Piroska és a Farkas

Piroska és a Farkas
Piroska a város szélén lévő gyárban dolgozott.Három műszak,monoton munka,gyenge fizetés.
Szülei vidéken egy kis kertes házban élték nyugdíjas életüket.Lányuk ritkán látogatta őket,kevés szabadidejében
a munkásszálláson lévő garzonjában tüsténkedett.Volt egy barátja is,Farkas,aki egy autószerelő műhelyben dolgozott.
Piroskának volt még egy rendszeres munkája,a kertvárosban lakó nagymamáját látogatta,gondozta hetente 2-3 szor.
Eltartásiban voltak az öreglánnyal,de Piroska szerint a mama biztosan túl fogja élni őt,olyan jó karban volt.
A szóbeszéd szerint azért ilyen fitt a néni,mert a közeli erdők vadásza,akit Hubertusnak hívnak,rendszeresen látogatja.
Özvegy volt a vadász,a nagymama pedig kacér,így el tudjuk képzelni esténként mivel múlatták az időt.Napközben
rápihent az esti randikra a mami,az ágyában feküdt,várta Piroskát.A lány jött,mosott,főzött,takarított.
Hazaérve,holt fáradtan vette csak észre,hogy teljesen tele lett a hócipője a nagyival.
Este Farkassal volt randija,akinek kiöntötte a szívét.
-Nem tudom,meddig bírom még az öreglányt,napról napra vidámabb,egészségesebb,én meg lassan megszakadok a
munkába,mégsem jutok előre-panaszkodta.
-Valamit ki kell találnunk,mert különben soha nem lesz enyém a ház,itt rohadok meg a munkásszálláson.Hubertus
kezeléseitől meg egyre jobban lesz.
Tanakodni kezdtek Farkassal,sok minden eszükbe jutott.De a méreg kimutatható,a gyilkosság kinyomozható.
-Mi lenne,ha halálra dögönyözném a mamát,és a nagy hentergésben egyszer csak megállna a szíve,senki nem
gondolna szándékosságra.Nem néz ki olyan rosszul az öreglány,és engem sem véletlenül hívnak Lompos Farkasnak.
Jó ötletnek tartották,és másnap Piroska helyett Farkas ment látogatni a nénit.
-Ki vagy te,és mit keresel itt?-érdeklődött a mami.
-Piroska csúnyán megfázott,én a barátja vagyok,én helyettesítem pár napig-mondta Farkas,és lerakta a kalácsot
és a bort az asztalra.
-Jó,nem bánom,egy ilyen szép embertől,mint te vagy,bármit elfogadok.
-De miért olyan nagy a füled?-kérdezte.
-Családi örökség vagy DNS hiba-jött a válasz.
-És miért olyan nagy a szemed?
-Hogy jobban láthassalak!
-És miért olyan nagy a szád?
-Hogy jobban csókolhassalak!
-És miért olyan szép nagy a farkad?
-Hogy jobban kényeztethesselek!
-Hát jól van,akkor lássuk a medvét,akarom mondani Farkast-szólt vágyakozva a mama,és egy laza mozdulattal
ledobta magáról a hálóingjét készen bármire.
Majd egy órán át tartott a dögönyözés-teljes volt a siker.Hölgyünk kimerülten,mosollyal az arcán rögtön bealudt,
Farkas pedig a fürdő felé vette az irányt,hogy felfrissüljön a kimerítő meló után.
Eközben a sarki kávézó egy csendes hátsó asztalánál Hubertus,és Piroska izgatottan társalgott.
-Biztos,hogy nem sikerül a tervetek,a mama nagyon bírja,és élvezi is a kényeztetést,ezt tapasztalatból mondom.
-Más ötletem pedig nincs-válaszolt kétségbeesetten Piroska.
-Akkor marad az A-terv,amit mindketten eleve akartunk.Otthagyod a gyárat,odaköltözöl hozzám,te leszel a
Vadászház gondnoka.A vendégek is örülnek majd,ha egy ilyen takaros menyecske szolgálja ki őket a puskás
ember helyett-szólt boldogan a vadász.
-És mi lesz a nagymamával,és Farkassal?-kérdezte Piroska.
-Este beszélek az öreglánnyal,minden rendben lesz,ígérem-jött a válasz.
Ebben maradtak,majd egy gyors ölelkezés után megnyudodva siettek a dolgukra.
Két nap elteltével Piroska meglátogatta idős rokonát.A nagymama teljesen kivirulva várta,de nem az elfogyasztott
bor miatt.
-Édes kis unokám sokat gondolkodtam rólad.Tudom,milyen nehéz több helyen is dolgoznod,látom mennyire
meggyötört vagy.Támadt egy ötletem,remélem neked is tetszeni fog.Mi lenne,ha ezután nem te,hanem a Farkas fiú
gondoskodna rólam?
-Több ideje van,mint neked,és erős is,mint egy medve.Természetesen a házacskám a tied lesz,amint meghalok.
E miatt nem kell aggódnod!Kedves fiatalember,nagyon megkedveltem,és neki is elmondtam már az ötletem,és
örömmel fogadta.
-De nagymama én mégiscsak egy nő vagyok,jobban tudnék neked segíteni-adta az ártatlant Piroska.
-Igaz,de ő meg egy igazi férfi!-válaszolt sejtelmesen az idős hölgy.
Hát így történt,hogy Piroska a vadász asszonya lett,Farkas pedig a nagymama édes fiúcskája.
Piroska két gyönyörű fiúval ajándékozta meg Hubertust,a gyerekek azóta is sűrűn látogatják a dédit.
Valószínű mindenkit túl fog élni.

