H. Fajth Evelin: Ma színes medvét eszünk!

– Anya, mi lesz ma az ebéd?

Tipikus kérdés a (kis)gyermekes családok körében. Na, vajon mit szeretnének ebédelni? Ha magamtól megkérdezem, mielőtt neki állnék főzni, a következőket válaszolják: nem tudom, nekem mindegy, semmit, bármi jó… Ellenben a legkisebb gyerek?

– Bella, mit szeretnél ebédelni?

Habozás nélkül vágja rá:

– Golyós levest!

Bármikor kérdezzük, hogy mi volt az ebéd a bölcsődében, mindig vidáman vágja rá:

– Hát, golyós leves!

Ez általában teljesen mindegy, hogy milyen levest takar, a legjobb, ha golyót lehet bele tenni, vagyis levesgyöngyöt. Így lett minden levesből – még a nem krémlevesből is – golyós leves.

– Mi lenne, ha ma stíriai metéltet készítenénk?

– Színes medvét? – csodálkozik a nagyobbik lányom.

– Medve? He? – kontrázik Bella, mire a fejemet fogom már.

Előtte tuti kell egy kávé!

– Stíriai metéltet! Nem színes medvét!

– Az milyen?

– Anya kedvence, mindig a dédi csinálta nekem, amikor kicsi voltam!

– Akkor csináljunk mi is, jó?

– Jó!

– Hurrá! – kiáltja Anna.

– Hurrá! – visszhangozza Bella, bár a nappali másik felén tartózkodik már, aligha hallotta a teljes beszélgetést, de ha a tesó örül, akkor ő is!

– Hogyan kezdünk neki?

– Vegyük elő a hozzávalókat!

– Milyen hozzávalók kellenek hozzá, mama? – kérdezem a nagyanyámtól, aki kissé keskenyre húzza a száját, koncentrál, ahogy a lisztet méri a régi, ütött-kopott, zománcozott mérlegen. Alig vártam, hogy egyensúlyba kerüljön a mérleg nyelve, mert addig nagyanyám úgysem válaszolt!

– Hozzál még cukrot, ott van a stelázsin!

Apró lábaimat meggyorsítom, ahogy átrohanok a másik helyiségbe.

Mondhatjuk éléskamrának is, bár egyszer beszökött a macska és beleevett nagyanyám piskótájába, amit azért tett ki, hogy hűljön. Véleményem szerint ekkor a macska pusztán leellenőrizte a minőséget, bár a nagyanyám nem nevetett a viccemen!

– Kell bele túró, rétesliszt, tojás, margarin, só és cukor! Ja, meg tejföl! – sorolom a hozzávalókat, ahogy a két lányommal a szekrényben kutatunk a hozzávalók iránt.

– Itt a liszt! – mutat rá Anna a fehér zacskóra, amin egy idős hölgy boldogan mosolyog.

Kivesszük a száraz hozzávalókat, majd egymás mellé sorakoztatjuk a pulton.

– Mi kell még, anya?

Anna szeme gyönyörű barnán csillog, élvezi, hogy segíthet a sütésben! Bella a szokásos fakanalát markolja és egy kék láboson dobol. Tűz és víz a két lány, mégis rajongásig imádják egymást!

Kiveszem a többi alapanyagot is a hűtőből.

– A hozzávalók már megvannak, most kell még a nyújtófa és a gyúródeszka!

Magamban elmosolyodom a gyúródeszka szón, nekem már szilikonos lapom van, amit kényelmesen feltekerek letakarítást követően, míg tudom, hogy nagyanyámnál és anyámnál is az éléskamrában fel van akasztva egy-egy nehéz, igazi fából készült gyúródeszka. Amióta az eszemet tudom, van néhány olyan eszköz, ami örökéletű darab: már óvódás koromban is láttam ezeket, márpedig idestova harminc év is lassan elrepült! Ilyen tipikus eszköz például a gyúró deszka, konyhai mérleg, zöld színű sótartó, ami úgy néz ki, mint egy mini dézsa!

Előveszem a digitális mérlegemet, ami tűpontosan mér… vagyis mérne, ha az elem is úgy gondolná! Se anyám, se a nagyanyám konyhai mérlege nem hagyta őket még cserben, nem kell hozzá elem, ellenben a mai konyhai kiegészítőkkel! Lassan már a saját konyhám beszélget velem, annyi elektronikai berendezés van benne!

