Ahol a nap mindig korábban kel-11.rész

Viszolygással kerülgette a piac betonjára kitett műanyag ládákban pihegő állatokat. A hatalmas, rücskös bőrű békák biztosan nehezen viselték a páratelt szubtrópusi meleget, mely már ilyentájt, áprilisban néha kibírhatatlan volt. Az árus időnként egy slagból vizet locsolt rájuk, s a víz koszos pocsolyákat képezett a hepehupás betonon. Kicsit odébb, egy deszkából készült, repedezett asztallap jótékony árnyékában egy ketrecben, fekete tollú tyúkok káráltak. Ennek a különleges tyúkfajtának nemcsak a tolla, hanem a szervei és a húsa is fekete volt. Ázsiában mágikus erőt tulajdonítottak neki, így szívesen fogyasztották. Itt helyben ki is végezték és feldarabolták a megvásárolt állatokat a nem túl bizalomkeltő deszkalapon, melyet talán soha nem mostak tisztára.

A horrorisztikus jelenetektől eltekintve, imádta a Traffic Centernél lévő piac színes, nyüzsgő forgatagát. Minden egyes alkalommal rácsodálkozott a buja színekben tobzódó, fura formájú, különös illatú gyümölcsökre, zöldségekre.
Az árusok harsányak és szinte tolakodóak voltak. Gyakran kijöttek a stand mögül, és szinte az arcába tolva kínálták portékáikat, de nem lehetett rájuk haragudni, mert közben rendületlenül mosolyogtak, s ha vásárolt bármit, mindig adtak ráadást is.

A piac az a hely volt, ami már kislányként is elbűvölte…

A falusi futballpálya lekerített részén kora tavasszal állatvásárt tartottak. Az apja minden évben ilyentájt vásárolt választási malacot nyolc-tíz darabot. A pékségben rengeteg volt a hulladék, amely jól tartotta, s legalább százhúsz kilósra gömbölyítette őket.
A nézelődés végeztével az egyik lovasszekérnél sokáig ácsorogtak, majd hosszas diskurzus után az apja a szekér mellett ácsorgó gazda tenyerébe csapott. Tudta, hogy ezután elindulhatnak haza, csak útközben még betérnek a kocsmába áldomást inni.
Szombati nap volt, s a sarki kocsma a délelőtt ellenére is dugig volt vendégekkel. Amikor kinyitották az ajtót, az apja bal kezével gyengéden a lapockájára helyezte a tenyerét, s maga előtt betolta a helyiségbe, a jobb kezével pedig üdvözlésképpen levette a kalapját.
A pultot már jócskán kapatos legények támasztották, s a levegő füstös és áporodott volt.
– Jó napot Tóni bátyám-köszöntötte a kocsmáros az apját, s egy csöndesebb, sarokban álló asztal felé terelte őket.
Apja biccentett a fejével, majd harsány torokköszörülés után megszólalt:
– Józsikám, két nagy pohár fröccsöt nekünk, és egy jaffa szörpöt kérnénk a lánykámnak-mutatott rám, mintha ez egyből nem lett volna nyilvánvaló.
Ezért már érdemes volt végig ácsorogni a piacon a délelőttöt, mert a jaffa szörp egészen más volt mint a házi szörpök, hiszen narancsot is csak hébe-hóba kóstoltak, úgy karácsony táján. Elhelyezkedett a széken, amelyről még nem ért le a lába, s unalmában sűrű láblógatásba kezdett, miközben azért sandán bámulta a pultot, ahol a kocsmáros éppen a szódásüvegből spriccelte a pohár aljára öntött méz-sárga szörpre a szódát. Jó messziről, ferdén tartva a poharat, hogy a szörp atomi részecskéi is vad táncba kezdtek a buborékokkal. Amikor elé tették az italt, még hosszú percekig a pohár széléhez nyomott orral élvezte a szokatlanul különleges illatot, s az orra hegyén szétpukkanó buborékokat…

Megrakott szatyrokkal szállt fel a mikrobuszra, amely már eléggé tömött volt. Valószínűleg a főleg nagymama korú kínai asszonyok is ilyenkor délelőtt vásároltak. Egy nő mosolyogva kínált helyet maga mellett, miközben a műanyag zacskóban fickándozó békát a lábához ejtette.

