De az üveg ellenállt, Józsua pedig vésett.

• Hányszor mondjam még, hogy fölöslegesen dolgozik azzal a gitt véséssel – így Jakab –, inkább jönne nekem segíteni, aztán betörjük a bejárati ajtót. Ez jó erős ajtó, hány ponton zár?
• Most csak egy ponton, mivel csak a kilincs nyelve van beakadva, a zár nincs ráfordítva.
• Akkor jöjjön ide, én már az egyik baltát beszorítottam az ajtószárny és a tok közé, maga meg a másik baltát tegye a résbe és együtt egyszerre befeszítjük az ajtót.
• Jakab, én nem akarom az ajtót befeszíteni. Ha kiszakítjuk a tokot, kereshetem az asztalost, aki azt majd megreparálja. Aztán egy ilyen kis munkáért ide sem jön senki. De ha mégis ide jönne, akkor a javítás után, mázolhatom az ajtót. Természetesen az egészet mert, hogy nézne ki, ha csak a javítást festeném le. Foltos lenne. Szóval nem! Aztán becsukni sem tudnám nem még, hogy bezárni. Betámaszthatnám belülről míg nagy könyörgésre egy asztalos, megszánna, és megjavítaná. Nem – nem! Szóval az  ajtót nem szakítjuk be, és arra kérem, hogy vegye ki abból a résből a baltáját.

• Majd én megjavítom magának a tokot. Tudja, hogy én asztalos is vagyok nem csak üveges. Semeddig sem tart azt kijavítani. De maga nem hisz nekem csak megy a saját feje után. Nem is tudom, hogy minek hívott engem ide? Magának a szakember tanácsa úgysem kell. Csak vési azt a francos gittet, pedig már ezerszer elmondtam, hogy fölösleges, mert úgysem sikerül az üveget  kivenni.

Józsua a véséssel előrehaladt. A gittet, már három oldalon kivéste az ablakkeretből, a negyedik oldalt is megkezdte, amikor észrevette, hogy az egyik sarokban – amit már elvileg tisztára pucolt, – még van egy kis el nem távolított maradvány. Nem volt számottevő mennyiség, és miután a három oldal kivésésének gyakorlata, eredményessége, magabiztossá tette, csak úgy mellesleg, igazán oda sem figyelve, megpiszkálta késével a maradvány gittet. Az üveg a késsel való találkozásakor sercenő hangot hallatott, mire Jakab felkapta a fejét, és győzelemittasan lépett Józsua mellé

• Ugye megmondtam! Ugye megmondtam! És már mutatta is a hajszálrepedést az üvegtáblán.
• Megmondta – megmondta. Csak két vagy három centiméter az egész és csak hajszálrepedés.
• Ahogy azt maga gondolja. Ezek után minden ütésre – amit a gitt kivésésére alkalmaz – tovább reped az üveg. És azt sem lehet megmondani, hogy milyen irányba. Lehet, hogy össze – vissza, lehet, hogy legyező irány, vagy ki tudja, mondom, ki tudja?
• Akkor próbáljuk meg behatárolni a repedés irányát. Megakadályozni, hogy a repedés tetszőleges legyen
• Mire gondol?
• Arra, hogy ha mesteruram az üvegvágójával bekarcolná az üveget egy általunk jónak vélt területet megjelölve, akkor az üveg repedése azt nem haladná meg. Így valamelyest mégiscsak az történne, amit mi szeretnénk.
• Azt megpróbálhatjuk. Hozom az üvegvágót.

Jakab mester az üvegvágót megtalálva, arról regéket mesélt. Milyen régi szerszám ez, mennyi pénzt keresett ezzel a szerszámmal, már tizenhat évesen egész épületek üvegezését bízták rá, aztán hogy miként verték el a megkeresett forintokat a haverokkal hétvégeken. Szóval a szerszám kinyitott egy újabb bugyrot, amiben az emlékek vártak megfogalmazásra. A „szűkszavú” Jakab nem is késlekedett. Mesélni kezdte történetét az üvegvágónak, meg a tulajdonosának, kettőjük kapcsolatának, és a mesének nem akart vége szakadni, de Józsua közbeszólt.