Gyerekkoromban rengeteget lébecoltam a nagyszüleimnél, a nagyapám tanított meg a régi camping biciklin biciklizni vagy hullahopp karikán átbújni, amíg pörög, és tudom, hogy senki sem süt finomabb palacsintát nála. Imádom hallgatni, ahogy régi történeteket mesélnek, elmerengek a generációink közötti távolságon. Mennyi minden marad eltemetve és mennyi minden marad fenn az utókornak!

– Anya, nézd, így kell?

Visszaránt a lányom a jelenbe, ahogy kis kezeivel nyújtja a tésztát. Nagy még neki a nyújtófa, így én is rásegítek.

Odateszem a vizet forrni, mire felforr, addigra felvágjuk a tésztát is.

– Anya, anya, én is! – tolja oda Bella is a széket a pulthoz.

Istenem, de jó hallani ezt a szót: anya.

Apró lábaival felmászik a fehér székre, majd ujjaival végig nyomkodja a tésztát, miközben rám nevet. Imádom, ahogy az ő világoskék szeme is ragyog! Anyaként nemcsak én tanítom a gyerekeimet, de én is rengeteget tanulok tőlük! Hol találom meg a tisztaságot, az ártatlanságot, ha úgy érzem tengernyi démon és sötétség vesz körül? Belenézek a szemükbe!

Sót teszek a vízbe, míg a két lány nevetve nyomkodja a felvágott tésztákat, kígyót formáznak belőlük.

Nagyapám fütyörészését hallom messziről, a kertből hoz be néhány krumplit és répát, a tyúkok lelkesen követik, hátha jut nekik egy maréknyi zöld. Míg a nagyanyám mosogat, én a sütő előtt toporgok, arra várok, hogy elkészüljön a stíriai metélt. A számban érzem az édes, túrós tésztát, ahogy a sütő éppen ropogósra kapja meg kicsit a szélét, szép pirosra. Unalmamban végigsétálok a házon, a konyhától egészen nagyanyám hálószobájáig. Fotók, családi képek díszítik a falakat és persze a könyvespolcokon is akad szép számmal, a csecsebecsék között. Házassági fotók, kicsi babákról képek, összefonódó sorsok. Keresem a hasonlóságot a bátyám és köztem, bár le sem tagadhatjuk a testvériséget. Mindkettőnk szeme sötétbarnán csillog, anyánktól örököltük. Apai ágon a másik nagymamáméknál generációkon át világoskék szeme van mindenkinek, akárcsak apámnak is. Akkor kívántam azt, hogy bárcsak az egyik gyerekemnek is világoskék szeme lenne!

– Szólj a bátyádnak, hogy kész az ebéd, jöjjön hátra! – hallom nagyanyám kiabálását a konyhából.

Mindössze egy keskeny földút választ el a saját házunk és a nagyszüleim háza között, két szökellés között otthon is vagyok. Farkcsóválás közepette vág elém németjuhász kutyánk, aki hűen követ bennünket, bár többnyire engem véd, amikor a bátyámat magamra haragítom, és úgy dönt a testvérem, hogy ideje megkergetnie engem. A testvéri szeretet soha ki nem apad!

– Tesó, kész az ebéd! – Bella apró lábaival elindul megkeresni a testvérét.

A szobájuk felől hallom a rámolást, addig megterítem az asztalt. Alátétet, tányérokat, villákat helyezek ki. A nagyszüleim világéletükben tálcán ettek, mindkettőnek megvan a saját helye, evőeszköze, pohara. Mondanám, hogy mánia, bár anyámnál és nálam is észreveszem, hogy bizonyos dolgokban ragaszkodunk a kedvenceinkhez, mint például bögre, kanál vagy tányér.

– Gyertek lányok, ebédeljünk! – kiáltok már én is, és elindulok feléjük.

– Bella! – hallom Anna pattogó hangját. Tipikus nővér: igazgatja a húgát, sokszor segít neki, bár sokszor irányítja is. – Így nem jó! A tésztát ki kell jobban nyújtani!

Elfojtom a nevetésemet, ahogy megállok az ajtó takarásában.

