Múltbéli jövő

 

Múltbéli jövő

Már csak pár nap, és megtörténik.
Minden elő van készítve, nem jöhet közbe semmi.
Évek óta tervezgetem, most összeállt, kész.
A központot nem bántom,nem férek hozzá. Fegyveres őrök vigyázzák.
De több tíz kilóméterre onnan szabadon dolgozhatok. Visszafele haladok majd, sok helyen lecsapok.
Pillanatokon belül odaér majd a valóság.
Jó pár hónap kell, hogy kijavítsák.
Ha akarják.
Addigra talán rájönnek, hogy nem kell. Nincs rá szükség.
Szabadabbak, boldogabbak lesznek. Újra beszélgetnek, találkoznak.Új barátságok, szerelmek szövődnek.Csak ezek már tiszták és őszinték lesznek.
És tartósak.
Nem áll meg az élet, csak átalakul. Minden megoldható – tudják ők is és teszik is. Talán régóta erre vártak,hogy bekövetkezzen.Látták már ők is
a közeledő felhőket.
Saját magunkat fogjuk elpusztítani – mondták, de ellene senki nem mert, vagy akart tenni.
Ezért vagyok én.
Segítek nekik.
Egy szürke őszi nap volt. Kedd , ha jól emlékszem.
Minden rádió és tv csatorna megszakította az adását – már amelyik működött még.
Riadt bemondók jelentkeztek.Szomorúak voltak. Elmondták a valóságot.

MA HAJNALBAN ISMERETLEN TETTES, VAGY TETTESEK MEGRONGÁLTÁK ÉS EZÁLTAL TELJESEN MŰKÖDÉSKÉPTELENNÉ
TETTÉK AZ ORSZÁGBA BEÉRKEZŐ EGYETLEN FŐ INTERNETKÁBELT.MINDENHOL LEÁLLT A SZOLGÁLTATÁS. A KÁBELT
EGYMÁSTÓL NAGY TÁVOLSÁGOKRA TÖBB HELYEN IS ELVÁGTÁK. A SZAKEMBEREK SZERINT TÖBB HÓNAPOT IS
IGÉNYBE VESZ A HIBA ELHÁRITÁSA. A KORMÁNY EGY ÓRA MÚLVA TART SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT A KIALAKULT HELYZETRŐL.

Pár napig tartott csak az őrület.
Az emberek megbabonázva huzogatták az ujjaikat a telefonjaikon, de az üzenetküldés nem működött. Arra lehetett csak használni őket, amire valók.
Telefonálásra.
Sehol sem okozott nagyobb problémát a NET hiánya. Újból feléledt az emberi leleményesség, a túlélési ösztön.
Virágkorát érte a nyomtatott sajtó, a könyvtárak is benépesültek fokozatosan. A mozik a régi fényükben ragyogtak, egyre több koncert,kiállítás
szórakoztatta a NET nélküli népet.Divat lett újra ebédelni, vacsorázni járni a családdal, és utána nagyokat beszélgetni a haverokkal.
Jelentősen csökkent a bűnözés, és az öngyilkosok száma elhanyagolható lett.
Szépen, lassan visszarázodtunk a 80-as évekbe.

Vanda fáradtan ébredt. Nehezen aludt el, fejében cikáztak a gondolatok. Áron járt az eszében, akivel tegnap ismerkedett meg. Megnézi majd a
profilját a Facebookon és ír neki.
Pár órával később (értesülve a kialakult állapotokról) már azon törte a fejét , hogy telefonszám híján hogyan vehetné fel vele a kapcsolatot.
Remek ötlete támadt , feladott egy hirdetést a helyi lapban.

Vanda vagyok és minden ÁRON találkozni akarok veled. Hívj fel , a számom 06-20-…..

Később Áron bekereteztette az újság ezen lapját , és mint az első közös emlék ott lóg a szobájuk falán.
Eltelt jó pár hónap, mikor egy családi összejövetelen Vanda nagy bejelentést tett.
– Úgy tervezzük Áronnal vidékre költözünk egy szép kis kertes házba és ott alapítunk családot – mondta.
– Támogatunk benneteket mindenben, és én külön örülök annak, hogy még egy tervem valóra vált -mosolyodott el sejtelmesen az apja.
Leballagott a pincébe, és egy ritkán használt ládába rakta a közel fél éve vásárolt kábelvágóját.
A dolgok jól alakulnak, a feladat elvégeztetett – gondolta.
Hajrá szép új világ.

Kovács Attila
Author: Kovács Attila

Mindenkinek annyi baja van ,az annyi bajnak annyi baja van ,hogy annyi baj legyen! (A.E. Bizottság)

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »