Korhangulat ízűek a versek…
élvezném, de keserű lesz számban
a megerjedt létezés
lírai valóságlepárlása.
Lenyelni nehéz, kiköpni már késő,
engedek a szplín felszívódásának.
Átcsorog a szavak toldalékain,
s bennem él a világ rezignáltsága,
de csak néhány pillanatig
létjogosult bennem a szenvedés.
Ez nem az enyém, a költészet sajátja,
az emberé, aki terápiaként
szavakba szublimálja kínjait,
de nem tudja, hogy minden leírt
sorba valóságot vet, s a holnaptól
mit remél. Én édes ízt.
A lét kínkeserveit
nem szaporítom szóval.
Cukorként kristályosítok malasztot,
szeretet- és fénydimenziókat,
formába zárva a változás folyamatait.
Nem hiszi az ember, pedig alkimista:
mielőtt megéli, már formálja a mát.
Az alkotó hatalma: megőrzi vagy átírja
a jelen depresszív realizmusát.
Author: Molnár-Kozma Alexandra
Molnár-Kozma Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Molnár-Kozma Alexandrának hívnak. Felsorolhatnám önmeghatározásom jelölőit: 41 éves nő, négygyermekes anya, feleség stb. Ehelyett inkább egy fejlődni vágyó lélekként definiálom magam, aki erre a földi útjára is bepakolta hátizsákjába a hiány illúzióját. Ebből fakadóan teljességre törekszik, és ezt a teljességet elsősorban az írás által tapasztalja meg. Magyarnak születtem, a magyar nyelv varázslatos kifejező erejével élni pedig csodálatos lehetőség. 15 éves korom óta öltöztetem versekbe gondolataimat. Hosszú önismereti utazás vezetett el nemrég oda, hogy írásaimat másokkal is megosszam. Verseim, prózáim már nemcsak az önkifejezés eszközei, általuk a befogadásra kész olvasóimat is szeretném gazdagabbá tenni. Hiszem, hogy a feladatok mellett mindannyian hozunk magunkkal ajándékokat is, de ez nem azt jelenti, hogy kaptunk valamit, hanem azt, hogy adni tudunk másoknak. Írásaim lelkemen átszűrt, versbe, novellába csomagolt üzenetek, a szeretet energiájával átkötve. Megtapasztaltam, hogy amíg kívül keressük a boldogságot, szeretetet, bőséget, csak futunk utána a mókuskerékben, de soha el nem érjük. Ha felismerjük, hogy minden belőlünk ered, és csak azt látjuk kint, amit belül létrehoztunk, teremtettünk, képesek leszünk ezért a teremtésért felelősséget vállalni. De ehhez először is befelé kell figyelni. Ebben segít a művészet, az irodalom. Ahogy Szabó T. Anna fogalmazta: a vers megtanít figyelni, megállítja az időt...