Már több, mint egy hónapja éltek Kanton külvárosában, a mesterséges tavakkal körbevett kis szigeten Phoenix Islandon, melyet körgyűrűként ölelt át Phoenix City.
A csodálatos kis szigetre az egyik német kolléga Stephan, és kínai felesége, Xiu révén találtak.
Már az első látogatásukkor elbűvölte a hely. Szerelem volt első látásra, s azonnal eldöntötte, hogy nem a tizenkétmilliós város forgatagában, hanem csakis itt akar élni.
Az egzotikus növényekkel szegélyezett utak mentén európai szemnek kissé szokatlan épületek sorakoztak, inkább modernek, mint hagyománytisztelők, némi kínai építészeti jeggyel keverve.
A tóparton álló kétszintes villák apró kertjében a dúsan burjánzó növényzet mellett patakok, felettük átívelő miniatűr hidak, és sok helyen szobrok is voltak.
Ők egy százhat négyzetméteres lakást béreltek.

A Street2 volt az ő utcájuk, de mielőtt bekanyarodott volna, a sarkon álló Easy Reach Café felé vette az irányt. De nem a teraszon ült le, hanem inkább a klimatizált belső helyiségben az ablak melletti törzsasztalához. Innen rálátott a tóra, ahol a hatalmas lótuszok ringtak az enyhén fodrozódó hullámok hátán.
Éppen csak lepakolta az asztal lábához a szatyrokat, máris megpillantotta Shazout a tulajdonost, amint feléje tartott a kezében a párolgó, illatos jázmin teával.

Bollók Irén
Author: Bollók Irén

„…Otthon, az én hazámban nem terem meg a babér, és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek, aki az útszélén a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsokára eltakarja. De azért csak végigdúdolom, amit kezdek, nem a babérért, hanem mert jó énekkel végezni a napot, és mert szeretlek benneteket, városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei.” (Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről) Bollók Irén vagyok, a gyerekkori becenevemen Sutyi. Az Alföldön születtem, s ott is töltöttem a gyerekkoromat és a fiatalságomat, ezért áll hozzám közel a Móra idézet. Akkoriban az ötvenes években egy kis faluban teljesen más volt az élet,mint ma. Sok szempontból sokkal nehezebb, de a nehézségek ellenére az emberek mégis összetartottak, segítették egymást. A szüleim maszek pékek voltak az ötvenes évek közepétől a falu központjában az apai nagyapámtól örökölt vertfalú vályogházban, amely még ma, több,mint száz év után is áll. Ábrándos, zárkózott gyerek voltam, s gyakran merültem el a könyvek varázslatos világában.Jórészt azért is, mert ilyenkor a fantáziám mindig máshova vitt, s beleláthattam más korok, más tájak, városok, emberek életébe. Talán, ha apám nem figyelt volna rám, s nem terelgetett volna vissza a való életbe, elveszek az élet útvesztőiben. Tőle tanultam, hogy a...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

47 + = 54

Cserebogár a falban

Szegény pajor mire gondolhatott, amikor a csodálatos átalakulása során bogárrá változva azzal szembesült, hogy téglák közé, a falba született újjá? Mert van ilyen, én se

Teljes bejegyzés »

Ha a boldogság…

Ha a boldogság kismadár volna,bizonyára kalitkába zárnák.Mivel illékony érzés csupán,helyette megzabolázzák.Jaj, szegény boldogság,vajon mit vétettél mond?Rossz híredet keltik ott,ahol nincs egyetlen mosoly?Ne hagyd, hogy azt

Teljes bejegyzés »

Te vagy…

Te vagy az életem, te vagy a levegőm.Te vagy ki éltet, te vagy a megmentőm.Szívem doktora, hogyan is nevezzelek?Szerelmem farkasa, el kell, hogy engedjelek. Author:

Teljes bejegyzés »

Hazámról írok

Edit Szabó : Hazámról írok Édes Földem, hol az életre születtem, kérlek maradj meg ilyennek mindig nekem, „Te oltasz a szívbe örömöt, bánatot,” hűséges lányod

Teljes bejegyzés »

Tükröződik…

Szeretettel új versem!     Author: Faragó Maia Faragó Maia vagyok: kreatív író, költő, blogger, diplomás kommunikátor, online tartalomszerkesztő. Pályafutásomat újságíróként, főszerkesztő-helyettesként, korrektorként, kommunikációs asszisztensként

Teljes bejegyzés »