Gulyásleves újragondolva

Gyönyörű nyári nap volt a Dunán.
A csapat reggel hétre érkezett a Római-parti csónakház elé. Evezősök voltak és háromnapos táborba készültek Visegrád alá, a Szentendrei-sziget végére.
A nagyobb hajókban elfértek a sátrak. A keskenyebbekben a versenyzők előre siettek, hogy helyet foglaljanak harminc embernek.
Az igazi jó tábornak sekély a vize, sóderes, homokos a partja. Beljebb, mint egy lépcső, füves terület emelkedik a fák közötti félárnyékban. Kis tisztások és néhány bokor tarkítja a pihenőhely területét.

A vízenjárók lassabbik csapata az első megállást Leányfalun tervezte. Szentendre is remek hely, de a folyótól messze van a fagyizó, söröző és a közért. Tíz óra körül érkeztek. Megmártóztak a frissítő vízben és a boltban megvették a bográcsba valót. Az ifjak fagylaltot kaptak és a csoport hamarosan vízre szállt Tahi felé.

Örvényes volt a kidobók mellett, de partközelben szépen lehetett siklani a húszas kilométerig.
Megálltak még egy fürdésre és a belső ágak vadkacsás vizén fellopakodtak a huszonhármasig.
Onnan erős sodrásban, egészen a szélen, szinte a fák gyökereit karcolva eveztek még negyven percig.

Dunabogdány a kedvenc pihenője volt mindenkinek. Csodás hely, barátságos emberekkel. Egy csobbanásra megálltak a hosszú homokpadnál és úsztak egy jót! Végül összeszedték magukat és utolsó nekifeszüléssel felértek a szigetspiccre, de a tábor sehol! Harminc kilométer volt a tenyerükben, ugyanennyi a fenekükben, de nem látták a gyors hajóikat, a színes lapátokat sehol a közelben.

Gábor úgy gondolta, hogy az előörs a túlsó oldalon, a nagyágban kötött ki. Itt tömeg volt és sok kicsi gyerek futkározott az alacsony vízben. Néhányan horgásztak, mások tollasoztak a tűző napon. Sátor állt minden fa alatt és minden hulladék ág már összegyűjtve várakozott a sátrak mellett, tűzifának.
-Gyertek tovább! – kiáltotta a csapatnak. Megkerülték a spiccet és a Dunát duzzasztó sarkantyúkra figyelve csorogni kezdtek. Mindenki a partot figyelte és integető kezekre várt. Tíz perc múlva megérkeztek egy csendes kis öbölbe. A honfoglalók már a fent a fákon másztak és lefelé dobálták a száraz ágakat. Remek táborhelyet találtak!
A lassabb csoport is sátrat épített és a hálóhelyek hamarosan nagy ívben ölelték a pihenő közepét, a szabadban zöldellő, félárnyékos tisztást.

Eljött a délután. Gábor összehívta a csapatot.
-Lányok, ti a zöldséget tisztítsátok meg, ahogyan szoktuk! Szövő, te sokat bringázol. Neked fel kell karikázni a répákat! Bejci, oszd kétfelé a paradicsomot, paprikát és kérem, hogy a szalonnát is aprítsd fel. Közben fontos, hogy fütyüljél és még ne adj senkinek belőle, jó? Racka, légyszíves a csipetkét készítsd el hat tojásból, petrezselyem zölddel. Jani, HáGábor, Melír, tudtok még száraz fát gyűjteni? Az apraját majd ide kérem a tábortűzhöz. – mondta.
A kicsik csapata pedig jöjjön! Kemencét építünk.

A kisebbek segítségével a magas partfalba bográcsnyi lukat ástak fentről, a fű felől. Alulról, a homokos part oldaláról is nyílást vágtak a talajba. A két járat összeért.
-Remek! Ki lesz a tűzmester? – kérdezte Gábor.
-Én, én! – kiáltotta két ifjú.
-Köszönöm! – mosolygott Gábor. Felváltva hordjátok a fát ide alulra és innen tápláljátok a tüzet. Addig hozom a marhahúst és felaprítom a lábszárat meg a lapockát.

Pattogtak a fadarabok és hamarosan sercegett a jó szalonna a bogrács alján. Füst helyett ínycsiklandó illatok szálltak és a csapat lassan leült a tűz körül. Matracokat, párnákat is hoztak és békés beszélgetés közben figyelték a készülő vacsorát.
Alföldi gulyást terveztek frissen hozott paprikával, paradicsommal, köménnyel, galuskával.
A húsok kérgesedtek, a fűszerek egy része mellettük illatozott, amikor Gábor kissé felengedte friss vízzel az alapot. Eltelt vagy három óra. Gyöngyözve főtt, félig fedő alatt gőzölgött és puhult az étel, amikor újabb adag víz lódult bele, hogy jóllakjon az a harminc éhes evezős. Újabb megforralás után beleúsztak a zöldségek és még egy kisebb adag paradicsom, paprika is érkezett, majd jött az utófűszerezés. Ekkor körbeállták a bográcsot és a vágódeszkákra kisimított nyers, petrezselymes galuska tésztát apró adagokban késekkel, kanalakkal beleszaggatták a levesbe.

A tűzifából tábortűz lett, a parázs melegén megfőtt az étel. Hamar kenyeret szeltek, csípős paprikát, tejfölt hoztak és mindenki úgy ette, ahogyan szerette a vacsorát.

Amikor már mindenki jóllakott, félrehúzták az edényeket. Az esti fürdés előtt homokkal, fűvel kimosták a tányérokat és körbeülték a meleget, a fényt. Néha dobtak pár száraz ágat a tűzre és éjfélig beszélgettek.
A bográcsból még lassan párolgott a folyadék és kihűlt a reggelire hagyott leves sűrű maradéka. Fából készített kalapként még hetykén gőzölgött tetején a „födő.”

A csapat aludni tért. Néhányan még vigyázták az álmosodó tüzet, majd ők is sátorba vonultak hálózsákjaikkal, a nedvességet hozó hajnali harmat elől.

Gábor ébredt fel először. Kora reggel volt. Nyugodtan, lágyan folyt a Duna és a kelő fények vidáman korcsolyáztak a vizén. Gábor párszor megfújta a parazsat és apró kis náddal, ágakkal tüzet csiholt a bogrács alá. Sokan így szerették kezdeni az újabb napot. Egy falatot kívántak a tegnapi, jól összeérett ízekből. Gábor tudta, hogy hamarosan kelnek és enni jönnek a többiek is, ezért az egész adagot melengette. Míg egyet bugyborgott a bogrács, addig kenyeret vágott, evőeszközt és tányért hozott. A födőt két száraz fára tette az aljával felfelé. Ne tapadjon rá a homok. Merőkanalat fogott és megtöltötte a tányérját.
A fűbe kuporogva nézte, mint mosolyog rá egy-egy répa darabka. Néha apró hús is a kanalába kéredzkedett. Megnézte, megfújta és jóízűen ette.
Újabb merítés, újabb adag érkezett a kanalába. Ezt is megnézte, megfújta, a szájához emelte, amikor egy pillanatra leengedte az evőeszközt. Kis szálak álltak ki belőle.
-Akkor ez nem hús, hanem szöszös fehérrépa, félig megpucolva! – gondolta és rágáshoz készült.
De az lefőtt volna róla! – villant át rajta. Talán a lapockáról egy pici cafat?
Jobban megnézte. A fény felé fordította és úgy tűnt, hogy a húsnak, mintha füle volna! Két parányi füle! Lefújta róla a levet. Egy egérfej nézett rá a kanálból!

A gyomra összerándult. Felállt. Elindult a víz felé. A leves ki akart jönni belőle, de ahogyan lépdelt, az egérlé megnyugodva lengett a hasában.
-Hintázik az egér! Nem tudta eldönteni, mit tegyen. Hajnalban mászhatott bele az éhes rágcsáló az ételbe. Érthető! Jó íze volt a gulyásnak! Most pedig bent akart maradni a gyomrában.
Gábor elmosta a kanalat és nagyokat lélegzett. Megnyugodott. Mire visszatért a bográcshoz, néhányan a csapatból már a tányérjukat fogva merítettek a levesből.
Ne egyetek! – kiáltotta. Vékony hangon kicincogta a szavakat: egérleves!
És el kellett mondania nekik az egészet.
A srácok gurultak a nevetéstől! Van, aki pálinkáért szaladt. És hirtelen összesúgtak:
-Várjuk meg, amíg enni jönnek a többiek!
Sorakoztak a csapattagok illedelmesen. Tányér, kanál, kenyér, éhező arcok.
-Fiúk, lányok! Meglepetést kaptok!
Amikor már mindenkinek adtak egy adagot, megszólaltak:
-A reggelit csak ínyenceknek ajánljuk! Csak akkor egyetek, ha meghallgattátok a mai különleges receptet! Ekkor egymás szavába vágva elmesélték a történetet.

Harminc év alatt ez volt az egyetlen bográcsétel Gábortól, amit evezős barátai nem ettek meg:
Az újragondolt gulyásleves.

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!

Megosztás
Megosztás

2 válasz

  1. Hangulatos, humoros írás. Tetszik a történet.
    Üdvözlettel: Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Még élünk!

Rózsa Iván: Még élünk! Mennyi, mennyi szószátyár, naplopó, cselszövő gazember! De itt vagyunk mi is, és még élünk! Budakalász, 2024. március 1. Author: Rózsa Iván

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Még mindig

Rózsa Iván: Még mindig Igaznál több a Hazug ember. Megváltó, Tényleg működtél? ! Budakalász, 2024. február 17. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Biztos?

Rózsa Iván: Biztos? Nem csak a való Lét, bizonytalan az is; Mi van odaát? Budakalász, 2024. február 16. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Mágnes

Rózsa Iván: Mágnes (Három haiku) Elment mellette, És mágnesként vonzotta Magához a hölgy. Japánba repült, Hisz mágnesként vonzotta A szent hegy, Fudzsi. Japánba készülsz, Mágnesként

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Nyuszi-forradalom

Rózsa Iván: Nyuszi-forradalom Az állatoknak kell végül megmenteniük a Földet! Szavaimon bennfentes „okostojások” jót röhögnek… Lázadjatok fel delfinek, majmok, kutyák, macskák: Takarítsátok el az emberiség

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Fejlődés?

Rózsa Iván: Fejlődés? Lásd, emberiség: Hanyatlással fejlődünk! Kiirtjuk magunk… Budakalász, 2024. február 28. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek

Teljes bejegyzés »