András a cukrászda közepén ült. A vendégeket figyelte. Látta az érkező, lelkes gyerekeket, a csendes, aggódó szegényeket, a soványakat, kövéreket és a bölcsen néző öregeket. Mind egy jó szóra vágytak, ízes édességre vártak és a hosszú sorban álltak. Amikor az ajtó halkan csilingelt, a felnőttek felkapták a fejüket és az újabb érkezőket vizslatták.
-Bizonyára autóval jött! – gondolták az elegáns úriemberről, aki öltönye fölött fekete, nagygalléros kabátot viselt. Ősz volt a haja. Kezében ezüst fogantyús sétapálca csillogott.
-Gazdag úr lehet! – így elmélkedtek többen. – Na, ez sem áll szóba akárkivel! – tették hozzá magukban, szinte kárörvendően.
A sor továbbcsusszant az illatos süteményes pult felé.
-Bim-bam! – csendült az ajtó és engedelmesen, kirekesztés nélkül kinyílt a következő látogatóknak. Idős férfi és egy kisfiú lépett be.
-Na, ez a gyerek sem fog itt jóllakni!
-Milyen aranyos a bácsi ahogy jön a kicsivel!
-Micsoda szülők vannak! Öregemberre bízzák a gyereküket! – Vélemények formálódtak a régi nézelődőkben, mígnem ők is sorra kerültek. Onnantól csak saját ízvilágukkal törődtek tovább.
A kopottas pulóverben érkező nagypapa előre engedte kis unokáját. Mindketten mosolyogva húzódtak be a többiek mögé és a fagylaltos hűtő előtt szorgoskodó lányokat nézték. Mint régen, amikor még kalauz és kézi jegylyukasztó ember dolgozott a villamosokon, ugyanúgy csattogott a kezükben az adagoló kanál fémnyele.
Halk zene lengett körbe a falakon. Duruzsolt egy daráló, majd összecsendült két üvegpohár. Apró kattanással megrezdült egy fémkar a kávégép tetején. Gőzpamacs indult fürgén a rejtett fények felé, majd igazságosan eloszlott mindenütt. A lecsorgó folyékony illat meleg sálakat tekerintett a várakozók orra elé. Ők újra csosszantak egyet és közben magukat vizsgálgatták a rézkeretben feszülő tükrökben. Gallér igazítás, ó a hajam meg kellett volna mosni, szent Isten, milyen karikás a szemem! – gondolatok röpködtek kimondatlanúl.
Csak a tükör látta, értette ezt csupán. De nem szólt. Utazó volt a világban. Törékeny, érzékeny, mint a lélek, ha megérintik.
Az ősz úriember is előrébb került. Már másodikként várt a süteményre. Nagypapa és a kisfiú kicsit távolabbról, a harmadik helyről figyelte a színes fagylaltokat.
Finom csilingeléssel ismét békebeli illatok libbentek el a nyíló ajtó elől, amikor egy kisebb csoport tért be az üzletbe. Ismerősök lehettek itt. Rögtön a szélső pulthoz tódultak ahol ki volt írva: „Fagylaltbérlet. Kiszolgálás soron kívül!” A négy fiatal vidáman válogatott, majd elővették bérletüket. Tizenhat nyikkanás, három nyekkenés, négy roppanás. Fejenként három gombóc adagolva, ízenként váltott kanalakkal, négy kedvezményes lyukasztással.
Az elegáns úr két krémest és egy kávét választott, majd leült velük az egyik sarokba. Sétapálcáját kabátja mellé, a székhez támasztotta. Óvatosan hörpölt egyet, ízlelgette és pár csepp tejszínt kevert hozzá. Krémesét a háromágú villa könnyedén szelte ketté. Utána újra.
A kis darabka rezgő vanília felett roppanós, hártyavékony réteslap tetején apróra szitált porcukor fuvallat pihent. Az első falatot megkóstolta. Elégedettnek tűnt. Evett tovább. Pár perc múlva felpillantott.
Addigra már a kézen fogott kisfiú és barátságos segítője egy sarokasztal mögé húzódott. Két pohár fagylalt kezdett melegedni előttük. Mintha sütne bent a nap, – apró színes ernyőt kaptak a gombócok fölé és egy csokoládéba mártott, ceruza formájú ostyát is döftek a szilva és a puncs közé.
A bérletes fiatalok középen táboroztak le egy kerek asztalnál, András közelében. Nem nagyon érdekelte őket a köröttük mozgó élet. Jókedvűen elnyúltak a székeken és ahogy hallani lehetett, a főiskolai magyaróráról beszélgettek.