A testvéri szeretet egy különleges kapocs két fél között. Összetörhetetlen, örökéletű kötelék, ami lehet, hogy gyengül bizonyos életszakaszokban, és van, amikor erősödik, de soha nem szakad el. A testvérek arra valók, hogy szekálják egymást egy életen át, hogy megnehezítsék egymás rögös útját. Ebben növünk fel, ettől edződünk meg, egyfajta alapot ad a nagybetűs élethez. Mindennek ellenére a testvérek nem hagyják egymást egyedül bolyongani a sötétségben, azért születtek testvéreknek, hogy segítsenek a másiknak, amikor szükség van rá!

– Lányok! – lépek ki az ajtó takarásából. – Gyertek ebédelni!

Elszáguldanak mellettem kezet mosni, majd az asztalnál elfoglalják a saját helyüket.

Szedek a lányoknak a túrós édességből, és alig várom, hogy én is beleharaphassak. Sosem szerettem a mazsolát, így a stíriai metéltből saját változatomban nemes egyszerűséggel kihagyom, bár jól emlékszem, hogy nagyanyám mindig rakott bele. Gyerekkoromban éppen ezért a tányérom szélén sorban gyülekeztek a mazsolaszemek. A túrós táskából is mindig kipiszkáltam, lám, meg sem lepődök azon, ha mániások a lányok!

Beleharapok az első falatba.

Mintha hiányozna belőle valami…

– Anya!

– Hmm? – mormogom két harapás között, a túrót ízlelem. Lehet, hogy másik fajtát kellett volna vennem?

Hiányzik egyáltalán belőle valami?

– A dédi sokszor csinált neked ilyet?

Gyerekkoromban a nagyanyám rengeteget sütött kalácsot, rétest, süteményt vagy tortát. A leves mellé legtöbb esetben kelt tésztás sütemény került az asztalra. A zöldségeket a kertben termelték, a tyúkok tojást és húst adtak, mégha nem is mindig szánt szándékkal. A falusi emberek egyszerűen éltek, mégis rengeteget dolgoztak, azon, hogy a családjuknak mindene meglegyen! És tudom, hogy nekem mindenem megvan!

– Igen, kincsem, a dédi sokszor csinált nekem, sőt, segítettem rétest is nyújtani neki! – mosolyodok el az emlék hatására, amikor a régi, barna asztalon húzgáltuk a tésztát, hogy minél nagyobb és szebb legyen. Nincs olyan étel, aminek az ízére ne emlékeznék, amit a nagyanyáméknál ettem.

– Finom? – fordulok a kisebbik lányom felé, miközben megtörlöm a száját. Lelkesen bólogat, és már harapja is a következő falatot.

– Anya, ez nem finom… – néz rám pajkosan Anna, és már tudom, hogy a kis zsivány másképp fogja folytatni. – Hanem fantasztikusan finom! – ugrik szinte a széken egyet.

Imádom, hogy ilyen lelkesek!

– Köszi, anya!

– Köszi, anyaaa! – kontrázik a kisebbik is, teli szájjal.

Színtiszta szemükbe nézek, ahol a gyermeki ártatlanság van bennük, és tudom, hogy a lelkem megnyugszik. Lecsendesedik a háborgó tenger bennem és kitisztul az ég.

A telefonom halk rezgése jelzi a bejövő hívást. Amióta anya vagyok, a mobil valahogy rezgőn maradt, hiába a legkisebbik is lassan három éves! Élvezem a csendet, amikor velük vagyok.

Lustán pillantok a készülékre, majd elmosolyodom.

Mama.

– Szia, mama! Képzeld, mit sütöttünk a dédunokáiddal…

Tudom, hogy nem hiányzik semmi a stíriai metéltből!

 

—–

Stíriai metélt

Tésztához a hozzávalók:

  • 25 dkg túró
  • 6 ek rétesliszt (vagy amennyit felvesz)
  • 1 ek margarin
  • pici só
  • 2 tojás

Masszához a hozzávalók:

  • 3 tojás (külön választva fehérje és sárgája)
  • 3 ek tejföl
  • 3 ek cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 6-7 dkg mazsola (ízlés szerint, a szerző nem szereti, így mindig kimarad belőle)

A túrót villával jó alaposan széttörjük, hozzáadjuk a 2 egész tojást, pici sót, margarint és annyi lisztet, amennyit felvesz – így jól nyújtható tésztát kapunk. A tésztát gyúrjuk össze, majd egy ujjnyi vastagra nyújtsuk ki. Ezt követően csíkozzuk fel nudlikra: kisujjnyi szélesre, és kisujjnyi hosszúságúra. A metéltet sós vízben főzzük ki – amint feljönnek a víz felszínére, készen is van!

