Szeretet

Szeretnék szeretni, nyitott szívvel járni,

Zöldellő pálmafaként e világban állni.

Emberséggel élni, érző lelkülettel,

Remélve, dolgozva, töretlen lendülettel.

Egész életemben adni, mindig adni,

Tettekkel szeretni, a nagy szavakat hagyni…

Elosztani mindent adakozó szívvel,

Tenni a dolgom nagy-nagy szeretettel.

Nagy Sándorné
Author: Nagy Sándorné

Nagy Sándorné / Hortobágyi Margit / vagyok. 1952-ben Hajdúböszörményben születtem, ahol a mai napig is élek. 1971-ben érettségiztem, de családi okok miatt nem tanulhattam tovább. Következő évben férjhez mentem. Három gyermekünk született, ők pedig négy unokával ajándékoztak meg bennünket. Férjem sajnos 2022-ben elhunyt. Ötven évet tölthettünk együtt jóban-rosszban. Gyermekkorom óta szerettem olvasni, és írni, de amióta a Bocskai téri gyülekezetbe kerültem, azóta egyre többet írok. Tizenöt éve szerkesztek egy egyszerű kis keresztyén lapot. Nem futottam be nagy karriert, de próbálkoztam nap, mint nap nyitott szívvel, szeretettel élni és ezt próbálom tovább adni írásaimban is. Elég sok évvel a hátam mögött igyekszem ezután is tanulni az életet, igyekszem figyelni, hittel, szeretettel élni, és amennyire erőm és egészségem engedi, igyekszem az „Élet Iskolájában” minél emberségesebb tanuló lenni…

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hóesés

Cikáznak a hópelyhek.  Széltáncot járnak.  Hozzásimulva a földhöz,  Szép álmot kívánnak.    Szállingóznak a pelyhek,  Életre keltve a tájat.  Megérintik a lelket.  Beszövik a fákat. 

Teljes bejegyzés »

Advent…

Szent András nap után Adventre készülünk. Örökzöld fenyőből koszorút készítünk.   Feldíszítjük szépen gyönyörű ékesre. Gyertyákat rakunk rá rózsaszínt és kéket.   A négy vasárnapon

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Tavasz

Soha ilyen friss nem volt még a reggel!  Harrmatcsöppek csillognak az ébredező kertben.  Napsugarak hatolnak sejtelmesen tova-  Boldogság csörgedezik, madarak dalolnak.    Valami vibrál a levegőben

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Novemberi haikuk

Rózsa Iván: Novemberi haikuk (Nyolc haikum) Minden hülye tud Lózungot pufogtatni, S így hülyíteni… Mindenkire vár A nem ismert tartomány: Nincsen visszaút… Nemcsak Black Friday:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Állatkert-világ

Rózsa Iván: Állatkert-világ Normális? Az irrealitás megvalósulása a fantáziában is realitás: valósággá vált valaki agyában. „Égtájak között” Marx tanainak épkézláb részeiből jobban tanultak Nyugaton, ahol

Teljes bejegyzés »