Mint minden hétvégén, most is mentem a nagyszülőkhöz. Szerettem lemenni hozzájuk. Most csak nagyanyám várt.
– Csókolom! Nagyapa még nem ért haza? – nyitottam be az ajtón, mert nem láttam a zöld rigát.
– Még nem – mondta nagyanyám tőle szokatlan rövidséggel.
– Megvárjuk ébren? – kérdeztem és reméltem izgalmas várakozásnak nézünk elébe. Szerettem, amikor nyár éjszakai kánikulában ébren voltunk. Az egész utca kinn beszélgetett olyankor.
Megvacsoráztunk. Soha nem volt még olyan, hogy nagyapám ne lett volna otthon étkezéskor. Nagyanyám arra sem figyelt, hogy felrúgom a „több nap, mint kolbász” szabályt.
Csengettek.
– Megjött nagyapa! – mondtam.
– Ő nem csenget, be tud jönni.
– Csókolom! Laci bácsi itthon van? – két terepruhás férfi állt a kapuban.
– Nincs, és nem is tudom mikor lesz.
– Hoztunk pézsmapockot. Át tetszik venni?
Merthogy nagyapám MÉH telepet vezetett és nyersbőr felvásárló is volt.
– Át, de nem tudom, mennyi az ára – füllentette nagyanyám, holott pontosan tudta és én is, hogy mibe van a pézsmapocok, a nyúl, a róka és nagyobb állatok nyersbőre.
– Akkor csak úgy itt hagynánk.
– Fiam! Nyúzd meg őket! – utasított nagyanyám
Ezerszer láttam, de még soha nem csináltam ilyet. Közben fél füllel hallottam ahogy nagyanyám és a két férfi suttogva beszélgetnek.
– Nem tudom mikor jön haza.
– Hová ment?
– Rendőrök jöttek érte. Azok vitték el.
– Tényleg elvitték a rendőrök? – kérdezte az egyik férfi, aki inkább nagykamasz volt, csak én láttam felnőttnek.
– El, hogy a rosseb essen beléjük!
– Nem tetszik tudni, hogy miért?
– Csak annyit mondott, valami elszámolási gond lehet.
– Tévedés lehet. Laci bácsi mindig pontos volt.
– Majd átszalad a gyerek a pénzzel.
– Ne fáradjanak, úgyis hozunk még pockot. Most tele van a nádas velük.
Hajnalban kékszínű villogásra ébredtünk. Riadtan ültünk fel az ágyban. Nyílt az ajtó, belépett nagyapám. Kérdőn néztünk rá.
– Tegnap a párttitkár hozott vasat. – mondta kérdés nélkül – Nem vettem észre, hogy az ócskavasba elrejtett egy alumínium kanalat és lemez árban vettem át.
Author: Hajdú László
Talán már büszkén mondhatom: író, költő és szerkesztő. A Dél-Alföldön és a Káli-medencében élek. Ihletet e két távoli környék mindennapi történéseiből merítek. Műveim már jelentek meg olyan antológiákban és peridokikákban is, ahol nem kellett fizetni