• Szép történetek, de ránk esteledik. Karcoljuk már végre azt az üveget, aztán lássuk a medvét.
• Már csinálom is!

És akkor ráillesztette a vágót az üvegre, akkurátusan, úgy szakember módjára, vonalzó mellett meghúzta, és a felmagasztalt, már – már megszemélyesített vágó minden karchang nélkül, mint kés a vajban végigsiklott az üveg felületén. Nyomot, nem hagyott maga után. Aztán újra próbálta, eredmény azonban akkor sem született. A mester egyre idegesebb lett, merthogy nem azért zengett ódákat az üvegvágójáról, hogy most, az cserben hagyja. Pont most, mások szemeláttára, annyi dicséret után.

A sikertelen próbálkozások után, egyre idegesebb lett. Végül felkapta a vésőjét és belevágott az üvegtáblába. Az üveg meg sem reccsent.

Még idegesebb lett és nagy erővel megismételte a korábbi próbálkozást. A véső nagyot szikrázott, és az üveg szilánkjaira hullott. Persze nem az egész tábla, csak egy kicsiny része de, szilánkot, még Jakab hajában is találtak volna, ha nincs a fején sapka. Kicsi lett a rés, azon nem lehetett elérni az ablakzár fogantyúját.

Megindult a próbálkozás segédeszközök bevetésével, kinyitni kívülről a belső ablakot. Nem ment. Miután kellően kimerült a mester nagy igyekezetében, egyszer csak egy hatalmas csattanás, újabb üvegszilánkok keltek útra, nagy csörömpölés, és a végén, mint Isten hangja, a nagy tudású mester: „ennek már teljesen mindegy volt.

Aztán bemászott az ablakon a nyárikonyhába, onnan az előszoba, és kinyitotta az ajtót. Heuréka, kiáltotta. De mire kimondta már látszott a szemén, hogy valami még mindig nincs rendjén.

Hát persze, a kitört üveget össze kellett takarítani. A folyamat vezérlés végig a mester kezében volt. Miként a seprő is meg a lapát, mert üvegszilánkokat összetakarítani nem egyszerű feladat. Azt nem lehet laikusra rábízni. Ha azt nem szakember csinálja még hónapok múlva is kerül elő üvegszilánk valami eldugott helyről. Jakab szerint életveszély olyan lakásban lakni, ahol üveget törtek össze. Jakab a munkában megfáradt és az eredménnyel elégedett ember büszke tudatával méltatta az akciót. Összefoglalta a legfontosabbakat, kioktatta Józsuát, hogy miként vigye el Gerőcsnek az ablakszárnyat, mit mondjon neki, ha odaér majd, aztán számolgatni kezdett. Valamilyen eredményre jutott, mert a végén megkockáztatta a jóslást.

–  Gerőcs, ezért az üvegezésért, el fog kérni magától négyezer forintot. Vagy ötöt. De ismeri maga Gerőcsöt? Ott dolgozik fenn – tudja – ott fenn a kis utcában tudja, ott fenn…

–   Milyen kis utcában, mondja már az utca nevét.

–   Nem tudom az utca nevét, de ott fenn, tudja a városból ahogy megyünk       kifelé.

–   Gerőcsnek nem ott van a műhelye Jakab mester.

–   Ne mondja nekem, hogy nem ott van, mikor én tudom, hogy ott van, nem egyszer jártam nála, most miért kell már megint olyas valamin vitatkozni, amit nem tud. Tudja, hogy én nagyon szeretem magát de, maga folyton vitatkozik. Mindent jobban akar tudni, mint más. Pedig nagyon jól tudja, hogy én mesterember vagyok, és mégse fogadja el a tanácsomat. Ugye, hogy kitört az üveg is. Ugye, hogy megmondtam, hogy kitörik. Most meg ez a Gerőcs. Ezt is jobban tudja?