Amíg hűl a tészta, addig a masszákat érdemes elkészíteni: 3 tojás sárgáját 3 evőkanál tejföllel, 3 evőkanál cukorral, 1 csomag vaníliás cukorral ki kell keverni, ezután külön a 3 tojás fehérjét is kemény habbá kell felverni.

Miután kihűlt a metélt, keverjük össze a sárga masszával, legvégül pedig a keményre felvert habot is óvatosan adjuk hozzá.

Érdemes egy jénai tálat elővenni a sütéshez, amit margarinnal kenjük ki, és zsemlemorzsával az oldalát és az alját is szórjuk meg. Ezután öntsük bele óvatosan az összekevert masszát és süssük 180 fokon 20 percig, amíg piros lesz a teteje.

Jó étvágyat hozzá!

H. Fajth Evelin
Author: H. Fajth Evelin

A nevem H. Fajth Evelin - író vagyok, szövegíró, honlapszerkesztő, blogger, anya, feleség és nő. Családommal Budapest mellett, egy nagyvárosban élünk. Két tündéri kislány édesanyja vagyok, így sokszor a munka, magánélet és az írás között egyensúlyozom, akárcsak egy kötéltáncos. Mindannyiunknak vannak céljaik, vágyaik, én pedig azon dolgozom, hogy megvalósítsam őket! Gyerekkorom óta élvezem, hogy a fantáziám olyan menedéket nyújt, ahol új világokat teremthetek és ismerhetek meg, különleges személyekkel, lényekkel találkozhatok és beszélgethetek. Isten adott egy fantasztikus lehetőséget, amivel élni szeretnék: úgy formálom a szavakat, hogy olvasóim számára egy érdekes és különleges világba kalauzoljam őket, amivel rá tudnak csodálkozni a mindenségre. Temérdek felfedezni való vár még ránk, ideje megmutatni! Kedvenc idézetem: Sok ember van odakint, aki azt mondja Neked, hogy nem tudod megcsinálni. Amit ilyenkor tenned kell az, hogy megfordulsz, és azt mondod: “figyelj csak”. - Layna Beachley Eddigi megjelenéseim: H. Fajth Evelin: A pokol édenkertje (történelmi-krimi) - regény Antológia megjelenések: Holdtitok: A titokzatos idegen - lélektani novella A mazsolás kuglóf titka: Emlékfoszlányok a múltból - lélektani novella Erdei pad: Isten vajon mindenkit szeret? - lélektani novella Megérzés: Kettétört álmok - lélektani novella Lakótelepi hófehér: Égig érő meszelők - lélektani novella Hétmérföldes mesék: Az Elveszett Játékok Birodalma és a Mindent látó...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

80 − 74 =

Keress másik bűnbakot

  Keress másik bűnbakot (Gengszterecske nagy dobása, vagyis: egy tévedésből megesett eset.) Ma reggel elhatároztam, ezennel megkomolyodom! Oly könnyű vagyok, szép lett minden, új élet

Teljes bejegyzés »

Szerzőtök története

Rege a minőségi agyvízért pohárba fulladt muslicáról Van a mi szobánkban Mindig egy nagy pohár víz, Mi nem csak dísz Azon az éjjeliszekrényen. Mert, ha

Teljes bejegyzés »

Ajkamra írtad/Requiem

Két új versonline darab érkezik tőlem. Egybetartoznak – Egy fájó korszak végső lezárásának✨🥰 #HullámokÚjVizeken #Ezmáramúlt #boldogvagyok 🙏🏻😇 Fogadjátok szeretettel őket: Ajkamra írtad, Requiem Alkotásaim 2024

Teljes bejegyzés »

Az idő nyomai

Lábad nyomát a homokból elfújja a szél, a hóból felissza a napsugár, sarak lábnyomát elmossa a víz, csak az idő nyomát nem mossa el semmi.

Teljes bejegyzés »

Míg belefér…

  Kint a kertben vagyok, Ott, hol a nap ragyog. Igaz, hogy az árnyékban lapulok, De így legalább napszúrást nem kapok. Kijöttem a levegőre, Hoztam

Teljes bejegyzés »

Mammográfia

Már késő este volt, amikor kiment a nő az udvarra, hogy kivegye a küldeményeket a postaládából. Aznap csak egy levelet talált, a feladót a félhomályban

Teljes bejegyzés »