Világtenger
A nyaralás emléke színültig töltötte minden porcikáját.
Szelíd szellőt érzett hajában, napmeleget arcában, forró homokot talpában, szárnycsapkodást karjában. Képzelete a partközelből a nyílt tengerbe vitte. Újból átélte a csodálatos százméteres mélységet, amelyben a vízfelszín alatt úgy káprázott a nap, mintha alulról sütne fölfelé. Sejtjei mohón itták magukba a mámorító habfodros hullámokat, a szemvidító türkizt és szédítő mélykéket.
Agya delfinkacajban fürdött. Szeme tengerzöldbe hajlott. Fülében bálnaének dalolt. Orra sóillatot szagolt. Csontjaiból korallzátonyok nőttek. Ereiben tonhalrajok úsztak. Tüdejében algaerdők ringtak. Szíve hatalmas hullámok morajára dobbant. Átlényegült testének végtelen óceánját átmosta a Mindenség.
Author: Adorján L. Zoé
Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, író- és költőtársaimnak, hogy része lehetek az alkotóközösségnek, amelynek nagy örömmel lettem tagja. Írásaim testről és lélekről, örömről és szépségről, hitről és békéről, magasságról és mélységről, életről és halálról szólnak. Mindarról, ami emberként ezen a Földön megélhető. Vannak pillanatok, amelyek beleégnek az emlékezetünkbe. Pillanatok, amikor valamiféle határtalan erő, kiterjedés és újból átélés lesz úrrá rajtunk. Átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: Mindig miénk a pillanat! Teljességében…
