Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal lelkesen meséli el a történetet az elejétől egészen a jövőről szőtt nagyszabású álmukig, ezért elmesélem én is, mert a lelkesedése magával ragadott engem is.

Minden gyereknek van elképzelése, mi szeretne lenni, ha felnőtté válik. Klári először Mikulás akart lenni. Fejébe vette, hogy ha nagy lesz, hosszú, hófehér szakállat és pocakot növeszt, belebújik a legendás piros ruhába és házról-házra járva ajándékokat csempész majd az ablakokba. Édesanyja hiába próbálta elmagyarázni, hogy erre igen csekély az esély, a kis Klárika bizony hajthatatlan volt! Mikulás lesz és kész! Nem télanyó, nem feleség, hanem a Mikulás maga! „Kicsi még! Majd rájön egyszer!” – legyintett az anyukája és, hogy a kislány álmait ne zúzza porrá, kitalált egy mesét, amit aztán éveken keresztül mesélhetett miden este, mert Klárika sosem unta meg. Arról szólt, hogy aki Mikulás akar lenni, annak bizony Mikulás Iskolába kell járnia, hogy kitanulja ennek a csodálatos szakmának minden csínját-bínját! Klárika persze minden mesélésbe közbevágott: „Ugye akkor növeszthetek fehér szakállat?”, anyukája pedig mindig türelmesen elmagyarázta, hogy a kislánynak sosem lesz igazi, hosszú szakálla, mert az csaka a bácsiknak van. Ha valaki lány létére Mikulás akar lenni, annak bizony műszakállat kell majd hordania, csakúgy, mint a fiatal Mikulásoknak, akiknek nincs, vagy még nem őszült meg a szakálluk. Természetesen ez sem szegte kedvét, egész kisgyermekkora a Mikulás varázslatában telt, s ez nem múlt el nyom nélkül. Felnőve szeretett apró meglepetéseket tenni azoknak az ablakába, akiknek épp nyitva volt szellőztetés miatt és örömmel töltötte el, ha közvetve, vagy közvetlenül, teljesen titokban, vagy szemtől szemben segíthetett a rászorulókon. Ruhával, élelemmel, érző hallgatással, egy utcán elkísérő segítő kézzel.

Amikor megismerkedett Józseffel, hamar egymásba szerettek. A férfinek tetszett a fiatal nő jószívű kedvessége és az, hogy gyermeki csodálattal tekintett a világra, amiben észrevette a legapróbb szépséget is. Klárinak pedig imponált a férfi higgadt magabiztossága és végtelen türelme. Amikor az esküvő időpontját kitűzték, Klári választhatta az időpontot, s neki egyértelmű volt: Mikulás napja. Nem csak azért, mert, ha Mikulás nem is lehet, de valódi télanyóként tündökölhet a hófehér ruhájára terített fehér szőrmével szegélyezett piros pelerinjében –habár ez is igen nyomós érv-, hanem mert ilyenkor mindenki ünnepel. Egy jeles napon tartott házassági évfordulót ugyan ki tudna elfelejteni? Különben is! Ha a szürke hétköznapok taposómalmában el is felejtődik a nagy nap dátuma, a Mikulás napját úgyis megünneplik! Egy bakancsba dugott csoki mikulás, egy éjjeli szekrényre csempészett szaloncukor és már meg is van mentve az elfeledett évforduló. De Klári december hatodika mellett szóló érvei közül a legszebb az ajándék. „Mert bármerre is tart az életünk, a kapcsolatunk, ez a nap igenis ünnep! Nem csak kettőnknek, mindenkinek! És fel kell ráznunk magunkat, hogy észrevegyük, mi ajándék vagyunk egymásnak! Mi vagyunk egymásnak a piros csomag az ablakban, amit epekedve várunk! És fel kell magunkat ráznunk, nem csak azért, hogy felismerjük, hogy a párunk egy ajándék, hanem azért is, hogy észrevegyük, mi magunk is azok vagyunk. Úgy kell élnünk az életünket, hogy méltó ajándékok legyünk! Senki nem örül egy penészes mandarinnak a mikulás csomagban, így hát igyekeznünk kell, hogy ne legyünk azok!” –mesélte lelkesen Klári.

Ami pedig a terveiket illeti az elkövetkezendő évekre és évfordulójukra nézve igazán szívmelengető. Az előző ünnepen Klári eldöntötte, hogy felölti a piros pelerinjét és reggel az utcát járva szaloncukrokat, csokoládét fog osztani a járókelőknek. Így is tett s ugyan a férje elkísérte, de csak a távolból figyelte felesége boldogságtól sugárzó arcát, ahogy örömöt csempész kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek hideg reggelébe. A felé sugárzó kedvesség és hogy még az idős nénik és bácsik is ragyogó tekintettel vették el a cukrot, mintha csak egyszersmind újra kicsiny gyermekek lennének, meggyőzte őt arról, hogy ezt hagyománnyá szeretné tenni. Ezek után viszont férje is vele tart majd, felveszi a legendás piros ruhát a sapkával, zsákba tölti az édességeket és együtt fogják mindenki napját szebbé varázsolni. Kedves szavakkal, mosollyal és a mikulás zsákban rejlő apróságokkal. Mert nekik csak egy kedves gesztus, de annyi boldogságot, mosolyt kapnak cserébe, ami egy egész évre elegendő melengető szeretetcsomag. Különös figyelmet fordítanak majd az orrukat lógatókra, a mereven keresztbefont karú morcos tekintetűekre, mert azoknak, akik arcán soha nincs halvány mosoly sem, lélekmentő lehet egy röpke odafordulás.

Ha gyermekük születik, majd az óvodába is bejárnak Mikulásként és majd-mint egy szép családi hagyomány- tovább mesélik a Klári anyukájától hallott Mikulás Iskola legendáját is. Idős korukban pedig vesznek majd egy motort és ősztől egészen januárig, ha útra kelnek, Mikulás ruhában robognak az országutakon mindenki örömére. Mert Klári szerint adni valóban jobb, mint kapni, mert azzal, hogy másokat boldoggá teszel, önmagadat is azzá teszed. Egy évfordulónak a megünneplése pedig, kiváltképp, ha ilyen jeles napon van, úgy a legszebb, ha ketten együtt, egy csapatként teszik a jót rendületlen. Tiszta szívvel, derűvel.

 

Gulyás Klaudia
Author: Gulyás Klaudia

Azt hiszem, senki sem fog jobban megismerni attól, hogy leírom 1990-ben születtem. Attól sem, hogy elárulom: írni, olvasni a Cserhát ölében megbúvó, népviseletéről méltán híres szülőfalumban, Bujákon tanultam. Aztán Egerben folytattam ötödik osztálytól a tanulmányaimat egy nyolc osztályos gimnáziumban: az Angolkisasszonyoknál. Utána pedig az Egri Hittudományi Főiskolán tanultam teológiát, de abbahagytam. Szétszórt feledékenységemben nem tudom pontosan milyen újságokban, de tudom, hogy gyerekkoromban jelentek meg verseim. Van anyám, apám, vannak testvéreim, férjem és gyerekeim, sőt háziállataim is. Ebből ugyan nem sokat tud meg rólam senki, de ez olyan felnőttes dolog. Sok száraz információ, ami mérhetetlenül unalmas, de lehet hasonlítgatni másokhoz, bólogatni, meg rosszallóan fejet csóválni olvasása közben. Viszont amit szívesen elmesélek magamról az az, hogy pirinyó, csöpp lányka koromban mikulás akartam lenni. Hajthatatlan voltam. Nem érdekelt, hogy lány vagyok, hogy nincs szakállam, én akartam lenni az ablakokba boldogságot csempésző Pirosruhás. Valamint író. Még írni sem tudtam, óvodás voltam, de anyunak diktáltam gyermeteg meséimet. Aztán megtanultam írni, így megoldottam magam. Fene tudja miért, de az írás iránt szívembe oltott vággyal élek, mióta az eszemet tudom. Azért szeretek írni, mert új világokat teremthetek, amik bennem élnek. A kis világomat, gondolataimat csak át kell konvertálni írott formába és valóságos lesz. Olvasható, maradandó, nem száll...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Még élünk!

Rózsa Iván: Még élünk! Mennyi, mennyi szószátyár, naplopó, cselszövő gazember! De itt vagyunk mi is, és még élünk! Budakalász, 2024. március 1. Author: Rózsa Iván

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Még mindig

Rózsa Iván: Még mindig Igaznál több a Hazug ember. Megváltó, Tényleg működtél? ! Budakalász, 2024. február 17. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Biztos?

Rózsa Iván: Biztos? Nem csak a való Lét, bizonytalan az is; Mi van odaát? Budakalász, 2024. február 16. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Mágnes

Rózsa Iván: Mágnes (Három haiku) Elment mellette, És mágnesként vonzotta Magához a hölgy. Japánba repült, Hisz mágnesként vonzotta A szent hegy, Fudzsi. Japánba készülsz, Mágnesként

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Nyuszi-forradalom

Rózsa Iván: Nyuszi-forradalom Az állatoknak kell végül megmenteniük a Földet! Szavaimon bennfentes „okostojások” jót röhögnek… Lázadjatok fel delfinek, majmok, kutyák, macskák: Takarítsátok el az emberiség

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Fejlődés?

Rózsa Iván: Fejlődés? Lásd, emberiség: Hanyatlással fejlődünk! Kiirtjuk magunk… Budakalász, 2024. február 28. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek

Teljes bejegyzés »