Tiszai Laci először a vezetői pozíciókat jelölte meg az álláskereső portálon. Ügyvezető, cégvezető a lakóhely közelében. Szorgosan elküldte a jelentkezését mindenhová. Két nap múlva már nem volt több ajánlat.
Sorban bejelölte előbb a szomszédos megyéket, majd az egész országot. Egy hét alatt végére járt minden lehetőségnek, válasz sehonnan nem érkezett.
– Na, hogy állsz – kérdezte tőle minden nap a felesége.
– Alakul – mondta egyre nagyobb fásultsággal.
– Nem kérdezed meg Farkas Sanyit?
– Örülök, hogy szabadultam a közszférából. Nem!
Amikor látta, hogy nem kerülnek fel újabb vezetői állások, egy szinttel lejjebb pozícionálta magát. Minden nap dolgozott otthonról, kisebb-nagyobb távmunkákat, mégis haszontalannak érezte magát.
Az előző munkahelyén ő maga mondott fel. Olyan volt, mint a pokol, ahol nem gyújtanak az üst alá és azokkal kell együtt lennie, akik teljesen közömbösek számára. Lassú bomlás. Sem gyűlölet, sem kedvelés. Csak a közpénz herdálása.
Egy napon csengett a telefonja
– Kedves László! Állásügyben keresem, alkalmas most önnek az időpont – csicseregte egy MLM vadász hangú nő a telefonba.
Udvariasan meghallgatta az ajánlatot. hogy mennyit kellene befektetnie és hogyan kellene hálózatot építenie.
– Köszönöm, nem élnék most a lehetőséggel – zárta le a beszélgetést. – Meg különben is, mit lászlózól? – jegyezte meg, miután letette a telefont.
Aztán néhány helyről jött levél is, hogy köszönik, de nem őrá esett a választásuk. Hogyan? Amikor ő vezető volt, minden jelentkezőt meghallgatott.
– Ha ismét vezetői pozícióba kerülök, az első dolgom lesz kibaszni a HR-est – panaszolta asszonyának.
Mintha tudta volna az álláskereső portál, hogy sikertelenül próbálkozik, ezért KARRIERTIPP címkéjű állásokat dobott fel.
Végig lapozta az így megjelölt raktáros, pék, esztergályos, állatgondozó, takarító álláshirdetéseket.
– Ezek kamu hirdetések, adatgyűjtés – morogta magában. – Nehogy már ne találjanak dolgozót a gyárkapura kiragasztott hirdetéssel.
Fél év telt el, az alkalmi megbízások nem hoztak annyit a konyhára, hogy a vegetáláson túl másra is jusson. Még egy hónap és először egy közüzem, majd a többi szépen sorban. Először egy hónap csúszás, majd nincs kegyelem, jön kikapcsolás. Nem akarta ismét megélni, amiben húsz éve már volt része. Pedig nem is ő fizette a rezsit, de szorongással töltötte el, hogy nem is tudná.
A hetedik hónapban válogatás nélkül böngészte a hirdetéseket. Mindenhová regisztrált.
– Egy újrahasznosító cégtől keresem, mikor tudna kezdeni? – tért a lényegre egy telefonáló
– Holnap? – mondta bátortalanul, nehogy elijessze a munkáltatót. Azt gondolta, hulladék, abban már volt része, igaz, hogy vezetőként.
Kiszámolta, a saját pénze épp annyira elég, hogy eljusson vonattal a negyven kilométerre lévő városba, meg vissza. Az új munkahelyre majd gyalogol. Fiatal még, nincs hatvan, bírja. Aztán ha felveszik, biciklivel jár, míg meg nem kapja az első fizetést.
Hipermodern cég, nagy tisztaság, ropogós, hófehér munkaruha, maszk. A fizetés is több volt, mint amit legutóbb vezetőként keresett. Szándékosan nem akart többet tudni a cégről, nehogy megfutamodjék.
Az autoklávok mellé osztották be. A markolóról lehulló állati testrészeket kellett villával belapátolnia az üstbe. A bűz és a hőség elviselhetetlen volt. A nap végén már kézzel dobálta az oszlásnak indult szervmaradványokat. Egy tülköt jól megnézett, gyerekként szerette a marhaszarvból készített tárgyakat. Néhány féreg a kesztyűs kezére hullott. Lepöckölte.
– Laci! Jössz, holnap is? – kérdezte a művezető, aki nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy a finom munkához szokott új munkatárs megmarad.
– Igen – válaszolta. Nem akart megfutamodni.
– Menj be a bérszámfejtésre, a munkába járást egy hónapra előre ki szoktuk fizetni.
Arra gondolt, ha nem jönne másnap, a cég akkor sem sokat veszítene, az egy napi bér majdnem fedezi a vonatbérlet árát.
Hazafelé a vonaton kerülte az emberek közelségét, az orrában volt a szag, hiába csutakolta le magát az üzemi zuhanyzóban.
Otthon marhapörkölt várta vacsorára.
Ekkor szakadt ki belőle az elmúlt hetek feszültsége, az első munkanap stressze. Sugárban hányta az epét, majd kiöblítette a száját és kétszer szedett a pörköltből.
Csongrád 2023 ősze, álláskeresésem időszaka
Author: Hajdú László
Talán már büszkén mondhatom: író, költő és szerkesztő. A Dél-Alföldön és a Káli-medencében élek. Ihletet e két távoli környék mindennapi történéseiből merítek. Műveim már jelentek meg olyan antológiákban és peridokikákban is, ahol nem kellett fizetni
