A mi kisebb-nagyobb gondunk, bajunk, csak egy csepp az emberiség gondjainak hatalmas tengerében. Ennek ellenére mindenki a saját terhét érzi a legnehezebbnek. Éppen ezért általában a nehézségeket soroljuk, panaszkodunk, és a jó dolgokért ritkán adunk hálát.
Vannak terheink, de ha ezeket megosztjuk egymással, könnyebbül a teher. ” Egymás terhét hordozzátok.”
Bíznunk kellene Istenben, figyelni kellene egymásra, tiszteletben kellene tartani egymás egyéniségét, egyediségét. Egyen – egyenként csiszolatlan gyémántok vagyunk Isten kezében és ha engedjük, Ő csiszolgat, alakítgat bennünket.
Valamennyien egy csapatban játszunk. Az emberiség hatalmas csapatában. Ebben a csapatban nem a győzelem a legfontosabb / bár ezt még sokan nem értik /, hanem a részvétel, az összetartás, az összetartozás, egymás segítése, szeretete, tisztelete. Sokat kell még változnunk, ” edzenünk”, hogy ennek a csapatnak méltó tagjai lehessünk.
Adja Isten, hogy megértsük és felismerjük, milyen fontos, hogy önzetlen, segítőkész tagjai lehessünk az emberiség ” nagy csapatának”…
Author: Nagy Sándorné
Nagy Sándorné / Hortobágyi Margit / vagyok. 1952-ben Hajdúböszörményben születtem, ahol a mai napig is élek. 1971-ben érettségiztem, de családi okok miatt nem tanulhattam tovább. Következő évben férjhez mentem. Három gyermekünk született, ők pedig négy unokával ajándékoztak meg bennünket. Férjem sajnos 2022-ben elhunyt. Ötven évet tölthettünk együtt jóban-rosszban. Gyermekkorom óta szerettem olvasni, és írni, de amióta a Bocskai téri gyülekezetbe kerültem, azóta egyre többet írok. Tizenöt éve szerkesztek egy egyszerű kis keresztyén lapot. Nem futottam be nagy karriert, de próbálkoztam nap, mint nap nyitott szívvel, szeretettel élni és ezt próbálom tovább adni írásaimban is. Elég sok évvel a hátam mögött igyekszem ezután is tanulni az életet, igyekszem figyelni, hittel, szeretettel élni, és amennyire erőm és egészségem engedi, igyekszem az „Élet Iskolájában” minél emberségesebb tanuló lenni…