A porcelán fák vigyázzba állnak,
tisztelegnek a nehéz csend elött,
a hangok hallgatnak, a fény fátyla
összeesik az emlékek elött.
A bú gyertyája szaval a földnek,
kit nem felejtenek boldog lehet,
szív mélyén hol sebhely a szeretet
bölcsőjét ringatva időt keres.
Becsukódott szárnyakkal ilyenkor
pihenni tér minden kis gondolat:
csak őt látjuk megint még rohanón,
s szorongatjuk az emléktárgyakat.
Nem lehet elmondani, de szólnánk,
a szavak csakis itt segítenek:
csak költözött, s még alkalom reá,
beszélünk gyémánt könny cseppjeinkkel.
2023.11.01.
Author: Bende Erika
Bende Erika a nevem, 1968-ban születtem. Csepelen élek családommal. Fiatalon kezdtem verseket írni, a suliban alkalmakra szívesen alkottam. Mindig is vonzott az üres papír, hogy valami széppel kitöltsem. Virágokat rajzoltam rá és verseket, történeteket írtam, ami úgy eszembe jutott. Mindig örömmel tölt el, ha valami szépet alkotok. Ezért az írás számomra az önismeret kifejező formája, közelebb hozva a hasonló gondolkodású emberek közösségét. Irodalmi Műhelybe jártam és verselő weboldalakon regisztráltam. Eddig antológiákban, gyűjteményekben jelentek meg verseim 2003-2007. időszakban. Egy kis szünet után nemrég ismét elkezdtem írni. Fontosnak tartom a nyelv gazdagságát, játékosságát, a stílus kifejező erejét. Jellemző rám, hogy a természet pillanatait kiragadva formázom meg az érzelmeket kifejező sorokat. Addig keresem a szóképeket, amíg meg nem érintenek. Minden felfedezés örömmel tölt el akár írom, akár olvasom.
