A tapasztalt és dörzsölt kancellár, Tréfábián immár csaknem 25 éve, erős kézzel irányította Heccengóciát, ezt a kicsi, de büszke országot. Sikerét támogatói és ellenfelei homlokegyenest különbözőképpen magyarázták. Hívei szerint azért tudott ilyen sokáig a kormányrúdnál maradni, mert nagyon jól ráérzett, mit vár tőle a nép. Politikai riválisai ellenben azt hangoztatták, hogy Tréfábián felelőtlenül szórja a kincstár pénzét népszerű, ellenben hosszú távon felesleges beruházásokra és intézkedésekre. Akárhogy is, egy biztos: ha a veterán kormányfő megszólalt, arra odafigyelt mindenki. Amikor tehát híre ment, hogy az év utolsó napján egy hatalmas bejelentésre készül, természetesen nagy volt a várakozás.
December 31-én délután aztán össze is gyűltek a média képviselői a kormányzati sajtótájékoztatók megszokott helyszínén, a parlament ódon épületének egyik tágas és díszes előadótermében. Tucatnyi mikrofont állítottak fel a pódium közepén lévő, egyszerű szónoki állványra – amely Heccengócia címerével, egy piros-sárga bohócsapkával volt díszítve –, a széksorok mentén, két oldalt operatőrök sorakoztak fel a kameráikkal, a nézőtér pedig megtelt a laptoppal vagy mobiltelefonnal felfegyverkezett újságírókkal. Fojtott hangú beszélgetések moraja hallatszott a teremben, és a jelenlévők időről időre arra az oldalajtóra pillantottak, amelyen át a politikusok be szoktak vonulni.
A helyi sajtótermékek, tévécsatornák és rádióadók két táborra oszlottak, aszerint, hogy szimpatizáltak-e a kancellárral. A kormánypárti média általában igyekezett Tréfábián sikereit kiemelni, és a politikus pozitív üzeneteit ismételgetni, míg az ellenzéki orgánumok rendre a vezetői hibákat és tévedéseket hangsúlyozták, kérdésfeltevéseikkel pedig igyekeztek kellemetlen helyzetekbe hozni a kancellárt. Az évek során kialakult az a szokás, hogy a különböző felfogást képviselő újságírók elkülönültek a teremben, és a kormánypártiak az egyik, az ellenzékiek a másik oldalon kerestek maguknak széket. Beszélni sem igen beszéltek a másik csoport képviselőivel, inkább gyanakodva méregették egymást.
Tudni kell, hogy a heccengóc politikai életet két nagy párt uralja: a Kétlépésesek és a Kartávolságosok. Ezek között az alapvető világnézetbeli különbség abból fakad, hogy mit gondolnak a szemeteskukának az utcaajtótól való helyes elhelyezési távolságáról. Évszázadokkal ezelőtt ugyanis hatalmas sztrájkot tartottak az országban az utcaseprők és kukások, ami akkor több napra úgy megbénította a mindennapi életet, hogy azóta is a szemétszállítás ügye a politika központi kérdése. Maga Tréfábián hivatalosan a Kétlépéses Párt színeiben politizál, de azért igyekezett némi távolságot tartani tőlük, és azt a képet kialakítani magáról, hogy amolyan pártpolitikán kívül álló szereplője a közéletnek. Mindenesetre a kétlépéspárti sajtó néhány kivételtől eltekintve pozitívan szokta értékelni a munkásságát, a kartávolságpárti médiában ellenben éppen az számít ritkaságnak, ha nem kritizálják a kancellárt.
Tulajdonképpen a legtöbb újságíró nagyrészt már ez alkalommal is előre megírta a cikkét, a híradósok fejében pedig összeálltak a beszámolók a sajtótájékoztató megelőzően – hiszen mindkét oldal esetében megvoltak a szokásos szófordulatok és gondolatok, amelyek rendre szerepeltek a Tréfábiánról szóló híradásaikban. Már csak arra vártak, hogy készüljön néhány friss felvétel a kancellárról, illetve elhangozzon tőle néhány új, jól idézhető mondat, amelyekkel színesíthetik az írott vagy mozgóképes anyagaikat. A tapasztaltabb sajtómunkások egyébként sem számítottak különösebb újdonságra, a többségük szinte már a szalagcímeket is látta maga előtt.
A kancellár egy kicsit mindig késett a sajtótájékoztatóiról, de túlságosan sokáig nem szokta megvárakoztatni a médiamunkásokat. Ezúttal azonban mintha szándékosan próbára akarta volna tenni a megjelentek türelmét. A késedelem pedig felcsigázta a kíváncsiságot. Egyre fokozódott a várakozás a teremben, egy idő után szinte már tapintható volt az izgalom okozta feszültség. Tréfábián azonban továbbra sem jelent meg. S ahogy a türelem fogyott, úgy kezdett nőni a hangzavar a teremben. Elindult a találgatás, hogy mi történhetett, néhányan hangosan be is kiabáltak valamit.
Nem lehet tudni, hogy ki kezdte, de egy ponton néhány újságíró összeszólalkozott, és a vita csakhamar tettlegességig fajult. A felfokozott hangulatban egymásnak estek a kétlépéspártiak és a kartávolságpártiak. Volt, aki inkább kimenekült a teremből, hogy a kameráját vagy laptopját mentse, de a többség akarva-akaratlan belekeveredett a tömegverekedésbe. Kis idő elteltével megjelentek a parlamenti őrség tagjai, és véget vetettek a dulakodásnak, hogy aztán mindenkit kitessékeljenek a helyiségből. A médiamunkások értetlenül morgolódva hagyták el a termet.
Január 1-jén aztán a híradások egyik része arról számolt be, hogy a sikeres év önmagáért beszél, a kancellár ezért nem érezte szükségét az év végi magyarázkodásnak; míg mások arról tudósítottak, hogy Tréfábián az egész éves kudarcos kormányzás után még az újságírói kérdések elől is gyáván megfutamodott. A sajtóteremben kitört verekedés a legtöbb beszámolóból kimaradt, csak egy-kettőben említették meg futólag.
Author: Barna Benedek
Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. A témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni – nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkámat, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjteményt az Irodalmi Rádió adta ki 2024-ben. Amellett pedig, hogy a kiadó oldalára rendszeresen töltöm fel rövidebb írásaimat, néhány nyomtatásban is megjelent: – „A gödör” című novella a „Cirkusz a moziban” antológiában (Irodalmi Rádió, 2023) – „A kivételes nap” című vers a „Szerelmemnek Bálint-napra 2024” antológiában (Irodalmi Rádió, 2024) – „A minden kívánságot teljesítő gép” című mese a „Szitakötő” folyóirat 65. (2024/1.) számában; online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – A „Miért ment szabadságra a Húsvéti Nyúl?” című novella a „Mit rejt az üde függöny?” antológiában (Irodalmi...
