A megérett földieperért vívott harc története

A megérett földieperért vívott harc története

 

Az Erdőkertesen élt, földjeiket mesterien megművelő őseink, asszonyok és férfiak, kivételes megbecsülést harcoltak ki a nehéz kerti munkálataik kapcsán a múltban. Rátermett, ügyes gazdálkodásuk, példamutató volt a környék ékes régiójában.

Drága szüleink három fiú gyermekét az élet jó neveltséggel, másokat és egymást is tisztelő, valamint szófogadó tulajdonságokkal áldották meg. Abban a korban, hetvenben, s nyolcvanban, az úttörők szíve együtt dobbant, cipőjük és bakancsuk a betonon, aszfalton hangosan koppant, ott segítettek ahol látták, hogy gond van, akkor és ott a kedves, békés magyar honban.

Kedves szüleink egyedülálló feladatokkal bíztak meg minket, mert tudták, hogy ezek a fiúk azt a világot meg fogják változtatni annak rendje és módja szerint. Kaptunk hát feladatokat bőven, a vidéki élet szépsége tükröződött a kiskertekben. A házi állatok etetése, az ólak, aklok takarítása, no meg a ganajozás is közkedvelt elfoglaltságunk volt.

Évente a kerti munkálatokat, a kézi ásást és a kapálást profi módon végeztük el. Ténykedésünk után a megművelt terület csodálatosan festett, úgy nézett ki, mint amikor ezernyi vakond feltúrta a földet, majd precízen sorba szedte és csatarendbe állította a földkupacokat.

Telt, múlt az idő és a képlet egyszerű volt a számomra. Gyakran hallottam bátyóim hangját:

  • Öcskös a disznók etetése rád vár, valamint arra kérünk, ne henteregjenek saját ürülékjükben a jószágok.

Én a legkisebb fiú, elvégeztem a reám bízott feladatokat, abban a hitben, hogy majd egyszer én is nagy leszek és erős. Tavasszal, május elején mindannyian vártuk már a munkálataink megérdemelt terméseit, a földieper érését.

A birodalmunk végében elhelyezkedett eperágyásokat, napról-napra meglátogattam, de ritkán találtam érett gyümölcsöket.

Meg kellett értenem, hogy egy fondorlatos hadicsellel állok szemben, melyet Jocó bátyó követett el ellenem. Éreztem, hogy csak ő dézsmálhatta meg az ég érett piros ajándékait.

Minden porcikámat a düh járta át és magamban e képen zsörtölődtem. A szabad időm nagy részét a kert gondozásával töltöttem el, de a csodálatos gyümölcs izének élvezetétől alattomosan megfosztottak, tehát „ha harc, akkor legyen hát harc”. Kiterveltem, hogy bátyámnak csapdát állítok, amelybe majd meglepetten landol. Az epres felé vezető úton mesteri egy méter mély és a bátyókámat befogadó szélességű vermet készítettem. A kiásott mestermű alján hatalmas meglepetés köveket akartam elhelyezni, de a jó neveltség és a józan ész erre nemet mondott.

Munkálataimat befejezve a gödör tetejét szőlő venyigével, szalmával, majd finom nedves homokkal fedtem le. A tornacipőm talpát settenkedő stílusban belenyomkodtam a csapdát rejtő és betakaró anyaföldbe, hogy a terv sikeresen végződjön. Amikor befejeztem furcsa megnyugtató érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem, hogy ezután majd megváltozik minden.

Másnap az iskolából lassan vidáman mentem haza felé. A szomszéd ház elé értem mikor a bejárati kapunkon át távozó falu orvosát pillantottam meg. Felpattant Csepel motorjára, intett felém, majd elrobogott mellettem Farkas doktor úr. A kis házhoz érve Jocó röhögve rohant elém a járdán. Mint derült égből a villámcsapás úgy hatolt belém egy érzés, azt gondoltam, hogy bátyám a csapdába esés után a fején sérült meg, innen eredhet a féktelen jó kedve. Elindultam a lakásba, ahol csend uralkodott. A konyhában apám egy széken, félig a fal felé fordulva várt reám. Ősöm csendben így szólt hozzám:

  • A szobában ágyban fekszik az édesanyád, aki már hiányol téged! A védtelen, kedves anyátok megrántotta a lábait, a bokája is kificamodott, de hála a sorsnak nagyobb baj nem történt.

A szoba felé indultam, amikor az ágy felől sírásra utaló hangokat hallottam. Öt percen belül a második isteni megvilágosodást élhettem át. Akkor fogtam fel, hogy a profi módon kialakított verembe anyám eset bele mikor kapával a vállán a kertbe indult gazolni.

Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy én vagyok „Golyóstoll”, a szerencsétlen kis hülye indián, aki a lopakodó nagybölénynek csapdát állított. A megásott verembe azonban „Angyaltoll”, a gondoskodó anya esett bele.

Az események azért vettek olyan furcsa fordulatot, mert mindkét fiatal apacs harcos még éretlen meggondolatlan és tapasztalatlan volt. Bátyáim gyakran kántálták és emlegették a híres közmondás nekem készült változatát. „Pisti, amikor legközelebb az eperágyasok felé vezető kiskerti úton vermet ásol, légy szíves figyelmeztesd édesanyánkat, hogy addig közlekedjen máshol!”

Ez a kis történet mikor eszembe jut, arcomra finom mosolyt csal, de szemeimben a könnyek őszinte megbánást tükröznek.

Cserepka István

Cserepka István
Author: Cserepka István

Cserepka István az Irodalmi Rádió szerzője. Erdőkertesen láttam meg a napvilágot, 1959. augusztus 23-án, harmadik gyermekként, a Cserepka családban, Istvánnak kereszteltek. Édesanyám szeretettel, édesapám mesteri gondviseléssel tanította fiú gyermekeit. Szakközépiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem el. A kedves iskola magyar irodalom szakos tanárai, megismertették velem a vers elemzés rejtelmeit. Verseim játékos rímei, kezdetben utazások humoros perceit, unokáim születéseinek meghitt pillanatait örökítették meg, majd megszülettek a hálaadó, a nőnapi, az anyák napi, a szerelmes, a tájleíró és a hazaszeretet sugárzó alkotások. Írásaim megjelentek a Polikróm folyóiratban, az Erdőkertesi naplóban és a Csomádi hírharangban. Erdőkertesen élek a családommal. Terveim, álmaim, műveimmel a ma generációját és az utókor emberét érzelmekben gazdag, hazaszerető, a múltat idéző, az édesanyákat, a nőket, a szülőket, a nagyszülőket tisztelő és a jövő felé tekintő alkotásokkal megajándékozni.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »