Elfogyó az idő
Feladni a reményt
annyi, mint meghalni,
elhagyni a fényt,
s azt tapasztalni
elfogyott, elfagyott az út, a láb, a cipő,
nincs értelme tovább menni,
elfogyó az idő…
Pecze István
2014.09.14.
Author: Pecze István
1989. december 15-én születtem Kazincbarcikán. Aggteleken élek, itt jártam általános iskolába, gimnáziumi éveimet szülővárosomban töltöttem. A versíráson kívül más művészeti ágak is foglalkoztatnak. Rajzolok, festek, a zene pedig kihagyhatatlan része a mindennapjaimnak. Édesapám is festett, Pecze Imre, illetve nővérem végzett festő restaurátor. Szeretek olvasni, illetve nyelveket tanulni, nyilván ez is közrejátszik az írásban. Ezt a vonalat anyai ágról kaptam, hiszen anyukám orosz tanár végzettséggel rendelkezik. Már kisgyermekkoromban is írtam verseket, ezeket a család meg is őrizte tudtom nélkül. Igazából ahogyan sok embernél olvastam itt a blogjaikban, az érzéseim feldolgozása miatt kezdtem el írni. Aztán az idő folyamán a versek nyelvezete, szerkezete, mondanivalója változott, fejlődött. Érdekes visszaolvasni, akár egy naplóban, mi foglalkoztatott tíz éve. Verseim témája változó, nagy része lelki vívódásokat ölel fel, ma már egyre több a társadalomkritika is. De a természet is sokszor inspirál. Az Irodalmi Rádióval való kapcsolatomat Lovass Adél alkotótársamnak köszönhetem, amit ezúton is nagyon köszönök neki. Örömteli volt, hogy első pályázatom nyertesnek bizonyult. Így a „Virgonc” című versemmel bekerültem a „Vidám versek” című antológiába. Köszönöm ezt a lehetőséget is, mely nem csak nekem szerzett nagy örömöt környezetemben.