Kovács Attila
Author: Kovács Attila

Fiatal koromban születtem - mondhatnám viccesen, ami 1960-at takar. Veszprémben jártam ki az általános és középiskolát, majd Székesfehérváron végeztem mint tv-műszerész. Ebben a szakmában dolgoztam 2017-ig, amikor egy isteni sugallatra hallgatva, teljesen bízva a karmámban jelentkeztem egy idősek otthonába segédápolónak. Csodálatos élmények, események tették boldoggá a napjaimat, ez volt az első és egyben utolsó munkahely, ahová minden nap örömmel mentem dolgozni. Mostanában elő-nyugdíjasként élem az életem. Ez sem rossz, bírom. Az irodalmat már kissrácként megkedveltem, állandóan a könyvtárban lógtam. Az akkor olvasott könyvek ma is a kedvenceim.Később már mint kereső ember sűrűn vásárolgattam a nekem tetsző írók műveit. Ma is van egy külön birodalmam, ahol az én KÖNYVEIM vannak. Asimov, John Updike, J.C. Oates, Krasznahorkai László. Furcsa névsor, de én mindegyiket másért szeretem.Több mint harminc éve a Balaton mellett élek a családdal, egész pontosan Zánkán. Bíztatásukra küldtem be első szösszenetemet, remélem kedvezően fogadják.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsák az asztalon

Edit Szabó : Rózsák az asztalon „Rózsabokor hajlik a domb oldalára”, onnan szedek egy csokorral a babámnak, hogy a két szemével úgy gyönyörködhessen, mindennap láthassa

Teljes bejegyzés »

Asszonysorsok-Terike

Vénasszonyok nyara van. Fullasztó, páratelt hőség. A nyár zivataros volt, s most is lóg az eső lába. A konyhában állok a tűzhely előtt, az öntöttvas

Teljes bejegyzés »

Sötétben izzó szemek

A Tollforgatók Discord közösségben minden vasárnap kapunk egy kihívást ún. heti kreatív írói feladat gyanánt és az erre a hétre kiadott feladat lényegében az volt,

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hű barátom

Van egy hű társam, akit mindenki ismer, De senki sem olyan jól, mint én. Bús szavaim lettek a legjobb barátom. Hozzájuk szólok, hogyha szívem ég.

Teljes bejegyzés »

Emlékül barátaimnak

Emlékül barátaimnak Lábát lógatva fény ül a parton. Közelebb hajol egyre az alkony, és engedi itt, hogy a víz vigye, még hullámokat szelídítene. Száz meg

Teljes bejegyzés »