Fordulat

Éretlen gyümölcs még az ember,

mert elfordult a fénytől.

Kérlek, Uram, rázd fel,

hogy ne legyen késő

lehámozni magáról

a szeparáltság héját,

többé ne felejtse,

hanem keresse a célját.

Ha romlásnak indult,

kapjon újabb esélyt,

hogy elkerülhesse

a sáros földre esést.

Ha már feléd fordult,

tér nyíljon a fénynek,

hogy szeretetbe emelhesse

részeit, mely férges.

Segíts az embernek

visszatérni hozzád,

hogy felismerje magjában

isteni mivoltát,

melyet megtagadott,

s lázadnak a sejtek,

a világba kivetítve

a belső ősküzdelmet.

Hála neked, Urunk,

hogy visszakapaszkodunk,

a kozmikus életfán

mind magasabbra jutunk!

Csak egyenes úton,

mellékágak nélkül,

lélekvezérelve

feléd közeledünk.

Tiszta fénnyé válva

gazdagítunk téged,

egyként örvendezve

a közös teremtésnek.

 

Molnár-Kozma Alexandra
Author: Molnár-Kozma Alexandra

Molnár-Kozma Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Molnár-Kozma Alexandrának hívnak. Felsorolhatnám önmeghatározásom jelölőit: 41 éves nő, négygyermekes anya, feleség stb. Ehelyett inkább egy fejlődni vágyó lélekként definiálom magam, aki erre a földi útjára is bepakolta hátizsákjába a hiány illúzióját. Ebből fakadóan teljességre törekszik, és ezt a teljességet elsősorban az írás által tapasztalja meg. Magyarnak születtem, a magyar nyelv varázslatos kifejező erejével élni pedig csodálatos lehetőség. 15 éves korom óta öltöztetem versekbe gondolataimat. Hosszú önismereti utazás vezetett el nemrég oda, hogy írásaimat másokkal is megosszam. Verseim, prózáim már nemcsak az önkifejezés eszközei, általuk a befogadásra kész olvasóimat is szeretném gazdagabbá tenni. Hiszem, hogy a feladatok mellett mindannyian hozunk magunkkal ajándékokat is, de ez nem azt jelenti, hogy kaptunk valamit, hanem azt, hogy adni tudunk másoknak. Írásaim lelkemen átszűrt, versbe, novellába csomagolt üzenetek, a szeretet energiájával átkötve. Megtapasztaltam, hogy amíg kívül keressük a boldogságot, szeretetet, bőséget, csak futunk utána a mókuskerékben, de soha el nem érjük. Ha felismerjük, hogy minden belőlünk ered, és csak azt látjuk kint, amit belül létrehoztunk, teremtettünk, képesek leszünk ezért a teremtésért felelősséget vállalni. De ehhez először is befelé kell figyelni. Ebben segít a művészet, az irodalom. Ahogy Szabó T. Anna fogalmazta: a vers megtanít figyelni, megállítja az időt...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

45 − = 38

Súlytalanság

Zuhanok hangtalan,  Belső zajom halványodik, S magam Rajzolom tenyerem vonalait:  Szeretek.    Arcom kivirágzik,  Szívem keringőt jár,  S játszik Bennem, velem a fény Itt nincs

Teljes bejegyzés »

Őszi íz

  Beleharapok az Almáspitébe; Benne van az ősz Magasztos igéje. A meleg zsibbadás, Álmodozás ébren Lüktetés, csillogás Hideg verítékben. Sok édes – hulló szó; Termés-zuhatag

Teljes bejegyzés »

Skizo

  Van egy részem – vagy egészem? Zavaromban nem tudom Mely fekete, és szúrós Mint vizekben a sulyom. S nem lehet engemet Szabadítani tőle Mert

Teljes bejegyzés »

Pantomim

Lépéseim árván konganak: Egy. Kettő. Sakktábla – arcodat rózsaszirmokkal rejtem el, Meddő csended átlényegül – hagyom. A csillagokat válaszul Fonott hajamba tűzöd: három. Érintésedben elidőzök,

Teljes bejegyzés »

Cserebogár a falban

Szegény pajor mire gondolhatott, amikor a csodálatos átalakulása során bogárrá változva azzal szembesült, hogy téglák közé, a falba született újjá? Mert van ilyen, én se

Teljes bejegyzés »

Ha a boldogság…

Ha a boldogság kismadár volna,bizonyára kalitkába zárnák.Mivel illékony érzés csupán,helyette megzabolázzák.Jaj, szegény boldogság,vajon mit vétettél mond?Rossz híredet keltik ott,ahol nincs egyetlen mosoly?Ne hagyd, hogy azt

Teljes bejegyzés »