–  Úgy látszik, hogy igen. Jobban. Gerőcs ugyanis leköltözött a szécsényi busz pályaudvar utcájába, abba a faházba, amely korábban a Voláné volt. Miután a pályaudvar megépült a Volán eladta azt a fa épületet. Most ott van az  üveges műhely. Most már láthatja, hogy  magának is van mit bepótolni. De én szívesen felvilágosítom. Kérdezzen bátran, mindenben segítek.

– Jól van – jól van, de megjött a kedve. Menjünk inkább nézzük meg a galambokat. Igaz is, adott  nekik enni? Az én kis galambjaim – amit adott –, azok is itt vannak biztos. Nagyon szépek. Úgy örülök nekik. De, a macskától féltem őket. Na, de összeszedem a szerszámaimat, aztán elindulok haza. Már meg akartam kérdezni, hogy mik ezek a zsákok itt az udvaron, a gyep  szélén?

–   De jó, hogy kérdi! Nincs kedve nekem segíteni egy kicsit. Igazán nem nagy munkáról volna szó. Aztán ha megvan, majd ihat egy fröccsöt a kocsmába, ha van pénze.

–   Na, mondja, mit akar még? Nem kell nekem a kocsmába mennem, amíg a maga pincéjében bor van. A legjobb borait is mindig megkóstoljuk. Ki sem bírná, hogy ne kínáljon meg. Na, meg az én boraimat is tulajdonképpen maga csinálja.

–   Azokat a zsákokat le kellene rakni az aknába, hogy

ne fagyjanak meg télen a benne lévő virágtövek.

–   Hol van az az akna?

–   A lába mellett.

–   Ugyan már, az semmi. És maga nem tudja lerakni?

–   Nem. Én félek, hogy nem tudok kijönni az aknából.

–   Ugyan ne beszéljen már marhaságot, mért ne tudna kijönni? ( És felemelte az aknafedőt) Te jó ég, ez nem akna, hanem kút. Ez van vagy két és fél méter. És, hogy kell oda lemenni? Sem létra, sem hágcsó, sem kapaszkodó. Nem csodálom, hogy nem mer lemenni. Nem hetvenéves embernek való ez amutatvány. Engem is próbára tesz. Aztán már nem beszélt Jakab, mert az aknába való lejutás nagy figyelmet igénylő feladatnak minősült, és ilyen megpróbáltatások közepette nem hasznos a beszéd. Baj nélkül le is jutott és máris irányította az akciót. – Na, adja le azokat a zsákokat akkor. De mi van itt mellettem? Kút? Nem folyik ide be a víz?

Józsua leadogatta a zsákokat, aztán Jakab, az aknából való biztos kijutás reményében kiszámolta, hogy melyik lábával hova lépjen, és második próbálkozásra sikeresen kimászott. Visszatette az aknafedőt és körbenézett. Azt látta, hogy éppen az alatt az ablak alatt áll, amelynek szúnyoghálóját még a nyáron szétvágta, amikor is Sárát kellett beengedni a lakásba, a mostanihoz hasonló okok miatt.

–  Na, látja öreg! Ezen az ablakon másztam be a nyáron a házukba. A szúnyoghálót is én vágtam szét. Látom még   most sem cserélte ki.

Józsua felnézett, és ijesztően elsápadt. Valami különös dolog történhetett vele, mert Jakab hozzálépett és hevesen érdeklődött, hogyléte felől.

– Mi baj van öreg, nehogy most essen már itt össze nekem. Hozok széket, üljön le , kell – e valami gyógyszer, vagy víz, mit  csináljak, jaj – jaj , ne izéljen már,  mondjon már valamit az istenért. Mit csinálok én itt magával, ha összeesik?

Józsua lassan magához tért, és az ablakra mutatott.

–    Az ablak most is nyitva van!