A cukrászda rézbejáratán elnyomtak két csikket és az áporodott füstszagot már bent fújta ki a belépő két kiskatona. Úgy tűnt, nem ismerik a várost és kimaradást kaphattak. A kissé kapatos férfiak magabiztos hangerejével a pulthoz léptek. Fagylaltot kértek és rumot. Fagylaltot kaptak.
-Melyikből tetszik kérni? Hány gombóc legyen? – érdeklődtek türelmesen a csinos kiszolgálók.
A fiúk udvarolni akartak a lányoknak, közben sértésnek vették, hogy nem kapnak alkoholt, így hullámzó kedélyállapottal ültek le a négy diák szomszédságában.
András felkelt, hogy több szabad hely legyen és áttette székhelyét a távolabbi bárpulthoz, a nagypapa asztala mellé. A kisfiú meglepően szépen evett. Poharából félig elfogyott a szilva és a puncs. A ruháján egy csepp sem látszott belőlük. Az idős ember már kikanalazta a saját adagját. A kis ernyő alját szalvétával letisztogatta és az unokája elé tette a ropogó ostyával együtt. Andrásnak feltűnt, hogy kékes színű a fiú szája. Megnézte a hőfok szabályzót. Huszonnégy fok. Akkor nem fázhat a kicsi! Mitől kékül mégis? – ezen gondolkodott.
Eszébe jutott a tegnapi sütés, fagylaltfőzés. Milyen örömmel készültek a finomságok. Büszke volt arra, hogy nem használt vegyszereket, ártó anyagokat. A színezék volt az egyetlen, amit nem tudott önállóan előállítani.
Körülnézett.
Kint az utcán már sötétedett. Közeledett a záróra. A két kiskatona kifáradt, elcsendesült. Lábaikat maguk alá húzva már félálomban támaszkodtak az asztalon. Néha belekanalaztak az előttük elterülő gombócmaradványba és az órájukat nézegették. Vissza kell érniük időben a laktanyába!
A négy főiskolás továbbra is vidáman beszélgetett a tegnapi feladatról és a holnapi vizsgáról.
Osztálytársak lehettek, jó haverok. Az egyikük nevetgélt, a másikuk mosolygott, szomszédja viccet mesélt, vihorászott, barátja ismerte már, és somolygott.
Bim-bam! Összebújó szerelmespár andalgott be a lámpák bűvkörébe a nagykörút felől.
Az ajtónak nincs magánvéleménye, mégis, mintha más dallamot játszott volna, olyan könnyeden, barátságosan csendült és nyílott az ifjak előtt. A pár a pultnál két tortaszeletet kért, tejszínhabos kávéval. Megvárták a süteményes vitrin előtt, majd édes terhükkel a sarokba bújtak. Csendesebb lett a lámpafény is, lágyabban ringatott a zene. A kávét hamar megitták. A torta várt a sorára. Lassan fogyott. A fiú alig beszélt. A lány hallgatott. Arcuk kisimult. Kezük összeért. Egymást nézték csillogó szemmel.
Záróra. A kiskatonák összeszedték magukat és elindultak a laktanyába. Alátétet, poharat, gyűrött szalvétákat szanaszét hagytak az asztalon.
A sétapálcás férfi visszavitte kiürült tányérjait.
-Köszönöm, finom volt! – mondta és elindult hazafelé.
Mire az egyik kiszolgáló hölgy odaért, a négy főiskolás már tálcára tette a maradékokat. Vidáman távoztak.
Az összebújó pár szorosan egymás mellé illesztette a két porcelánt és a kávéscsészéket. Mintha lebegnének, olyan szépen, kéz a kézben sétáltak az ajtó felé, amely könnyeden, barátságosan csilingelt egyet és az útjukra engedte őket.
András a nagypapára és a fiúra pillantott. Az unoka épp az utolsó falatka szilvafagylaltot nyalta le a kanaláról, amikor András meglátta a gyerek indigókék nyelvét. A kék festék! – mondta magában hirtelen.
Pedig a cukrászokkal tegnap megbeszélték, hogy ez a színezék nagyon erős! Csak egy csepp kell tíz literbe!
– Ez bizony három napi fogmosás, mire lekopik! – gondolta András komolyan, de közben egy apró mosoly bújkált a szája szegletében.
Az idős ember és a fiú már a pulthoz vitték a poharaikat, amikor András odalépett a nagyapához.
– Üdvözlöm! Kérem, fogadja el tőlünk ezt a fagylaltbérletet. A kisfiú biztosan örülni fog neki. És köszönöm, hogy minket választottak!
A nagypapa csodálkozott, kicsit szabadkozott, a kisfiú boldogan tapsolt, kedvesen mosolygott.
Végül a nagypapa elfogadta a meglepetést. Ahogy kimentek a halkan csilingelő ajtón, az idős férfi integetett, a kisfiú teli szájjal nevetett és szinte világított az indigókék nyelve.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole