Kifordított történet
Élt egyszer egy nagyon kicsi házban, pirinyó kert közepében, pincébe ásott ládikában egy ifjú királynő, Rútika. Zsebkendőnyi birtokán egy egész szöcske legelt, néhány hangya lustálkodott és sohasem sütött a nap. Volt neki három rettentően öreg lánya. Az egyik csúnyább volt, mint a másik és volt még neki egy harmadik is, aki a saját nagyanyjánál pont 200 évvel volt idősebb. Annyi ránc volt az arcán, hogy a környékbeli asztalos azt hitte, hogy redőny. Akadt a kertjükben néha egy fél tehén is, mert az egész nem fért el a birtokon, így mindig megfordították, hogy a tőgye a kicsi ház egyetlen ablaka felé nézzen. Ilyenkor összegyűlt az egész királynői család, – az ifjú Rútika és a három vénséges leány – hogy megfejjék és friss tejéhez mindenféle adalékot keverjenek. Arra is rájöttek, hogy a fűre naponta ki kell szórni egy vödör tartósítót, hogy a tej és a tehén füle megfelelően elálljon. A környék hatalmas kastélyaiban sohasem dolgoztak az alattvalók, csak henyéltek egész nap baldachinos ágyaikban. Ha friss kenyérre, vagy italra volt igényük, nyomban szóltak a tartomány bölcsének, a bölcsődés Pelenkafinak, aki az összes internet és mobilhálózat gazdája volt, hogy ugyan, hívja már fel Rútikát telefonon és rendelje meg az aznapi elemózsiát. Ilyenkor a királynő, lányaival karöltve felmászott a traktorra és lekaszálta mind a búzatáblákat és kenyeret sütöttek. Felmentek a nagy hegyre szüretelni és bort fejtettek. Végül szóltak a húszcombú nyúlnak, hogy süsse ki magát némi áfonyával és vigyen magával pár szem krumplit is a kemencébe a lakomához. Történt pedig egyszer, hogy igazi, szép válóperre készültek a királyság lányai. Nosza, kiadta a nép a parancsot a királynőnek, hogy lányait azonnal menessze szerteszét a világban, megkeresni egyetlen közös férjüket, a Hétfarkú sárkányt és az apakönyv-vezetőt. Nekiindultak hát a királyné lányai egyesével, szerencsétlenséget próbálni. Először a legfiatalabb, Babafej kelt útra, egészen a székéig. Ott leült, és addig-addig szörfözött az interneten, mígnem egy szomorú manócsordára talált. De mire rájuk lelt, megszólalt a szomszéd gyárban a munkaidő végét jelző csengő. Ekkor fáradtan nyomott egy entert és elaludt. Hatalmas ordibálásra ébredt.
– Mi van már, hétalvó Babafej? Mi a varázs-szó? Azonnal mondd meg! Ha nem árulod el, halálnak halálával lakolunk! – kiabálták neki a kíváncsi manók.
– Dehogy mondom! – felelte álmosan Babafej, mire a manócsorda ott helyben szörnyethalt.
– De jó tréfa ez! – gondolta magában a legifjabb királyleány és végigfuttatta gépén a vírusirtót, majd egyetlen ablakán át meglátta a házikó előtt hintázó rendőrt. Integetett neki, azután csúzlival jól nyakon lőtte és örömmel jelentette Rútikának, hogy nem találta a Hétfarkú sárkányt. A királynő boldogan észlelte, hogy sikertelen volt a sárkánylelő kísérlet, hát útjára bocsátotta középső lányát, a 400 éves Titánkát, hogy leljen már rá közös férjükre és az apakönyv-vezetőre. Elindult hát Titánka is szerencsétlenséget próbálni. Egészen a szomszéd kapuig jutott, ahol egy szomorú manócsordára lelt és ott a fáradtságtól menten elaludt. Hatalmas ordibálásra ébredt.
– Mi van már, hétalvó Titánka? Mi a varázs-szó? Azonnal mondd meg! Ha nem árulod el, halálnak halálával lakolunk! – kiabálták neki az újabb kíváncsi manók. – Dehogy mondom! – felelte álmosan Titánka, mire a manócsorda ott helyben szörnyethalt.
– Ez tetszett, gyakrabban jövök erre! – mondta a középső lány és hazatérőben még leragasztotta a pihenő Jótündér szempilláit. Jó édes anyja örömmel fogadta és az arra járó fél tehénhez küldte, tejet fejni. Vagy tőgyet. Eljött hát az esély a legidősebb királylánynak, hogy szerencsétlenséget próbáljon. Redőnyarc nekirugaszkodott és már be is koppantott a szomszéd kapun. Rögtön beengedték, de a vénséges királylány nem vette észre a táblát, amin ez állt: Vigyázz, bárányokkal őrzött terület! Valóban, hét mérges bárány állta az útját. Redőnyarc feléjük fordult, mire a veszedelmes bárányfalka szerteszét futott. Bejutott hát a legidősebb leány és egészen a csalán lugasig ért, ahol a kimerültségtől elaludt. Körötte szomorú manócsorda búslakodott. Alig aludt negyven órát, amikor hatalmas ordibálásra ébredt.
– Mi van már, hétalvó Redőnyarc? Mi a varázs-szó? Azonnal mondd meg! Ha nem árulod el, halálnak halálával lakolunk! – kiabálták neki a legújabb kíváncsi manók.
– Dehogy mondom! – felelte álmosan Redőnyarc, mire a manócsorda ott helyben szörnyethalt.
– Hú, de buli! – örvendezett a királylány és benyitott az első ajtón. Pont a kijárat volt, hát bement egy másikon. Az pedig a padlás, hát kinyitott egy harmadik ajtót és csodák-csodájára, aknára lépett. Amikor átszállt a kastély felett, látta ám, hogy az ebédlőben ül az Igazmondó juhász. Földet érve Redőnyarc megéhezett és a konyhába igyekezett.
– Köll valami? – kérdezte barátságtalanul az Igazmondó juhász.
– Jól vagyok lakva, ezért nagyon sokat ennék. – mondta a királylány.
– Nem üdülő ez, mondta furcsán az Igazmondó juhász. Öszöd, nem öszöd, ez van! – morrantotta Redőnyarcnak és elétolt egy nagy tál meleg libatollat.
A királylány jól belakmározott belőle, majd megkérdezte:
– Hol találom a Hétfarkú sárkányt?
– Eurót vált fent a hegyekben. Ott magasabb az árfolyam.
– Ugyan, mondd már meg neki, hogy jöjjön el hozzánk egy kis válóperre jó?
És hozza magával az apakönyv-vezetőt is.
Hát nem így történt. A Hétfarkú egyedül érkezett és kibérelte az egyik szolgáló százablakos, hatalmas palotáját a nagy válóper alkalmából. Lett ám kis mulatság. Jöttek, csak jöttek az emberek, de ketten, ha odaértek. Rútika három lányával megérkezett. Nem ettek, nem ittak semmit, viszont jót szomorkodtak, majd a három karikagyűrűt egybeolvasztották és mindenki hazament. A válás sikerült csak kivételesen és Hétfarkú a nagy gyűrűvel eljegyezte a tehenet. Tőgyike először nemet mondott, ezért rögvest egybekeltek és sok szép báránykájuk született. Italuk tej volt, ételük a királynő zsebkendőnyi füve, és altatójuk a sötétség.
Máig szomorúan élnek és csak akkor nevetnek, ha valaki megcsiklandozza őket.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, hivatásomként evezős edző. Találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Megjelent egy rajzokkal díszített önálló mesekönyvem és 2024 Könyvünnepén megszületett a Lírában kapható új, kilencven novellát tartalmazó kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor
