Betonfalak közé zártam,
lázadó szabadságvágyam.
Maszkkal takarom el arcom,
így vívom meg napi harcom.
Az idő ólomlábakon vánszorog,
meg-megáll, majd ráérősen,
unottan tovább tántorog…
Vágyakozva nézek kék eget,
zöldellő fákat, virágos teret.
Előveszem a régi képeket,
felidézem az elmúlt éveket.
Telnek a hetek, telnek a napok,
kimenőt vajon mikor kaphatok?
Mint kalitkába bezárt madár,
testem-lelkem csodára vár.
Betonfalak közé zártan,
a küzdelem szoros, kemény,
de minden nap végén
győz a remény.
Megtanít bízni, Istennel járni,
türelmesen, várni, várni, várni…
Hinni, hogy eljön minél előbb
a szabadulás örömteli napja,
amikor boldogan ölelheti át egymást
kis családom apraja-nagyja…
/A kovid idejéről/
Author: Nagy Sándorné
Nagy Sándorné / Hortobágyi Margit / vagyok. 1952-ben Hajdúböszörményben születtem, ahol a mai napig is élek. 1971-ben érettségiztem, de családi okok miatt nem tanulhattam tovább. Következő évben férjhez mentem. Három gyermekünk született, ők pedig négy unokával ajándékoztak meg bennünket. Férjem sajnos 2022-ben elhunyt. Ötven évet tölthettünk együtt jóban-rosszban. Gyermekkorom óta szerettem olvasni, és írni, de amióta a Bocskai téri gyülekezetbe kerültem, azóta egyre többet írok. Tizenöt éve szerkesztek egy egyszerű kis keresztyén lapot. Nem futottam be nagy karriert, de próbálkoztam nap, mint nap nyitott szívvel, szeretettel élni és ezt próbálom tovább adni írásaimban is. Elég sok évvel a hátam mögött igyekszem ezután is tanulni az életet, igyekszem figyelni, hittel, szeretettel élni, és amennyire erőm és egészségem engedi, igyekszem az „Élet Iskolájában” minél emberségesebb tanuló lenni…
