Nesztelent
Csendesen pihentél.
Nem láttam bánatot
földi kínt
félelemketrecet
égető vágyakat
vívódó szerelmet
szenvedő lélekben
ólomsúly terheket
fájdalom testéből
távozó életet.
Láttam kegyelmet
tiszta szemedet
utolsó órában
simító kezeket
szerető szavakat
boldog perceket
arcon nyugalmat
szép könnyű suhanást
elmúlást, nesztelent.
Author: Adorján L. Zoé
Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, író- és költőtársaimnak, hogy része lehetek az alkotóközösségnek, amelynek nagy örömmel lettem tagja. Írásaim testről és lélekről, örömről és szépségről, hitről és békéről, magasságról és mélységről, életről és halálról szólnak. Mindarról, ami emberként ezen a Földön megélhető. Vannak pillanatok, amelyek beleégnek az emlékezetünkbe. Pillanatok, amikor valamiféle határtalan erő, kiterjedés és újból átélés lesz úrrá rajtunk. Átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: Mindig miénk a pillanat! Teljességében…
